makrogazdaság

Beváltak a trükkök: kivételes csoportba került Magyarország

Miközben az Európai Unióban és az euróövezetben emelkedett az átlagos államadósság-mutató 2012-ről 2013 végére, azalatt Magyarországnak sikerült 0,6 százalékponttal csökkenteni az adósságrátát - áll az Eurostat szerdán megjelent, a 2013-as (első előzetes) államháztartási adatokról szóló jelentésében. Vagyis a tavaly év végi "trükközésnek" köszönhetően hazánk az uniós országok szűk csoportjába került. A költségvetési hiány tekintetében a tagállamok tavaly nagyon igyekeztek rendbe tenni pénzügyeiket.

Fenyegető kijelentést tettek az oroszok

Miután kedden kínzások nyomán meggyilkolták az ukrán államfõ pártjának egyik tagját Kelet-Ukrajnában, Alekszander Turcsinov bejelentette, hogy újabb katonai akció indul a kelet-ukrajnai szakadár csoportok "megtisztítására". Ezt ma délelõtt megerõsítette az ukrán miniszterelnök-helyettes is. A tegnap Kijevben tartózkodó amerikai alelnök is világosan figyelmeztette Moszkvát, hogy ha nem enyhíti a kelet-ukrajnai feszültséget, akkor rövidesen újabb szankciókat kaphat a nyakába. Moszkva azt hangsúlyozta, hogy el tudja viselni a gazdasága az újabb büntetéseket, illetve azt jelezte, hogy az Északi-Sark környékén fokozottabb jelenlétet szeretne az energiaszükségletei miatt. Ma az orosz külügyminiszter a 2008-as grúziai katonai bevonulás lehetőségére utalt, ha az orosz érdekek sérülnek Kelet-Ukrajnában.

Pleschinger: a kamatvágás tovább növeli a kockázatokat

Az árfolyamgát kiszélesítése kedvező megoldás lehet, ezért nem nagyon gondolom, hogy devizaadós-mentés céljából a devizatartalék egy részére szükség volna - nyilatkozta Pleschinger Gyula, a monetáris tanács tagja a Napi.hu-nak.

Pár nap és lehull a lepel a kormány fontos programjáról

A kormány várhatóan a jövő héten fogadja el a 2014. évi nemzeti reformprogramot és a kovergenciaprogramot, amelyeket április 30-ig kell elküldeni az Európai Uniónak - mondta Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) szerdai ülésén Budapesten.

Törékenynek bizonyult a francia fellendülés

Az áprilisi előzetes eredmények szerint a német magánszféra sokkal jobban teljesít, mint egy hónappal korábban és ennek köszönhetően az eurózónás üzleti aktivitás is további javulást mutat. Rossz hír viszont, hogy a márciusban látott francia fellendülés szinte teljesen szertefoszlott és mind a feldolgozóipar, mind a szolgáltatói szektor esetében stagnálásközeli szintre estek vissza a Markit által felmért beszerzésimenedzser-indexek. Az adatközlésekre az euró dollárral szembeni árfolyama szembetûnő elmozdulásokkal reagált.

Sosem született még ennyire kevés gyerek februárban

Az előzetes adatok szerint 2014 első két hónapjában 14 069 gyermek született, 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezen belül a februári adat különösen alacsony volt, a 6485 élveszületésnél kevesebbet csak háromszor mértek ebben az évtizedben. (Ez egyébként nagy valószínűséggel azt is jelenti, hogy a rendszerváltozás óta is a harmadik legkisebb számmal találkozhattunk.) Csökkent ugyanakkor a halálozások száma is, az éves alapon számolt 3,9 százalékos visszaesés hatására a természetes fogyás az első két hónapban "csak" 7050 fő volt, 829-cel kevesebb az egy évvel azelőttinél.

Bár lassul Kína, de már a stabilizálódás jeleit látjuk

Áprilisban 48,3 ponttal, a feldolgozóipari aktivitás lassulását mutatja a HSBC előzetes beszerzésimenedzser-indexe. Ezzel pedig már a negyedik hónapja látunk visszaesést és az egyetlen jó hír, hogy ennek a mértéke csökkent. Egyes elemzők mégis úgy gondolják, hogy már ezek a statisztikák is a kínai gazdaság stabilizálódását tükrözik és így optimisták maradtak a második negyedéves teljesítmény kapcsán.

Másfél évtizede most a legoptimistábbak a magyar cégek

Áprilisban folytatódott a GKI-Erste konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értékének másfél éve tartó, látványos emelkedése és mindez oda vezetett, hogy a felmérés szerint összességében több mint másfél évtizede voltak ilyen kedvezőek a várakozások. A cégek 1998 nyarán, a fogyasztók 2006 tavaszán voltak utoljára ilyen optimisták.

Az amerikai alelnök is figyelmeztette Moszkvát

Az elmúlt napok ismét véres összecsapásai láttán a kijevi vezetés felszólította Moszkvát, hogy tartsa be a múlt csütörtöki genfi megállapodást, így a "terrorista" csoportjait, a kelet-ukrajnai szakadárokat, fékezze meg és érje el náluk a fegyverletételt, illetve a középületek visszaadását. Közben az amerikai külügyminisztérium nem zárta ki annak lehetõségét, hogy akár Vlagyimir Putyin is felkerüljön az amerikai szankciós listára, illetve a kijevi látogatáson tartózkodó amerikai alelnök a további nemzetközi elszigetelődésre figyelmeztette Moszkvát, ha utóbbi nem hagy fel a kelet-ukrajnai szakadárok támogatásával. Ez a gyakorlatban nehezen történhet meg, mivel Vlagyimir Putyin orosz elnök újabb fontos döntést hozott: könnyített az orosz állampolgárság felvételén a volt szovjet területeken élõk számára.

Fordulóponthoz közelít az amerikai lakáspiac

Márciusban továbbra is visszaesés látszik a használt lakásértékesítések számában az Egyesült Államokban. A múlt havi 4,6 milliós értéket követően 10 ezerrel csökkent a tranzakciók száma. Nyár óta tart a visszaesés és az egyetlen jó hír, hogy a visszaesés kisebb lett a piac által vártnál.

Az orosz-ukrán konfliktus ellenére nagyon jól alakulnak a DKJ-aukciók

A múlt hetihez hasonló keresleti viszonyokkal szembesült az Államadósság Kezelő Központ a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióján. Így pedig ismét a tervek felett, 80 milliárd forintnyi forrást vont be az adósságkezelő 2,65 százalékos átlaghozam mellett. Azt mondhatjuk tehát, hogy az orosz-ukrán konfliktus egyelőre nem vet árnyékot a rövid papírjaink piacára.

A devizatartalék óvatosan csökkenthető

A jegybankok különböző célok elérése érdekében tartanak devizatartalékot és a befektetők számos mutató alapján értékelik az országok tartalék-megfelelését. A különböző mutatók alapján az MNB tartalék-megfelelése jelenleg is érdemben meghaladja a befektetők által vizsgált referenciaszinteket. Előretekintve elmondható, hogy a rövid külső adósság csökkenésének folytatódása a tartalékigény szempontjából is kedvező lehet és - különösen figyelembe véve az elkövetkező évek EU forrásbeáramlásának tartaléknövelő hatását - lehetőséget adhat a tartalékok korlátozott mértékű, fokozatos és óvatos mérséklésére. Amennyiben a tartalékok csökkenése fokozatosan, óvatosan, a kockázatok által kijelölt mozgástéren belül valósul meg, az nem jár együtt külső sérülékenységünk emelkedésével.

Nyugodt hetünk lesz, hacsak a törökök nem vágnak

Csendes hétnek nézünk elébe mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren a makronaptárunk szerint, aminek egyedül a török jegybank csütörtöki kamatdöntése tehet keresztbe egy esetleges kamatvágással. Szerdán a Markit eurózónás konjunktúra-indexeire lesz érdemes figyelnünk, majd csütörtökön a német Ifo üzleti hangulatindexre. A pénteket végül a michigani fogyasztói hangulatindex határozhatja meg, itthon pedig a munkaerő-piaci adatok.

Mégis figyeljük a munkanélküliségi rátát, mert működik az összefüggés!

Nem igaz, hogy a munkanélküliségi ráta ne volna jó indikátora a gazdaságok lemaradó teljesítményének - állítják a San Francisco-i Fed kutatói ma megjelent tanulmányukban. Sokan azért gondolják ennek ellenkezőjét, mert a ráta a válságot követően sokkal gyorsabban csökkent, mint azt a gazdasági fellendülés indokolta volna. A Fed például el is vetette erre vonatkozó konkrét célját. A tanulmányból viszont kiderül, hogy a GDP és a munkanélküliség között fennálló negatív összefüggés (Okun-törvény) még mindig igaz.

Újra megszálltak egy rendőrkapitányságot Ukrajnában

Automata gépkarabélyokkal felfegyverzett, terepszínû ruhát és símaszkot viselő ismeretlenek ismét megszállták hétfőn a városi rendőrkapitányságot a Délkelet-Ukrajnában lévő Donyeck megyei Kramatorszkban.

Forintgyengülést hozott a nyuszi

Húsvét napján tovább gyengült a forint az euróval szemben, a jegyzések estére egészen 307,4 forintig emelkedtek. Noha az 50 napos mozgóátlag értékét még mindig nem értük el, de az elmúlt napok teljesítménye romló tendenciára utal és még csak azt sem mondhatjuk, hogy a régióban általános volna a devizák gyengülése.

Tényleg a sonka és a tojás drágult durván?

A húsvéti nagybevásárlás után sokan riadtan nézhetik a pénztárcájukat, és egyből arra gondolhatnak, hogy biztos a sonka és a tojás jelentős drágulása volt a "bűnös", noha a Portfolio.hu elemzése szerint más tipikus húsvéti élelmiszerekre érdemes inkább gyanakodni. Ilyen például a trappista sajt, vagy a röviditalok közül a vodka, amely a KSH részletes adatbázisa szerint igen intenzíven drágult az elmúlt években. Közben talán sokaknak meglepő - legalábbis s KSH fogyasztói kosara ezt mutatja -, hogy az ásványvíz ára évek óta stagnál, és ugyanez mondható el a minőségi világos sör egyébként nem nyilvános márkájának literjéről is.

Több halottja van egy vasárnapi ukrajnai összecsapásnak

Három oroszbarát aktivista és egy rájuk támadó fegyveres meghalt vasárnap kora reggel egy lövöldözésben a kelet-ukrajnai Szlovjanszk közelében - közölte újságírókkal egy helyi illetékes. Az orosz állami tv tudósítója öt halottról tud, háromról az oroszbarát, kettőről a másik oldalon.

Később Moszkva beavatkozását kérte a szlovjanszki szakadárok vezetője.

Mit ér nekünk ez a sok pénznyomtatás?

Még mindig óriási a káosz a sajtóban és az emberek gondolkodásában a világ nagy jegybankjainak eszközvásárlási programjaival kapcsolatban. Gyakorta találkozni kétkedő hangokkal, amik szerint ez a sok "pénznyomtatás" valójában nem is ér semmit, legfeljebb a tőzsdéket hajtja. Márpedig nem egy kutatás irányul arra, hogy megmérje az adott országok GDP-jére gyakorolt hatását ennek az eszköznek és pontosan ezt teszi az angol jegybank legújabb tanulmánya is. Ebben pedig a korábbi szakirodalomhoz hasonlóan, statisztikailag szignifikáns, pozitív hatásokat mutatnak ki az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság esetében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.