makrogazdaság

Két erőteljes csapás is érhet minket hamarosan

Itthon és a nemzetközi színtéren is egy-egy nagy horderejű döntés lesz a héten. Magyarországon ma ismerhetjük meg a Kúria jogegységi döntését a devizahitelek ügyében, ami akár igen komoly csapást is mérhet a bankrendszerünkre. Ráadásul ezen a héten kell szembenéznünk az Egyesült Államok jegybankjának legújabb lépésével is, mely szerint valószínűleg tovább lassítják az eszközvásárlásaikat, sőt még pesszimistább előrejelzést is adnak az USA idei növekedéséről.

Botrány Lengyelországban! - Belebukik a jegybankelnök?

A lengyel gazdaság növekedéséhez nyújtandó segítségért cserébe a pénzügyminiszter leváltását kérte Marek Belka, a jegybank elnöke Bartlomiej Sienkiewicz belügyminisztertől egy, a Wprost című lengyel hetilap által kiszivárogtatott hangfelvételen, amely óriási belpolitikai botrányt robbantott ki Lengyelországban.

Elképesztő mélység - mit lépnek rá a lengyelek?

A pénteken közzétett májusi lengyel inflációs adat az elmúlt fél évszázad egyik legalacsonyabb értéke lett, így könnyen előfordulhat, hogy a lengyel jegybank kénytelen lesz tovább vágni az alapkamatot.

Visszavág az ukrán államfő a harci gép lelövése miatt

"Megfelelő választ" helyezett kilátásba szombaton az ukrán katonai szállító repülőgépet lelövő szeparatisták számára Petro Porosenko ukrán államfő, aki a negyvenkilenc halálos áldozattal járó akció miatt nemzeti gyásznappá nyilvánította a vasárnapot.

Lelőttek egy ukrán harci szállítórepülőt - 49 halott

Lelőttek egy IL-76 típusú ukrán katonai szállító repülőgépet szombatra virradóra a kelet-ukrajnai Luhanszk közelében - erősítette meg az ukrán védelmi minisztérium az erről szóló sajtóhíreket. A tárca szóvivője szerint legkevesebb 49-en meghaltak.

Az S&P leminősítette Bulgáriát

A befektetési ajánlású kategória aljára minősítette vissza Bulgária hosszú futamidejű államadósságának kockázati osztályzatát pénteken a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a politikai környezet akadályozza a mélyen gyökerező intézményi és gazdasági problémák orvoslásához szükséges reformok végrehajtását.

Romlott a fogyasztói hangulat az USA-ban

Júniusban 81,2 pontra süllyedt a michigani fogyasztói hangulatindex az Egyesült Államokban. A piac 83 pontra számított volna az előzetes közlés kapcsán, de a pénz- és tőkepiac nem reagált érdemben az adatközlésre.

Deflációs tünetek - Félelmek és a realitás a hazai folyamatokban

Az euroövezet jegybankárai körében már hónapok óta az egyik kiemelt téma a defláció esetleges kialakulása és annak veszélyei az övezet gazdaságaira. A KSH adatközlése szerint Magyarországon éves összevetésben áprilisban és májusban is 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. A rendszerváltozás utáni gazdaságtörténetünkben ez idáig egyedül álló adatok hatására, az elmúlt hetekben a hazai folyamatok kapcsán is egyre több elemzés taglalta a defláció kialakulásának esélyeit. Az MNB két szakértője, Soós Gábor Dániel és Hajnal Mihály alábbi írásának célja, hogy a jegybank makro szintű és dezaggregáltabb elemzéseire alapozva megvizsgálják, hogy valóban közel állunk-e a defláció és a vele együtt járó negatív hatások kialakulásához. Megállapítható, hogy az aktuális hazai folyamatok egyelőre nem utalnak deflációs veszély kialakulására.

Mit kezd Brüsszel a médiaadóval?

Az Európai Bizottság vizsgálja a reklámadóról a héten elfogadott jogszabály tartalmát, de egyelőre korai volna eldönteni, tehet-e vagy tesz-e majd Brüsszel bármilyen lépést a kérdésben - közölte pénteken Ryan Heath, a digitális területért felelős uniós biztos, Neelie Kroes szóvivője.

Levelet küldött az RTL Áder Jánosnak

Levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz az RTL csoport, azt kérve az államfőtől: ne írja alá a reklámadóról szóló törvényt, mert az szerintük "sérti közösen vallott európai értékeinket, így elsősorban a sajtószabadságot és a versenysemlegességet".

MNB: 1% a növekedési hitelprogram hatása a GDP-ben

A növekedési hitelprogram idén mintegy 1 százalékponttal járul hozzá a GDP-növekedéshez a kkv-hitelezésben tapasztalt fordulatnak köszönhetően, ugyanis a hitelállomány 1 százalékos növekedés nagyjából 0,2 százalékos GDP-növekedést von maga után - véli az MNB.

Carney: Készüljetek a kamatemelésre!

A brit jegybank lesz az első globális hatású jegybank, aki monetáris szigorításba kezd, méghozzá korábban mint azt eddig a piac gondolta - derült ki Mark Carney jegybankelnök szavaiból tegnap. A kijelentésre mind a kötvénypiac, mind a devizapiac hirtelen reagált.

Türtőztetik magukat a további lazítástól

A Bank of Japan ma sem változtatott a monetáris politikájának irányán és szinten tartja az eszközvásárlásainak mértékét. Teszi mindezt úgy, hogy elismerik: az áprilisi áfaemelés jelentősen visszavetette a keresletet, ami a reflációs folyamatnak is árt.

Tarlós inkább leállítaná a 3-as metrót

Az Index információi szerint Lázár János kancelláriaminiszter egyik első döntéseként egyrészt magához vonta a rövid és középtávú fővárosi uniós projekteket, másrészt lehúzta őket a listáról. Budapest így a jelek szerint búcsút mondhat több nagy közlekedésfejlesztési projektnek is, amelyek összességében több százmilliárdos fejlesztést jelentenének. A Miniszterelnökség uniós szabályokra, korlátokra hivatkozva lényegében elismerte az átcsoportosítást, amellyel párhuzamosan egyébként Hódmezővásárhely és Szeged között villamosvonal épülhet. Tarlós István főpolgármester kemény hangú levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek és bízik abban, hogy például az életveszélyes 3-as metróra tekintettel Lázár meggondolja magát. Ellenkező esetben a metró leállítását helyezte kilátásba.

Kiderült, mit nem szeret Orbán

A miniszerelnök - a szokásos péntek reggeli közrádiónak adott interjújában - az új kormány adóelképzeléseiről beszélt, többnyire az eddig ismert terveket erősítette meg. Az egyes szektorokat terhelő különadók maradnak, és közben egyszámjegyű szja-t szeretnének.

Egy ijesztő trükk miatt gyengül az euró

Az euró elmúlt években mutatott erősödése nemcsak a piac, de még az Európai Központi Bank szemét is szúrta az inflációt lehúzó hatása miatt, és ők, mint az ügy illetékesei, végre odacsaptak az asztalra. A júniusban bejelentett intézkedési csomagjuk egyik eszköze véleményünk szerint kifejezetten az árfolyam gyengítését szolgálhatja. Ez pedig egy ijesztően hangzó, de valójában már ismert eszköz: a negatív betéti ráta. A lépés nem ismeretlen, a dánok már alkalmazták, méghozzá pont árfolyamgyengítő céllal, ami sikeresnek is bizonyult. Eredményt az EKB esetében még korai volna hirdetni, de úgy tűnik, hogy a trükk egyelőre nekik is bejött. A rendkívül alacsony kamatokat még egy kényszeredett lépéssel közelebb vitték a nulla alsó korláthoz, a piac pedig máris engedelmeskedik és gyengül az euró. Valós élénkítő hatása ennek önmagában ugyanakkor aligha lesz, ahhoz majd a most még csak belengetett, újabb játékszerekre lesz szükség.

Három tank átlépte a határt Oroszország felől

Az ukrán belügyminiszter tájékoztatása szerint három tank lépte át az orosz-ukrán határt Oroszország felől a harcokkal sújtott kelet-ukrán területen - számol be rendkívüli híradásában a BBC.

Ész nélkül költekeznek a kínaiak, de legalább a jegybankjuk józan

Kínában veszélyben van az idei évre megfogalmazott növekedési cél, és ezért a kommunista kormányzat ismét ész nélkül költi a pénzt, hogy felrázza a gazdaságot. A fiskális kiadások egy év alatt 25 százalékkal emelkedtek, de legalább a jegybank arról nyilatkozott, hogy idén nem tervez változtatni a monetáris politikájának irányán.

Ezeket az aknákat kerülgetheti idén Orbán

Már öt hónap eltelt az idei költségvetésből és a legutóbbi adatok alapján úgy tűnik, a büdzsé lefutása visszatért a megszokott mederbe. Vannak azonban olyan veszélyforrások, amelyek felboríthatják az eredeti tervek teljesülését. Cikkünkben ezeket a negatív kockázatokat gyűjtöttük össze, valamint azokat a szempontokat is, amelyek miatt nem aggódik a kormány. Nem árt ezekkel tisztában lenni, ha év közben - egy esetleges kiigazító csomag bejelentésekor - nem akarunk meglepődni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.