makrogazdaság

Megkezdték az extra a nyugdíjak kiosztását

A Magyar Posta megkezdte a nyugdíjprémiumok kézbesítését csütörtökön a 2,5 millió nyugdíjasnak - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője közös sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kiderült: csak jövőre jön a kormány őszre ígért nagy csomagja

Idén még nem lesz versenyképességi csomag - derült ki Rákossy Balázs pénzügyminisztériumi államtitkár szavaiból. A Versenyképességi Tanács a stratégiák összehangolásán dolgozik, és úgy véli, hogy a programmal elérhető a tartós felzárkózás a fejlett országokhoz. A bejelentés kisebb meglepetésnek tekinthető, hiszen az eredetileg augusztus végére ígért tervezet ezek alapján decemberre sem készül el.

Teljes káosz és politikai válság fenyegeti az Egyesült Királyságot - Sokan elárulva érzik magukat

Annyi információ látott napvilágot az elmúlt napokban a brit EU-s kilépés (Brexit) kapcsán, hogy nem lennénk meglepve, ha sokan elvesztették volna a fonalat a témában. Összeszedtük a lényeget, hogy miért érzik sokan elárulva magukat a tegnap kiszivárgott kilépési megállapodás tartalma miatt, illetve, hogy miért sodródhat ennek következtében teljes politikai káoszba az Egyesült Királyság négy hónappal a kilépés előtt.

Kormányinfó: jövőre is 4% feletti növekedést vár a kormány

A tervek szerint délelőtt tíz órától megint a sajtó elé áll Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő, hogy az aktuális kormánydöntésekről beszámoljanak. Hetek óta várunk több lényeges gazdasági döntésre is, ezekről is elárulhatnak akár új információkat.

Óriási a tét! Most dől el Magyarország sorsa

Versenyképességi reformokra van szükség ahhoz, hogy Magyarország ne ragadjon be a közepes jövedelem csapdájába - foglalható össze Palotai Dániel, az MNB ügyvezető igazgatójának fő állítása. A Vállalatirányítás felsőfokon 2018 konferencián elmondta: a kkv-szektor termelékenységének javítása és az oktatás kulcskérdés.

Lemondott a Brexit-ügyi miniszter!

Lemondott a Brexit-ügyi miniszter - ezt maga Dominik Raab jelentette be, elsősorban arra hivatkozva, hogy az északír területet érintő szabályozás nagyon komolyan veszélyezteti Nagy-Britannia integritását.

Jön a rendkívüli Brexit-csúcs - Íme a kiválás menetrendje

A ma reggeli tárgyalás után azt állapította meg az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, hogy jelentős előrelépés történt a brit uniós kilépés ügyében, ezért összehívja jövő vasárnapra, november 25-re az EU 27 állam- és kormányfőjét - jelentették be ma reggel Brüsszelben.

Hamarosan minden Szép-kártyás fontos levelet kap

A SZÉP-kártya kibocsátóknak egy jogszabályváltozás miatt szerződést kell kötniük minden kártyabirtokosukkal, a jövő évtől a munkáltatók csak a szerződött ügyfelek SZÉP-kártyájára tudnak pénzt utalni. A szerződések kiküldését már megkezdték a kibocsátók.

Brexit-megállapodás: kiderült, mi lesz a londoni magyarokkal

Brexit-megállapodás: kiderült, mi lesz a londoni magyarokkal

A brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló, szerda este közzétett megállapodás-tervezet szerint megkötések nélkül Nagy-Britanniában maradhatnak azok a külföldi EU-állampolgárok, akik a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jövő márciusra várható dátuma után előirányzott, várhatóan 2020 decemberének végéig tartó átmeneti időszak lejártáig már öt évet eltöltöttek az országban.

Van Brexit tervezet, de akár már ma megbukhat a brit miniszterelnök

A tervezettnél jóval hosszabb kabinetülésen született döntés korántsem jelenti a Brexit-folyamat végét, mivel a kilépési feltételekről szóló megállapodás-tervezetről - valószínűleg december első felében - a brit parlament is szavaz.

25 év múlva ember léphet a Marsra

Az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal, a NASA és az asztronautái továbbra is a Marsra készülnek, még ha halálos sugárzásnak, esetleges látásvesztésnek és csontsorvadásnak vannak is kitéve - közölték a hivatal szakértői. A szakértők szerint az ember 25 éven belül léphet a vörös bolygóra.

18%-os alapbér-emelést követelnek az Audi dolgozói

Visszautasította a munkáltatói oldal béremelési ajánlatát Audi Hungária Független
Szakszervezete. Az ajánlat 3%+4% differenciálható alapbéremelésről, 620 ezer forintos cafeteriáról, illetve nyugdíjprogram lehetőségéről szólt. Ehhez képest az érdekképviselet 18%-os béremelést, és 787 ezer forintos cafeteriát követel.

Hallgat a Bizottság arról, mit válaszol az olaszoknak

Az Európai Bizottság megkapta határidőig a módosított jövő évi olasz költségvetési tervezetet, amelyet értékelni fog november 21-én a többi euróövezeti ország büdzséterveivel együtt - közölte szerdán a brüsszeli testület.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.