makrogazdaság

Hétfőig eldől, ki akar honvéd lenni a Honvédkórházban

Január elsejétől a honvédség által fenntartott intézmények alkalmazottai honvédelmi alkalmazotti státuszt kaptak, függetlenül attól, hogy civil munkát végeznek-e. A munkavállalóknak hétfőig kell eldönteniük, hogy ezt elfogadják-e. A Népszava úgy tudja, hogy a Honvédkórházban lesz néhány felmondás, de tömeges távozása nem kell számítani.

Elbukhatod a hosszú hétvégéidet: a rutinosak már rég léptek

2019-ben is folytatódhat az elmúlt években megfigyelhető turisztikai rekordsorozat. Idén hét hosszú hétvégénk lesz, és már most érdemes lefoglalni a szállást, ha valaki március 15-én, húsvétkor vagy pünkösdkor szeretne elutazni valamelyik belföldi szállodába: a 2018-as adatokhoz képest már most 80 százalékkal nagyobb az előfoglaltság ezen időszakokra, így vélhetően nagyon hamar fognak elfogyni a jó szálláshelyek. Ugyanakkor hiába özönlenek a turisták, a magyar szállodák komoly gondokkal küzdenek, hatalmas problémát okoz a munkaerőhiány: van olyan szállodalánc, ahol jelenleg közel 90 pozíció áll betöltetlenül, ezek főként betanított és segédmunkás állások, de a szakképzettséget igénylő munkaköröknél is jelentős a kereslet. Utánajártunk, milyen évre számítanak a hazai szállodapiac szereplői, akik arról is beszéltek, hogyan lehetne kezelni a fluktuációt és munkaerőhiányt.

Mi lesz a tőzsdékkel idén? - Erre az 5 dologra kell nagyon figyelni

Mi lesz a tőzsdékkel idén? - Erre az 5 dologra kell nagyon figyelni

Az HSBC bank elemzői szerint 5 dolgon múlik, hogy a tavalyi csúnya év után idén mi lesz a tőzsdék sorsa. Folytatódik az elmúlt évek emelkedése, vagy fordulópontot jelentett a tavalyi év? Eljött a medve ideje, vagy még mindig a bika lesz az úr? Összeszedték, mire lesz érdemes idén figyelni.

Nagyobb béremelést követelnek a közszolgáltatást ellátó állami vállalatok dolgozói

A közszolgáltatást ellátó állami vállalatok szakszervezetei kezdeményezték a kormányzatnál és a tulajdonosoknál a bértárgyalások megkezdését, mert a 2017-ben kötött hároméves bérmegállapodásban 2019-re előirányzott 5 százalékos béremelésnél nagyobb mértékű fizetésemelést tartanak szükségesnek.

Ekkora fizetésre számíthatnak a BMW debreceni mérnökei

Egy pályakezdő mérnök 350-400 ezer forintos bruttó fizetésre számíthat majd a BMW debreceni gyárában, a legalább hároméves tapasztalattal rendelkező munkavállalók 450-500 ezer, míg egy vezető 600-650 ezer forintos kezdő fizetéssel számolhat - írja az autopro.hu a Hays Hungary mérnöki toborzó csapatának becslései alapján.

Példátlanul gyors pályázati rendszert ígérnek a Magyar falu programban

A Magyar falu program keretében februártól az ősz közepéig, ütemezetten megjelenő pályázatokat rendkívül gyorsan elbírálják majd, a végső beadási határidő lejárta után körülbelül hatvan napon belül kibocsátják a támogatói okiratot sikeres pályázat esetén - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán Szolnokon. Hozzátette: azt követően napok kérdése, hogy a források az önkormányzatok számlájára kerüljenek.

A britek után az EU is megszólalt a Brexit határidejének eltolásáról

A kedd esti parlamenti Brexit-szavazás után felpörögtek az események. Az uniós politikusok nyilatkoznak, a brit kormány pedig a következő lépésre készül a belpolitikai káosz közepette. Az alábbi cikkünkben folyamatosan nyomon követjük a fejleményeket.

A modern gyógyszerekben bíznak, a homeopátiát inkább elutasítják a magyarok

A modern gyógyszerekben bíznak, a homeopátiát inkább elutasítják a magyarok

Komolyabb betegség esetén a modern terápiás eljárásokban bíznak a magyarok, a házi praktikák, homeopátiás készítmények legfeljebb csak kiegészítők lehetnek - derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének országos reprezentatív kutatásából. Az eredmények alapján a megkérdezettek szerint az államnak jobban kellene segítenie a magyar betegek hozzáférését az új fejlesztésű okosgyógyszerekhez.

Túlélheti May a ma esti szavazást - De mi jön utána?

Széles körben arra számítanak, hogy a ma este 8 körüli bizalmatlansági szavazást megnyeri Theresa May kormánya, azaz továbbra is neki kell levezényelnie a Brexit-folyamatot, de közben konszenzust is kell keresnie a pártján kívül a Brexit tartalmát illetően - foglalja össze helyzetjelentésében a Reuters.

Friss adatok bizonyítják: tavaly is jól jártak a nyugdíjasok

Friss adatok bizonyítják: tavaly is jól jártak a nyugdíjasok

2018-ban is az inflációt meghaladó mértékű nyugdíjemelésben részesültek a nyugdíjasok, ami azt jelenti, hogy javult a nyugdíjak reálértéke. Persze ez nem vigasztalja az időskorúakat, akik irigykedve nézik a dinamikus béremelkedést és akik a hivatalosnál nagyobb drágulást érzékelnek.

EP a Brexitről: tisztázza már végre az Egyesült Királyság, hogy mit akar!

A brit alsóház keddi döntését követően az Európai Parlament képviselői hangsúlyozták: az EU-nak meg kell őriznie egységét, és a polgárok jogainak fenntartása a legfontosabb - derült ki a ma délelőtti vita alapján az EP sajtószolgálata által küldött összefoglalóból.

Az MNB alelnöke megszólalt, küszöbön a szigorítás!

Nagy Márton, az MNB alelnöke egy bécsi konferencián elmondta, hogy amennyiben az éves adószűrt maginfláció eléri, illetve meghaladja a 3%-ot, az a jegybank számára elegendő bizonyíték lenne arra, hogy meg kell kezdeni a monetáris politika szigorítását - számolt be a hírről a Reuters. Nagy szerint ez már az idei első negyedévben bekövetkezhet, de először meg akarják várni, hogy valóban sor kerül-e rá. Ez elég erős üzenet az MNB részéről, hogy hamarosan nekivágnak a monetáris politika szigorításának.

Varga: egyre népszerűbb a kata

Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Elbukott a brit kormány Brexit-terve, hogyan tovább?

Pontosan az történt tegnap este Nagy-Britanniában, amire a Brexit nevű tragikomédiát figyelők számíthattak. Nem csak abban a tekintetben, hogy Theresa May Brexitje elbukott, hanem abban is, hogy a következő órákban a brit belpolitika egyre súlyosbodó válságát figyelhetjük meg. A lehetőségeknek se szeri, se száma, de a bénult politikai szereplők egyelőre tovább robognak a rendezetlen kilépés mély szakadéka felé.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.