makrogazdaság

Alapnyugdíjat, korrupcióellenes ügynökséget javasol Magyarországnak az OECD

A magyar gazdaság prosperál, és a következő években is erőteljes, bár valamelyest lassuló ütemű növekedés várható: a GDP a tavalyi 4,6 százalékos bővülést követően az idén 3,9 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal bővülhet - állapította meg a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtökön kiadott országelemzése. Az OECD kockázatokat is azonosít: elkésettnek tartja a jegybank szigorító monetáris politikáját, túlfűtöttnek a munkaerőpiacot, regionálisan egyenetlennek a gazdasági növekedést. A szervezet többek között a közmunka programok leépítését, képzési programok indítását javasolja. A monetáris és fiskális politikában egyaránt szigorítást sürget, elkerülendő a gazdaság túlhevülését és véget vetve a gazdaságpolitika prociklikusságának.

Nagy tervekkel állt elő a legnagyobb magyar magánkórház tulajdonosa

Országos magánegészségügyi rendszer létrehozásán dolgozik a TritonLife, bizonyos ellátási területeken hálózatokat építene, mely tavaly tavasszal zárta le a Róbert Magánkórház megvásárlását - árulta el a Portfolio-nak adott interjújában Haraszti Péter, a legnagyobb magánkórházat megvásárló társaság alapító-vezérigazgatója. A csoport szakmai és pénzügyi alternatívát kínál azoknak a magyar egészségügyi vállalkozásoknak, akik csatlakoznának a csoporthoz. Haraszti Péter úgy vélekedett, hogy a környező országokhoz képest a legnagyobb magyar magánpiaci szereplők is mikrovállalkozásoknak tűnnek, közben pedig megindult a konszolidáció valamilyen szinten. A szakember beszélt egy esetleges tőzsdei bevezetés esélyeiről, a munkaerőhiány okozta bérnyomásról, a jövőbeli árképzésről és a napokban bejelentett román Medlife és magyar Rózsakert Medical Center tranzakciójáról is.

Dolgozó nyugdíjasok: idén 45 milliárd forintot kapnak az államtól

Az idéntől járulékmentes a nyugdíj mellett szerzett munkajövedelem, így csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetni közteherként - mondta Tállai András a Magyar Időknek. Az államtitkár szerint jelenleg 75 ezer nyugdíjasnak van munkaviszonya, ez az szám idén akár további 70 ezerrel emelkedhet.

Nem bírnak a kanadaiak a rejtélyes kubai betegséggel

Kanada felére csökkenti kubai nagykövetségének diplomáciai személyzetét rejtélyes megbetegedések miatt - közölte az ottawai külügyminisztérium szerdán. A tervek szerint a mintegy tizenhat fős diplomáciai személyzetet nyolcra csökkentik.

Trump venezuelai küzdelemről beszél

Megkezdődött a küzdelem a demokráciáért Venezuelában - írta szerda este közzétett Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök. John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó szintén Twitteren jelentette be, hogy az Egyesült Államok szankcióval sújtotta az Albanisa nicaraguai olajvállalatot, mert venezuelai nyersolajjal kereskedik.

Audi: ilyen volt Magyarország legnagyobb sztrájkja képeken

Az elmúlt közel két hét az Audi győri gyárában zajló bértárgyalásokról és sztrájkról szólt, de nemcsak idehaza. A hazai versenyszféra eddigi legnagyobb sztrájkja külföldön is hullámokat vetett, más VW-gyárak is kénytelenek voltak leállni. Most képeken mutatjuk meg az elmúlt néhány nap eseményét.

Borzalmas állapotban van a német hadsereg egy friss jelentés szerint

Borzalmas állapotban van a német hadsereg egy friss jelentés szerint

Továbbra is súlyos hiányosságok hátráltatják a német hadsereg (Bundeswehr) működését, a leginkább szükséges felszerelésből sincs elég, az eszközállomány jelentős része használhatatlan, a bürokrácia pedig burjánzik - emelte ki a szövetségi parlament (Bundestag) katonai ombudsmanja éves jelentésében, amelyet szerdán ismertetett a német sajtó.

Az EU továbbra sem érti, mit akarnak a britek

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke telefonon beszélt szerda este Theresa May brit kormányfővel, és - mint utána közölte - világossá tette számára, hogy az EU álláspontja világos és következetes: a kiválási egyezmény nem újratárgyalható.

Óvatosabbá vált a Fed, meghúzták az eurót

A várakozásoknak megfelelően változatlanul a 2,25-2,5 százalékos szinten hagyta irányadó kamatsávját mai ülésén az amerikai jegybank. A Fed a közleményében kiemelte, hogy fel van készülve a monetáris politikájának kiigazítására, ha azt a gazdasági és pénzügyi folyamatok igénylik. A lazább monetáris politika növekvő esélyének hírére az euró erősödni kezdett.

Már a csehek is érzik a kereskedelmi háborút

A tavaly novemberi 2,9 százalékról szerdán 2,5 százalékra módosította a cseh gazdaság idei növekedésének előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A minisztérium szakértői legfőbb okként a világgazdasági helyzetben mutatkozó feszültségeket jelölték meg.

A Moody's le fogja vágni a briteket egy hard Brexit esetén

A brit üzleti szektor legnagyobb szakmai szervezetei és a londoni elemzői közösség szerint még bizonytalanabbá vált a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamata, miután a konzervatív párti brit kormány a kilépési megállapodás újratárgyalását kezdeményezte.

Tovább tarol az influenza

Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma; január 21-27. között az országban az előző hetinél 70 százalékkal több, 65 000 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb, szerdán közzétett jelentéséből. Valamennyi közigazgatási területen több influenzaszerű megbetegedést regisztráltak, mint az előző héten. Kiugróan magas volt az orvoshoz fordulók száma Tolna megyében, de sokan voltak orvosnál panaszaikkal Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér megyében is.

Orbán Szlovákiában találkozik Merkellel

Peter Pellegrini kormányfő meghívta Angela Merkelt Szlovákiába, a látogatásra február 7-én kerül sor - írja a Parameter. A német kancellár mind a négy visegrádi ország miniszterelnökével találkozik, így Orbán Viktorral is.

Brexit-káosz: most akkor mi lesz?

Bár az EU számos vezetője lényegében lesöpörte a Brexit-megállapodás és benne az északír-ír tartalékmegoldás újratárgyalási próbálkozását, amire a brit parlament tegnap felkérte Theresa Mayt, mégis úgy tűnik, hogy a következő napokban ebbe az irányba akar tovább haladni a brit kormány. Erősen kérdéses azonban, hogy a Brexit-megállapodás vitatott részében érdemi változást tud elérni addig, amíg fel nem ad valamit a kilépés eddigi feltételeiből. Amíg ez nem történik meg, várhatóan folytatódik a belpolitikai káosz, az idő múlása miatt pedig egyre nagyobb az esélye, hogy vagy a megállapodás nélküli kizuhanás (no-deal Brexit), vagy a március 29. utánra eltolt brit kilépés forgatókönyve valósul meg.

Hétfőtől 10 hónapra lezárják az egyik legforgalmasabb magyar vasútvonalat

Hétfőtől indul és december 7-ig tart a Budapest-Hatvan vasútvonal Pécel-Aszód szakászának felújítása a tavaly márciusában a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában elkezdett vasútfejlesztés részeként, az utasok a 10 hónapos vágányzár ideje alatt vonatpótló buszokkal közlekedhetnek az érintett szakaszokon - mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója a mai sajtótájékoztatón.

Előkerült egy ábra a magyarok kizsákmányolásáról - magyarázkodhat az Audi

A hivatalos adatok szerint a járműiparban olyan nagy a magyar autógyárak előnye egész Európában, ami egyáltalán nem magyarázza a hazai dolgozók alacsonyabb béreit. Sőt ez alapján valójában a magyarok kereshetnének a legjobban. Az adatokra adódik egy másik magyarázat is, ám nem biztos, hogy ez sokat erősít az Audi érvein.

Több ezer halálos áldozattal is járhat a megállapodás nélküli Brexit

Több ezerrel nőhet a szívbetegség és stroke miatt elhunytak száma Nagy-Britanniában a következő évtizedben, ha az ország megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból - állapította meg egy új tanulmány. Márpedig a friss brit parlamenti szavazási fejlemények és az EU reakciói alapján ennek a forgatókönyvnek nem elhanyagolható az esélye, hiszen a jelek szerint a megállapodást nem tárgyalhatják újra érdemben a britek, és az EU-ban maradás forgatókönyve hivatalosan nincs a brit vezető politikusok napirendjén.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.