makrogazdaság

Teljes a káosz a világ legcsóróbb országában - Hogyan jutottak ilyen mélyre?

Teljes a káosz a világ legcsóróbb országában - Hogyan jutottak ilyen mélyre?

Ha nem lenne elég a kétmillió százalékos infláció és az állandósuló élelmiszer- és gyógyszerhiány, a héten politikai válságba is sodródott Venezuela. Hivatalosan továbbra is Nicolas Maduro vezeti az országot, de az Egyesült Államok már nem is tagadja, hogy meg akarja dönteni hatalmát. A katonai beavatkozást Donald Trump is el akarja kerülni, a végkimenetel azon múlhat, ki mellé áll a hadsereg az országban. De hogyan sikerült ennyire megroppantani az ország gazdaságát?

Donald Trump rendkívüli állapot kihirdetésével fenyegetőzik

Donald Trump rendkívüli állapot kihirdetésével fenyegetőzik

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében pénteken bejelentette, hogy aláírja a kormányzat működéséhez három hétre elegendő költségvetést, amit a Demokrata Párt javasolt. De kijelentette, hogy nem enged a falépítési terveiből és ha nem sikerül erről megállapodni, akkor vagy ismét leáll a kormányzati munka, vagy rendkívüli állapotot hirdet ki.

Hamarosan megérkezik az ingyenpénz

Kiemelkedő számú, 119 ezer pályázat érkezett tavaly novemberben az Otthon Melege Program háztartási gépcsere alprogramjának pályázatára - mondta az InfoRádiónak az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára. Weingartner Balázs hozzátette, pozitív elbírálás esetén március elejéig mindenki megkapja a támogatói okiratot.

Fél a hard Brexittől a brit pénzügyminiszter

A brit pénzügyminiszter szerint hosszú távon is súlyos károkat okozna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból.

Ömlenek a rossz hírek Németországból, gyors tempóban lassul a gazdaság

A vártnál nagyobb mértékben, hároméves mélypontjára esett januárban a müncheni egyetem Ifo gazdaságkutató intézetének németországi üzleti hangulatindexe. A német üzleti hangulatindexe 1,9 ponttal 99,1 pontra, 2016 februárja óta a legalacsonyabbra csökkent a decemberi 101,0 pontról. A piac kisebb mértékű csökkenést, 100,6-100,7 pontot várt januárra.

Orbán "hosszú és nagyon drága" családvédelmi akciótervet ígért

A gyerekvállalás ösztönzésével kapcsolatos kormányzati tervekről is beszélt Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök azt a meglepő kijelentést tette, hogy 1-2 év alatt 15-20 százalékponttal is csökkenteni lehetne az államadósságot.

Harmadik éve stagnál a gyerekvállalási kedv Magyarországon

Az előzetes adatok szerint 2018 január-novemberében a születések száma 1,7, a halálozásoké 1,2%-kal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában. Novemberben éves alapon stagnált a születésszám. A teljes termékenységi ráta szintén változatlan szinten áll, ami alapján kijelenthető, hogy az elmúlt három évben nem nőtt a gyerekvállalási kedv Magyarországon.

Soros György nekiment a kínai elnöknek

A kínai vezető Hszi Csin-Ping hatalmas ellensége a nyílt társadalmaknak, mert a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás segítségével megszilárdítja a totalitárius kontrollját a kínai emberek felett - nyilatkozta Soros György a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum éves vacsoráján.

Hazarendelte diplomatáit Venezuelából az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok helyi idő szerint csütörtökön este hazarendelte Venezuelában akkreditált diplomatáinak nagy részét. A State Department (külügyminisztérium) bejelentése szerint azoknak a diplomatáknak kell hazatérniük, akiknek munkája "nem alapvető fontosságú". Az indoklás szerint a diplomatáknak biztonsági okok miatt kell hazatérniük.

Példátlan adósságcsökkentésre készül a kormány

Példátlan adósságcsökkentésre készül a kormány

Felgyorsulhat a GDP-arányos adósság csökkenése a következő években, így 2021 végére megközelíthetjük a 60 százalékos határt is - derül ki a kormány nemrég megjelent költségvetési kitekintéséből. Bármilyen meglepő, közben az adósság összege folyamatosan emelkedhet, de ezt bőven kompenzálja majd az uniós források jelenlegi durva előfinanszírozásának bezáródása és a gazdasági növekedés. A dokumentum lényege, hogy az uniós forrásokkal kapcsolatban a kormány megköti a saját kezét, hogy ne folyó kiadásokra, hanem adósságcsökkentésre menjen el a több ezermilliárd forint.

Jön a következő Trump-Kim Dzsong Un csúcstalálkozó

Utasítást adott Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a Donald Trump amerikai elnökkel tartandó következő csúcstalálkozó előkészítésére - jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön.

Milliárdos eszközbeszerzés a Honvédkórházban

Több mint 3 milliárd forint értékben szereztek be új orvostechnikai eszközöket - köztük mammográfkészüléket, sterilizálós berendezést és gyógyszeradagolókat - a budapesti Honvédkórházban az Egészséges Budapest Program keretében - jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Siralmas számok érkeztek a magyar fiatalok képzettségéről

Az Európai Unióban a 30-34 évesek 40%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel 2017-ben - derült ki az Eurostat adataiból, miközben Magyarországon ez az arány 32%-os, amivel a sereghajtók között vagyunk.

Draghi: több időre van szükség, hogy átlássuk a helyzetet

A várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank döntéshozói mai ülésükön nem változtattak az irányadó kamatokon: az alapkamatot 0%-on, az egynapos hitelkamatot 0,25%-on, a betéti kamatot pedig -0,4%-on hagyták. Mario Draghi a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy erősödtek a növekedést övező negatív kockázatok, azonban továbbra is úgy vélik, hogy átmeneti gyengélkedésről, nem pedig tartós lassulásról van szó.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.