makrogazdaság

Tényleg csökkent az infláció Magyarországon? A mögöttes számok nagyon nem ezt mutatják

Decemberben tovább lassult a hazai infláció, legalábbis a KSH által közölt fő adat szerint, azonban az MNB által közzétett, alapfolyamatokat megragadó árindexek alapján szó sincs csökkenésről. Sőt, a valós folyamatokat legjobban tükröző éves adószűrt maginfláció 2,7%-ról 2,9%-ra emelkedett, ami fokozódó árnyomásra utal a magyar gazdaságban.

Idén 57 milliárd forintot hoz a chipsadó

Idén 57 milliárd forintot hoz a chipsadó

Idén 57 milliárd forint bevételt jelent a népegészségügyi termékadó (amelyet chipsadónak is neveznek) az egészségügyi ágazatnak - közölte Joó Tamás egészségügyi közgazdász hétfő este az M1 aktuális csatornán.

Készülődik a második Trump-Kim csúcstalálkozó?

Donald Trump amerikai elnök a múlt hét végén levelet küldött Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek - jelentette helyi idő szerint hétfőn a CNN amerikai hírtelevízió. A levél tartalmáról a hírcsatorna nem számol be, csak annyit ír, hogy a küldeményt Phenjanba szállították és személyesen adták át Kimnek.

Trump a kormányzati leállás miatt mekis kajával kínálja vendégeit

Gyorséttermekből rendelt menüvel volt kénytelen kínálni vendégeit Donald Trump amerikai elnök hétfőn, amikor a Fehér Házban banketten fogadta az amerikai főiskolai futball-bajnokság győztes csapatának, a Clemson Tigersnek a tagjait. Trump, aki imádja a hamburgereket, ráadásul maga rendelte meg és fizette ki a 300 hamburgert, valamint sült krumplit, pizzát és más finomságot, mivel a több mint három hete tartó részleges kormányzati leállás miatt a Fehér Ház személyzetének többsége szabadságon van.

Itt a várt inflációs adat!

Tavaly decemberben az előző év azonos időszakához képest 2,7%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon - derült ki a KSH mai adataiból. Ez 0,4 százalékpontos lassulást jelentett novemberhez képest, októberrel összevetve viszont már nagyon jelentős, 1,1 százalékpontos lassulásról beszélhetünk, ami nagyrészt az üzemanyagárak drasztikus csökkenésének a következménye. A 2,7%-os szám megfelelt az elemzői várakozásoknak. Az éves maginflációs index értéke viszont váratlanul 2,6%-ról 2,8%-ra emelkedett, ami a mögöttes árnyomás erősödésére utal.

Őrület, mit művel az építőipar

Novemberben az előző hónaphoz mérten 4,4%-kal nőtt az építőipari termelés volumene. Az ágazat teljesítménye 27,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A számok azt sugallják, hogy hiába a munkaerőhiány, az építőipar az uniós források és a magánberuházások által támasztott keresletre alapozva töretlenül növekszik.

Ma eldőlhet Nagy-Britannia sorsa

Ma eldőlhet Nagy-Britannia sorsa

Ma este szavaz a londoni törvényhozás alsóháza az brit európai uniós tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodásról.

Kétmilliárd forintot érő csempészett dohányáru akadt fent a NAV-on

Kétmilliárd forintot érő csempészett dohányáru akadt fent a NAV-on

November végéig negyvenmillió szál cigarettát és 15 tonna dohányt vont ki a feketepiacról az adóhivatal. Az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeres ellenőrzéseket és rajtaütésszerű akciókat tart a határátkelőknél, a közutakon, a vásárokban és a zöldhatáron a cigarettacsempészek felderítése, valamint az illegális dohánykereskedelem csökkentése érdekében - közölte a Magyar Idők.

Egy tragikus ország, ahol négyszeresére emelték a minimálbért

A hiperinfláció miatt négyszeresére emelte a minimálbért Nicolás Maduro venezuelai elnök, így a havi bér most 18 ezer bolivár a dél-amerikai országban, ami mintegy 6,5 dollárnak felel meg. Maduro az elmúlt két évben tucatszor emelte meg a minimálbért.

Tényleg összeroppant Magyarország motorja?

Tényleg összeroppant Magyarország motorja?

A munkaerőhiány közepette is bővítik termelésüket Magyarországon és a régióban a legnagyobb autóipari vállalatok, azonban egyre több gonddal nézhetnek szembe a szektorban tevékenykedő vállalatok a McKinsey szerint. Éppen ezért ki kell használni a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket és javítani kell a termelékenységet. Különben ha nem is holnap, de néhány éven belül komoly nehézségek üthetik fel a fejüket azoknál, akik nem fejlesztenek.

Törvényt sértene az MTA, ha engedne Palkovicsék nyomásának

Mivel január eleje óta nem utal az Innovációs és Technológiai Minisztérium dologi kiadásokra támogatást a Magyar Tudományos Akadémiának, így ha a megnyert tudományos pályázatokból venné el ezt a pénzt az MTA, akkor azzal törvényt sértene és lehet, hogy ebbe a helyzetbe akarja belevinni az Akadémia vezetését a tárca - írja az Index az MTA vezetése felőli értesülések alapján. Közben az is kiderült, hogy Lovász László MTA-elnök megkerülésével kezdeményezett egyeztetést Palkovics László miniszter az akadémiai intézményvezetőkkel.

Komoly Trump-fenyegetés után már enyhülnek a törökök, erősödik a líra

Miután a hétvégén a gazdaság tönkretételével fenyegette meg Donald Trump amerikai elnök Törökországot, ma telefonbeszélgetést folytatott egymással a két ország elnöke egy, a terrorizmustól "megtisztított", esetleges észak-szíriai biztonsági övezet kialakításáról - közölte a török államfői hivatal. Ez és az eddigi információk a két ország közötti feszültség enyhülése irányába mutatnak, ami kissé erősíteni tudta a török lírát a dollárral szemben a hétfő esti kereskedésben.

Az Alkotmánybíróságon kötött ki a túlóratörvény

A Munka Törvénykönyve decemberi módosításának, a köznyelvben rabszolgatörvénynek, vagy túlóratörvénynek nevezett módosításának megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól a parlamenti ellenzéki pártok.

Kivizsgáltatja Varga, hogy miért csúsztak a januári nyugdíjkifizetések

Kivizsgáltatja Varga, hogy miért csúsztak a januári nyugdíjkifizetések

Bár törvényileg múlt pénteken, azaz január 11-én kellett volna megkapni az érintetteknek a januári nyugdíj járandóságukat átutalással, de sok olvasónk is csak hétfőn reggel, azaz január 14-én kapta azt meg, vizsgálatot indított az okok feltárására Varga Mihály pénzügyminiszter - derült ki a Mesterházy Attila MSZP-képviselőnek adott írásbeli válaszból, amelyet a hvg.hu szúrt ki a parlament honlapján.

Tilos enni a bécsi metrókocsikon

Keddtől tilos az evés a bécsi metró összes vonalán. A tilalom betartását ellenőrizni fogják, de büntetést egyelőre nem helyeztek kilátásba - mondta el Alexandra Reinagl, a Wiener Linien bécsi közlekedési társaság vezetője.

Miután Brüsszel nekiment Ausztriának, a magyar kormány is így tett

Miután az Európai Bizottság múlt héten kimondta, hogy az uniós jogszabályokba ütközhet az osztrákok családi pótlékos új szabályozása, a magyar kormány a közvélemény előtt még nagyobb harci lendületbe jött és ma már azt közölte, hogy uniós kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett, illetve bírósági perre is kész.

Ma is szinten tartotta a bankrendszeri likviditást az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert (devizacsere-tendert) tartott hétfőn, amelyen 25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A jegybank által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1987 milliárd forint marad.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.