makrogazdaság

Rejtélyes orosz géppel menekül el Maduro Venezuelából?

Egy rejtélyes, állítólag csak két utast szállító oroszországi utasszállító repülőgép Caracasba érkezése találgatásokat indított el a médiában a gép érkezésének céljáról, egyes feltételezések Nicolás Maduro venezuelai elnök vele próbál majd elmeneküli az országból, ha távozásra kényszerítik. Tegnap az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója véletlenül (?) azt hozta a sajtó tudomására, hogy ötezer katonát telepítenek a Venezuelával szomszédos Kolumbiába, azaz katonai beavatkozás előkészítésére utalt a fejlemény. Közben szerdán Maduro az amerikai néphez intézett videóüzenetében óva intett egy katonai beavatkozástól Latin-Amerikában, mert szerinte Vietnám fog megismétlődni, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok állt szemben egy évtizedig.

A legnagyobb román magánegészségügyi cég betör Magyarországra

Mi sem mutatja jobban a magyar magán egészségügyi piac potenciálját minthogy a legnagyobb román egészségügyi szolgáltató megérkezett Magyarországra. A román tőzsdén jegyzett MedLife ugyanis szerdán bejelentette, hogy megvásárolta a Rózsakert Medical Center 51%-os tulajdonrészét és a tranzakció értékére is tettek utalást a felek. A bejelentés nem teljesen újdonság, azonban komoly jelzésértéke van, a MedLife alapító-tulajdonosa, Mihai Marcu ugyanis először a Portfolio-nak adott interjújában beszélt arról tavaly decemberben, hogy elérkezett az idő arra, hogy az országhatáron kívülre fókuszáljanak.

Romániában már országos influenza-járvány tombol

Országos járványnak nyilvánította az influenzát Romániában az egészségügyi miniszter szerdán, miután a fertőzések száma immár harmadik hete járványszerű növekedést mutatott. Magyarországon a hétfői állapot szerint már szinte minden kórházban korlátozták a látogatást az országos influenzajárvány miatt; az akkori állapot szerint 75 intézményben volt érvényben látogatási tilalom, ami azóta feltehetően csak nőtt.

Még egy megyére kiterjeszti programját a kormány az országos bevezetés előtt

A kormány Borsod-Abaúj-Zemplén megyére is kiterjeszti a Kelet-Magyarországon tavaly elindított munkaerő-piaci programot - jelntette be Varga Mihály egy mai sajtótájékoztatón. A pénzügyminiszter elmondta, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében tavaly elindított munkaerő-piaci programot - amely a munkaügyi hivatalok hatékonyságát hivatott javítani - a kormányzat kiterjeszti Borsod-Abaúj-Zemplén megyére is, ami érdemben elősegítheti az ott meglévő jelentős számú közfoglalkoztatott és álláskereső elhelyezkedését.

Tetőpont közelében lehet a magyar foglalkoztatottság

2018. október-december átlagában 4 millió 481 ezren dolgoztak Magyarországon a KSH adatai szerint, ami 34 ezer fős növekedést jelent egy év alatt és a foglalkoztatottság növekedésének lassulását jelzi. Közben a munkanélküliek száma egy év alatt 8 ezerrel 167 ezer főre csökkent, a ráta pedig 0,2%-ponttal 3,6%-ra ereszkedett. Ez szintén jelzi a dinamika lassulását és egyúttal afelé mutat, hogy tetőpont közelében lehet Magyarországon a foglalkoztatottság, illetve mélypont közelében a munkanélküliség.

Mégsem köhög annyira az európai gazdasági motor? - Jó adat jött a franciáktól

Az előzetesen vártnál kicsivel erőteljesebb ütemben nőtt a negyedik negyedévben a francia GDP annak ellenére, hogy országos tüntetések is nehezítették a helyzetet - derül ki a szerda reggel közölt adatokból. A növekedés szerkezete ugyanakkor felemás, a fogyasztás csalódást okozott, amit az export ellensúlyozott.

Váratlan hekkertámadás bizonytalanítja el a blockchain-hívőket

Január elején az Ethereum Classic kriptovaluta blokkláncát hekkerek támadták és sikeresen létrehoztak hamis tranzakciókat. Az úgynevezett 51 százalékos támadás eddig nagyon ritka volt, a mostani mégis mérföldkőnek számít. Könnyen összeszervezhető felhős számítási kapacitással, néhány száz dollárnyi befektetéssel kontrollt lehet szerezni a kisebb láncok felett, ami a rendszer alapvető értékét és az abba vetett bizalmat kérdőjelezi meg.

8 év után újra hazánkba jöhet az amerikai külügyminiszter - Aláírhatják az új megállapodást

Miután néhány napja a Wall Street Journal és az Átlátszó közös cikkben azt mutatta be, hogy több területen is feszült az amerikai és a magyar kormány viszonya, Orbán Viktor kormányfő, illetve Szijjártó Péter külügyminiszter is ennek ellenkezőjét sugallta a 8 év után várhatóan februárban sorra kerülő amerikai külügyminiszteri látogatás közeledtével. Sőt, Szijjártó tegnap este a HírTV-nek már azt mondta: hamarosan aláírhatja a kormány a modernizált védelmi megállapodást az Egyesült Államokkal.

Figyelmeztetnek Brüsszelből: komoly veszélyek leselkednek Magyarországra

Svédország után Magyarországon volt a legmagasabb a rövid, egy éven belül lejáró adósság aránya, ami komoly kockázati faktort jelent - derül ki az Európai Bizottság most közzétett fiskális fenntarthatósági elemzéséből. A szerencsénk, hogy a többi kockázati faktorban az elmúlt években jelentősen előreléptünk, például csökkent az adósságon belül a deviza részarány és a külföldi tulajdon, emiatt nem tartozunk most a legkockázatosabb országok közé.

A Brexit újratárgyalását akarják a britek, az EU máris beintett

A brit parlament alsóházában kedd este lezajlott szavazások alapján egyelőre annyi látszik, hogy a képviselők többsége el akarja kerülni a megállapodás nélküli Brexitet és arra adott felhatalmazást Theresa Maynek, hogy próbálja újratárgyalni (lecserélni) a megállapodás részét képező északír-ír tartalékmegoldást. Az EU elnöke és az ír, illetve francia kormány felől azonban rögtön jött az elutasítás az újratárgyalásra. Egyelőre nem egyértelmű tehát, hogy a britek merre tudnak tovább haladni.

Pillanatok alatt nagy pofont kapott az EU-tól May és a brit képviselők többsége

Pillanatokkal azután, hogy a brit parlament alsóházának többsége megszavazta azt a módosító indítványt, hogy le kell cserélni az északír-ír tartalékmegállapodást a Brexit-megállapodásban, azt üzente az EU elnökének, Donald Tusknak, a szóvivője, hogy az (és az egész Brexit-megállapodás) nem tárgyalható újra. Ugyanezt a határozott üzenetet küldte közleményben az ír kormány és a francia elnöki palota is.

Ellent mondtak a legfőbb amerikai hírszerzők Trump politikájának

Donald Trump amerikai elnök észak-koreai és iráni politikájára cáfoltak rá az amerikai hírszerzés vezetői - Dan Coats, a hírszerző szervezeteket tömörítő Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője és Gina Haspel, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója - a szenátus hírszerzési bizottságának keddi meghallgatásán.

Márciusban jöhet az MNB első szigorító lépése az elemzők szerint

Az első negyedévben, valószínűleg a március végi ülésen, várható a monetáris kondíciók első szigorítása magyar makrogazdasági elemzők szerint. Kedden a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamatot és a kamatfolyosót is az MNB Monetáris Tanácsa, igaz a közlemény szövegében volt egy kis meglepetés:

Kiszivárgott: katonai beavatkozásra készülhet az Egyesült Államok Venezuelában

Washington hozzáférést biztosít a venezuelai vagyon amerikai bankokban tartott egyes számláihoz az Egyesült Államok által Venezuela ideiglenes államfőjeként elismert Juan Guaidónak - jelentette be kedden az amerikai külügyminisztérium. Közben az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó füzetében azt a feljegyzést fényképezték le egy sajtótájékoztató során, hogy "ötezer katonát Kolumbiába". A kínos baki kapcsán a tanácsadó elismerte: minden lehetőség nyitva áll a venezuelai hatalomátadás érdekében.

Máris kapott egy pofont May újabb Brexit-próbálkozása

Nincs értelme a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről folytatott tárgyalások újbóli megnyitásának, mert "ha valamit újranyitunk, akkor mindent újra megnyitunk" - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakció- és EP-választási csúcsjelöltje kedden Berlinben. Theresa May brit kormányfő éppen ma jelentette be, hogy az otthoni politikai egyeztetések alapján kezdeményezi az EU-nál a kilépési megállapodás újratárgyalását, pontosabban az abban foglalt északír tartalékmegoldás módosítását:

Rezsicsökkentés román módra: bő három évig nem változhat a gáz és a villany ára

A bukaresti kormány tavaly év végén elfogadott sürgősségi rendeletének megfelelően idén március elsejétől 2022. július 28-áig nem változik az elektromos energia ára azon háztartási fogyasztók számára, akik a szabályozott energiapiacon maradtak - közölte kedden a román energiaár-szabályozó hatóság (ANRE). A január elsejétől befagyasztott - lakossági felhasználású földgáz ára 2022 február végéig nem változik Romániában.

A Brexit-szöveg módosítását kéri May az EU-tól - Itt a ma esti menetrend!

Bár az Európai Unió vezetői világosan jelezték már az elmúlt hetekben, hogy nem tárgyalják újra a novemberben Nagy-Britanniával megkötött kilépési megállapodást és annak északír tartalékmegoldását, ma Theresa May brit kormányfő mégis azt kérte az EU-tól, hogy nyissák újra a tárgyalásokat és jogilag kötelező érvényű módosításokat hajtsanak végre a kilépési szövegen. Ez azonban csak látszólagos ellentmondás, mivel az elfogadott Brexit-megállapodás az északír tartalékmegoldás helyett alternatív megoldást is lehetővé tenne, csak konkretizálni kellene annak tartalmát. A következő hetekben várhatóan erről szólnak majd a tárgyalások, ha az EU is valóban rábólint az "újranyitásra". May reményei szerint egy módosított tartalék-megoldással már át tudja vinni a brit parlamenten az egész Brexit-megállapodást és akkor így már nem lesz se megállapodás nélküli kizuhanás, se elnyújtott Brexit.

Itt a mai kamatdöntés közleménye - Van benne egy kis meglepetés

Itt a mai kamatdöntés közleménye - Van benne egy kis meglepetés

A Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntését követően kiadott közleményében továbbra is elismeri, hogy inflációs alapfolyamatokat megragadó mutatók az elmúlt hónapokban a mögöttes árnyomás erősödésére utalnak, a decemberi közleményhez képest azonban fontos új megállapítást nem tesz a szöveg a hazai inflációs tendenciák kapcsán. Ez talán némileg ellentmond azzal, amire Nagy Márton nyilatkozata alapján számítani lehetett, az alelnök ugyanis sokkal erősebb üzenetet közvetített a piaci szereplők irányába. Sőt, a jegybanki közlemény egy ponton nem hogy szigorított volna a kommunikációján, hanem óvatosabbá vált: a szöveg hangsúlyozza, hogy a világgazdasági növekedési kilátások romlása miatt kitolódtak a nagy jegybankok szigorítását övező várakozások, a lefelé mutató globális növekedési kockázatok pedig a külső inflációs környezetre is hatást gyakorolnak. A jegybank hozzáteszi, hogy ezeket a hazai tendenciák szempontjából értékeli, a külső inflációs folyamatok lassulására tett megjegyzés azonban arra utalhat, hogy potenciális lefelé mutató kockázatokat lát a nemzetközi folyamatokban az MNB.

Az egész EU-ban Magyarországon az egyik legrosszabb a korrupciós helyzet

A Transparency International (TI) korrupcióérzékelési indexében (CPI) a legjobban teljesítő 20 ország közül 14 nyugat-európai, illetve európai uniós ország. Ennek ellenére a térség országaiban megrekedtek a korrupcióellenes törekvések, és gyengülnek a demokratikus intézmények - állapítja meg a berlini székhelyű szervezet kedden kiadott éves jelentésében. Magyarország egy pontot javított tavalyhoz képest, azonban még így is a harmadik legrosszabb helyen áll az EU-s országok között.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.