Január elején írták alá a törvényt, amely szerint Fehéroroszországban legalizálták a barátságtalan országok ellen folytatott digitális kalózkodást. Az új törvény lehetővé teszi a filmek, zenék és számítógépes programok használatát az országban a külföldi jogtulajdonosok hozzájárulása nélkül – írta meg a TVP World.
A magyar internethasználók 85 százaléka saját állítása szerint nem fogyaszt illegális forrásból származó filmes és zenei tartalmakat, ugyanakkor a megkérdezettek csupán 21 százaléka lenne hajlandó fizetni azért, hogy legális forrásból jusson online elérhető tartalmakhoz – mutat rá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. idei, reprezentatív kutatása. A válaszadók 70 százaléka szerint megfelelő a legális letöltési lehetőségek aránya, de még mindig vannak, akik „kalózkodnak”.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében a hazai hitelezési folyamatokkal foglalkozunk, kiemelten azzal, hogy a kormány október 1-től úgy változtatta meg a CSOK támogatás büntető kamatát, hogy az még a gyermekvállalás meghiúsulása esetén is kedvezőbb, mint amit a bankok hitelként kínálnak. A témával kapcsolatban Palkó István, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében, a harmadik évadával jelentkező Színház TV alapítójával, Radnai Márk, színház- és filmrendezővel beszélgetünk arról, hogy a koronavírus járvány után van-e még létjogosultsága a letölthető, vagy online streamelhető színdaraboknak, és hogy mindez milyen hatást gyakorol a színházi szektorra.
Csökken az internetről illegálisan letöltött tartalmak mennyisége Horvátországban egy uniós felmérés szerint, amely arra is rámutatott, hogy a fiatalabb korosztály inkább a törvényes elérhető tartalmakat keresi - ismertette az al-Dzsazíra hírtelevízió balkáni irodája az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának legfrissebb felmérését kedden.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.