makrogazdaság

Kisebb csoda a magyar növekedés, de így sem sikerült megvernünk egész Európát

A harmadik negyedévben kirobbanó formában volt a magyar gazdaság, ezzel pedig sikerült az Európai Uniós növekedési rangsor élmezőnyében végeznünk. A lengyeleket, a letteket és a románokat viszont még így sem sikerült megvernünk. Két ábra arról, hogyan teljesített Magyarország európai viszonylatban.

Olyan jó lett a GDP-adat, hogy még Varga Mihály is feljebb húzta a prognózisát

A ma megjelent, nagy pozitív meglepetést hozó GDP-növekedési adat láttán felfelé módosította idei növekedési várakozását a kormány - derül ki Varga Mihály M1 televíziónak mondott szavaiból. A pénzügyminiszter szerint éves szinten 4,3 és 4,5 százalék között mozoghat a bővülés üteme. Ezzel akár még óvatos is lehetett.

Húsz egynapos sebészet létesül az országban

Nyolcmilliárd forintos összköltséggel egynapos sebészeti ellátóhelyeket alakítanak ki húsz helyszínen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) projektje keretében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Székesfehérváron.

Könnyítést kapnak a budapesti kiscégek

A városvezetés javaslatára kiterjesztik a helyi iparűzési adó alóli mentességgel érintett vállalkozások körét. A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése nyomán a mentességnek az adóalap által meghatározott határát az eddigi 1 millióról 1,5 millió forintra emelik.

Eldőlt: ide kerülnek Budapesten új, gyorshajtókat vadászó kamerák

Új, állandó közlekedésbiztonsági kamerákat létesítenek a gyorshajtások miatt a III. kerületben a Szentendrei úton és a XIII. kerületben, a Váci úton - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A képviselők egyhangúlag támogatták a kamerák elhelyezését.

Ez lehet a nagy Brexit-alku - Délutánra kell nagyon figyelni

Egy hibrid vámrendszeri megoldást tartalmaz a végső Brexit-megállapodás, amely igyekszik minden fél igényeit kielégíteni, de mégis nagy kérdés, hogy meglesz-e a kellő politikai támogatás brit oldalon az elfogadásához. Ma délután utóbbit már tisztábban láthatjuk.

Nagyon rossz hír érkezett Németországból - Megrogyott a német gazdaság

A harmadik negyedévben negyedéves alapon 0,2%-kal zsugorodott a német GDP, ezzel pedig az éves növekedési ütem 1,1%-ra lassult. Legutóbb 2013-ban érkeztek ilyen gyenge adatok Németországból, a visszaesés ugyanakkor nem volt váratlan, hiszen az elmúlt időszakban nagyon gyenge makrogazdasági adatok láttak napvilágot.

Óriási meglepetés: itt a friss magyar GDP-adat!

Óriási meglepetés: itt a friss magyar GDP-adat!

A harmadik negyedévben (a szezonálisan és munkanap tényezővel igazított adatok szerint) 5%-kal bővült a magyar gazdaság. A kiigazítatlan GDP-növekedés 4,8% volt, az erre vonatkozó piaci konszenzus 4,3% volt. Az adat nagy pozitív meglepetést jelent, a magyar gazdasági növekedés szemlátomást egyelőre nem követi a lassuló európai trendet.

Folytatódik a gyümölcsterror a boltokban - Körtébe szúrt tűt találtak

Varrótűt találtak egy melbourne-i bevásárlóközpontban vett körtében néhány nappal az után, hogy bíróság elé állították a "gyümölcsterrorizmusként" elhíresült bűncselekmény-sorozat első feltételezett elkövetőjét - jelentette szerdán az ABC ausztrál hírtelevízió internetes felületén.

Az olaszok fityiszt mutattak az Európai Bizottságnak

Az olasz kormány nem változtat a költségvetési hiányra és a növekedésre vonatkozó irányzatokon a jövő évi büdzsé tervezetében, jóllehet az Európai Bizottság ennek felülvizsgálatára kérte Rómát - jelentette be Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes kedden késő este, röviddel a Brüsszel által szabott éjféli határidő lejárta előtt.

Olcsóbb lett a tankolás

A Mol Nyrt. bruttó 7 és bruttó 3 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Fordulat a magyar kivándorlásban: kiábrándultunk Európából vagy már mindenki elment, aki akart?

Az utóbbi években csökkent a magyarok elvándorlásának üteme, ráadásul egyre többen térnek haza azok közül is, akik korábban elmentek - állapítja meg a nemrég publikált Demográfiai Portré. Persze azt a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének kutatója is megjegyzi, hogy egy-két év kedvező adataiból nehéz messzemenő következtetéseket levonni, egyelőre csak reménykedhetünk abban, hogy az elkezdődött pozitív folyamat tartós lesz.

Amerika nagy dolgot kért Magyarországtól: csúnya adok-kapok lett Oroszország miatt

A közép-európai energiaellátás diverzifikációját sürgette Rick Perry, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere Budapesten, aki az orosz függőség enyhítését sürgette. Arra kérte Magyarországot, hogy ne csatlakozzon az orosz gázvezeték építéséhez. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar-amerikai miniszteri sajtótájékoztatón azonban "kettős mércéről" beszélt.

Nem aggódnak a magyarok, hogy kirúgják őket

Gyengül a magyar munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, elhelyezkedési esélyeiket tekintve azonban évről évre magabiztosabbak: ma már a munkavállalók közel kétharmada nem aggódik állása elvesztése miatt - derül ki az Aon Legjobb Munkahelyek Program dolgozói elkötelezettséget vizsgáló kutatásából, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.

Orbán Viktor az amerikai energiaügyi miniszterrel tárgyalt

A közép-európai régió energetikai kérdéseit és a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokat tekintették át Orbán Viktor miniszterelnök és Rick Perry, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere megbeszélésén az Országházban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Brexit-tervezet: megérkezett az első elemzői reakció

Rövid életűnek is bizonyulhat a font árfolyammegugrása, tekintettel arra, hogy még a brit kormánynak, utána pedig a londoni parlamentnek is jóvá kell hagynia a tárgyalóküldöttségi szinten elért Brexit-egyezséget, márpedig erre nincs garancia - vélekedett Ruth Gregory, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági kérdésekkel foglalkozó főközgazdásza, miután kiszivárgott, hogy kész a megállapodás-tervezet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.