Az egész Lufthansa Csoportra kiterjedő informatikai rendszerhiba miatt utasok ezrei rekedtek szerdán repülőtereken – írja a Reuters. A légitársaság szerint a frankfurti vasútállomásnál folyó földalatti munkálatok állnak a leállás mögött, miután több optikai kábelt elvágtak.
A repülés a legbiztonságosabb utazási forma - halljuk napi szinten, de időről időre történnek tragikus balesetek, nem is olyan régen például Nepálban zuhant le egy utasszállító, 72 életet követelve. Gyakorlatilag elhanyagolható az esélye annak, hogy légibaleset áldozatai legyünk, autóba ülve összehasonlíthatatlanul nagyobb kockázatnak vagyunk kitéve, de sosem árt tisztában lenni azzal, hogy a statisztikák alapján hol a legbiztonságosabb ülni egy repülőgépen. A CNN légiközlekedési szakértőket kérdezett meg annak felderítésére, hogy melyik a legbiztonságosabb hely a repülőn vészhelyzet esetén.
A Boeing vezérigazgatója szerint nem kérdés, hogy jönnek az önvezető repülőgépek az utasszállításban, már csak az a kérdés, hogy mikor debütálnak – mondta el a Bloombergnek adott interjú során.
A Ryanair jelentős számú ukrán pilótát és utaskísérőt vesz fel, hogy készen álljon a visszatérésre, amikor az orosz-ukrán háború véget ér - közölte Michael O'Leary vezérigazgató a Reuters tudósítása szerint.
Kedden kerül átadásra az Atlas Air légitársaság számára a világ egyik legismertebb repülőgéptípusa, a Boeing 747-es utolsó legyártott példánya, amivel egy több mint fél évszázados korszak zárul le – írja a Reuters.
Az easyJet szerdán közölte, hogy a vállalat várhatóan felülmúlja majd a 2023-as pénzügyi évre vonatkozó 126 millió fontos adózás előtti nyereségre vonatkozó piaci konszenzust, miután az első negyedévben nőtt a bevétel, és a foglalási kedv a második negyedévben és a nyári szezonban is növekedett - írja a Marketwatch.
A Lufthansa szerdán nyújtja be kötelező érvényű ajánlatát a római pénzügyminisztériumnak a súlyosan veszteséges Alitalia-utód felvásárlására - írja az Airportal a Corriere della Sera nyomán.
Egy Twitteren terjedő videófelvételen látható, amint a tegnap lezuhant nepáli gép a becsapódás előtt a föld felé tart, majd az épületek felett az oldalára billen. A friss információk alapján nem maradt túlélő, Wajahat Kazmi pakisztáni újságíró állítása szerint a fedélzeten tartózkodó mind a 72 ember meghalt.
Beindult a járványos időszak után a kereslet a repülés iránt, ami a nyári időszakban csúcsosodott ki, ahogy az országok eltörölték korlátozásaikat. A szektor dinamikusan növelte a kapacitásait, de nem eléggé, a nyár meglehetősen kaotikusra sikerült a légiközlekedésben, amit sztrájkok és munkaerőhiány is nehezített. Az OAG összegyűjtötte, hogy melyek voltak a világ legpontosabb légitársaságai tavaly a kihívások közepette - írja a Bloomberg.
A Ryanair légitársaság London-Bukarest járatának le kellett szállnia a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy renitens utas miatt - közölte a Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Sűrű köd borította be hétfőn Újdelhit, India fővárosát, és a szokatlan hideg miatt a téli szünetet is egy héttel meghosszabbították az iskolákban a helyi hatóságok.
Óriási sokként érte a koronavírus-járvány 2020-ban a légiközlekedési szektort, példátlan leállásokat és veszteségeket eredményezve. Ezt követően a 2021-es év még a túlélésről és a kapacitások újjáépítéséről, 2022 azonban már a fellendülésről szólt. Az utazások beindultak idén, a forgalom felpörgött, de újfajta kihívással találták magukat szemben a légitárságok, a két évnyi bezártság és korlátozások után a nyáron meglóduló utazási kedv olyan tömegeket eredményezett, amire nem voltak még felkészülve a repterek. A légitársaságok a két nehéz év után végre ismét nyereségbe fordulhatnak, sőt, van, ahol már idén rekordprofitokat hozott az utazók számának felfutása a magasabb olajárak mellett is, de a recesszió fenyegetése még tartogat kihívásokat.
Ahogy az utazások újra fellendülnek és már a koronavírus elleni védekezés utolsó bástyája, Kína is lebontja a Covid-korlátozásokat, szépen lassan kiderül, hogy a világban hiány van repülőgépekből – írja a Bloomberg.
Az Egyesült Államokban hétfőn is több mint 3400 légijáratot töröltek az időjárási körülmények miatt, miközben a New York állambeli Buffalo repülőterének zárlatát szerdáig hosszabbították meg.
December 11-én sűrű havazás és kedvezőtlen időjárási körülmények sújtották az Egyesült Királyság térségét, amelyek jelentős fennakadásokat okoztak a tömeg- és légiközlekedésben.
Az utazási kedv ismételt erősödésével tavaly a légi úton közlekedők száma Európában megközelítette tavaly a 373 milliót, emellett az áruk és a postai küldemények szállítása is újabb lendületet vett tavaly - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.