makrogazdaság

Nem nőtt annyira az amerikai kiskereskedelem

A várt 0,6% helyett csak 0,3%-kal nőtt májusban a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban, de közben az áprilisi adatot az eddigi 0,1%-ról 0,5%-ra javította a kereskedelmi tárca.

Alig emelkedett a segélykérők száma az USA-ban

Négyezer fővel emelkedett az újonnan munkanélküli segélykérelemért jelentkezők száma az Egyesült Államokban a múlt héten. Ez a kismértékű változás ugyanakkor azt támasztja alá, hogy továbbra is erősen fellendülőben van az amerikai munkaerőpiac és a segélykerlmek száma stabilizálódott.

Így lehet megúszni a médiaadót

A parlamenti képviselők szerdán megszavazták a médiaadónak is nevezhető új különadót, a törvényben azonban maradt egy kiskapu. A Jalsovszky Ügyvédi Irodánál úgy vélik, hogy a kormány törekvése ellenére a jogszabály a jelenlegi formájában mégsem fogja tudni megadóztatni a Magyarországon nem letelepedett szolgáltatókat.

Egyedül a 15 éves papírok érdekelték a befektetőket

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) meglepően gyenge keresleti viszonyokkal szembesült a mai kötvényaukcióján. A piaci szereplők összesen csak 111 milliárd forintnyi ajánlatot tettek a 3, 5 és 15 éves papírokra, amiből az adósságkezelő így pusztán 71,5 milliárdot fogadott el. Egyedül a 15 éves lejárat iránt volt erős az érdeklődés, de a 3 és 5 éves papírok esetében a tervei alatt vont csak be forrást az adósságkezelő.

Kirobbanó formában a magyar ipar (2.)

Idén áprilisban a nyers és a munkanaphatástól megtisztított adat szerint egyaránt 10,1%-kal szárnyalt éves összevetésben a magyar ipar - közölte a KSH második becslésével, ami megegyezk az első becsléssel. A kirobbanü áprilisi szám nyomán a termelés az év első négy hónapjában 8,9%-kal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Jó hír az is, hogy az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás áprilisban 2,4%-kal emelkedett, illetve az is figyelemre méltó, hogy a belföldi értékesítés hirtelen feltámadni látszik. A rendelésállományi adatok rövid távon továbbra is jó ipari teljesítmény irányába mutatnak a vegyes külföldi konjunktúra-adatok mellett is.

Így néz ki a legújabb forintérme

A Magyar Nemzeti Bank elnökének szerdai rendelete szerint a jegybank 10 000 forintos címletű ezüst emlékérmét bocsát ki, Spányi Béla megnevezéssel. A döntés értelmében az érméből 3000 darab készíthető.

Már nem annyira rózsaszín a jövő

A Világbank szerdán megjelent előrejelzésében 2,8%-ra vágta vissza a globális gazdaság idén várható növekedését a korábbi 3,2%-ról. Több tényező is hozzájárult a kilátás rontásához, az egyik ezek közül az ukrán válság.

Megvan Orbán Viktor csapata (2.)

A harmadik Orbán-kormány miniszterei sorra nevezik meg, hogy kik és milyen feladatért lesznek felelősek államtitkári pozícióban. A Portfolio gyűjtéséből kiderül, hogy a Lázár János vezette Miniszterelnökség rendkívül fontos feladatokat kap, ezen belül pedig Németh Lászlónéra fajsúlyos területeket bíznak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is változtatott csapatán.

Már megint egy 7-2-es meccs

A júniusi inflációs jelentés előrejelzésére vár a monetáris tanács - áll a ma megjelent rövidített jegyzőkönyvben. Ez a prognózis alapozhatja ugyanis meg a jövőbeni monetáris politika irányát és kommunikációját.

  • A tanács immár negyedszer szavazott 7-2 arányban a további lazításra.
  • A két "héja" ezúttal is Cinkotai János és Pleschinger Gyula voltak.
  • Mivel az inflációs előrejelzés bizonyosan kedvező lesz, a közlemény utalása további kamatvágásokat jelenthet.
  • Erre utal az is, hogy a két különutas tanácstag nem is értett egyet az előremutató üzenettel.

Megszavazták a médiaadót! (3.)

A reklámokból származó árbevétel, valamint a saját célú reklámok költsége után adót kell fizetnie a jövőben a médiavállalkozásoknak, kiadóknak, a szabadtéri reklámhordozók hasznosítóinak, az internetes reklámok közlőinek. A "reklámadónak" nevezett új adóról szóló törvényjavaslatot szerdán meg is szavazták a parlamenti képviselők. A szakmai szervezetek elutasítják a ma megszavazott reklámadót.

Jönnek a megszorítások, megint (3.)

Az idei év több szempontból is kedvezően alakul a magyar gazdaság számára, azonban ez elsősorban egyszeri vagy átmeneti hatásoknak köszönhető - vélik a Költségvetési Felelősségi Intézet közgazdászai. Legfrissebb technikai kivetítésük szerint GDP-arányosan 0,3 százalékpontos elcsúszás van az idei költségvetésben az eredeti célhoz képest. Az adósságcsökkentésben pedig ez a kormány ugyanazokat a trükköket használja, mint a korábbi szocialista kormányok, a kincstári egységes számla egyenlegével "játszik".

Továbbra is deflációban az ország (3.)

Májusban -0,1 százalékos volt az éves infláció. A piac előzetesen azt várta, hogy az áprilisi 0,1 százalékos defláció után visszatér az árindex a pozitív tartományba, és 0,1% százalék lesz a pénzromlás üteme. Ehhez képest tehát a mutató stagnálása újra meglepetést jelent.

Ők lesznek Varga Mihály emberei

Negyvenegy államtitkár kinevezését javasolta Orbán Viktor miniszterelnök Áder János államfőnek - derül ki abból a dokumentumból, amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el az MTI-hez kedden.

Forintzuhanásra felkészülni?

Bár a Fitch nem lépett pénteken, a Raiffeisen szerint a következő hónapokban javulhat Magyarország besorolása. Ennek ellenére az elemzők inkább forintgyengülést várnak.

Így segítené az MNB az önfinanszírozást

Június 16-tól kibővíti az MNB a monetáris politikai eszköztárát azzal a céllal, hogy erősítse a belső forrásokból való finanszírozást. Az eszköztár részévé válik egy forint kamatcsere eszköz, amihez az első tendert június 26-án tartja a jegybank.

Megszünteti az NHP egyik pillérét az MNB

A Monetáris Tanács a Növekedési hitelprogram harmadik pillérét adó devizaswap-tenderek megszüntetéséről döntött. Az indoklás, hogy Magyarország külső sérülékenysége mérséklődött és a piaci kondíciók kedvezőek lettek.

Fellélegezhetnek a magyar álláskeresők

Jelentősen javulni fog a magyar álláskeresők helyzete az elkövetkező negyedévben, ugyanis a munkaadók korábban soha nem látott létszámbővítést jeleztek előre a Manpower felmérése szerint. A munkaadók 16%-a a létszámuk bővítését tervezi a következő negyedében, és ez az optimizmus valamennyi régióban és szektorban érezhető.

Rogán: Itt a reklámadó, szavazzák meg!

Az Országgyűlés költségvetési bizottságában és a parlamenti ülésen is téma volt a reklámadóról szóló törvényjavaslat. A kormánypárti képviselők támogatásával eldőlt, hogy kivételes eljárásban tárgyalják az új adónem bevezetését, az általános vitára pedig holnap sort is keríthetnek a honatyák. Rogán Antal frakcióvezető üzent is a médiacégeknek: a Fidesz kész változatlan formában elfogadni a javaslatot (nem mindegy, hogy miként alakulnak a felső kulcsok, a 30 és 40%-os ráták - a szerk.).

Már nem kell annyira sok rövid forrás az ÁKK-nak

Ez alkalommal is kifejezetten erős kereslettel szembesült az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a mai, 3 hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióján. Az adósságkezelő ennek ellenére - az elmúlt hetekhez hasonlóan -, csak 10 milliárd forinttal vont be több forrást a tervezettnél.

A gyenge infláció további stimulust hozhat

Kínában a vártnál jobban emelkedtek a fogyasztói árak májusban, de a termelői árak még továbbra is esést mutatnak. Mivel az inflációs mutatók mind bőven alulmúlják a kínai kormányzat éves célját, ezért további lazításra is tér lehet az ázsiai országban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.