A McKinsey friss tanulmánya szerint a világ nettó vagyona az elmúlt 20 évben háromszorosára nőtt, ennek a növekedésnek a harmadát pedig Kína adta. Összességében elmondható, hogy sosem volt ennél gazdagabb a világ, ugyanakkor meglepő, hogy a vagyon nagy részét a háztartások továbbra is ingatlanban tartják. A vagyonkoncentráció trendje folytatódik: a gazdagok kezében egyre több vagyon halmozódik fel.
Lekörözte a befektetési alapokban lévő lakossági vagyon gyarapodása az állampapírokét a harmadik negyedévben, ebben több tényező is szerepet játszott. Nem lehetünk ugyanakkor büszkék: új csúcsra, 12 ezer milliárd forint fölé emelkedett a bankbetétekben elhelyezett megtakarítások állománya, ennek zöme azonban semmit sem kamatozik. Sőt, az emelkedő infláció még ront is a helyzeten.
Mutatjuk, mit kell tudni a lakossági napelem pályázatról, milyen előnye van a napelemnek, hogyan működnek, és persze azt is, milyen hátránya van a napelemnek.
Friss adatok jelentek meg a háztartások bruttó megtakarítási rátájáról Európában. Az Eurostat számai szerint tavaly Magyarország is egyike volt azon országoknak, amelyek hátul kullogtak a listán, annak ellenére, hogy a koronavírus és a lezárások összességében jót tettek az extra megtakarítások képződésének. Ha önmagában csak a magyar megtakarítások alakulását nézzük, biztató jel, hogy évről évre nő valamelyest a lakosság félretett pénze.
Már elérhető annak a több, mint 600 kivitelezőnek a listája a lakossági napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázatnál, akik egyikével előzetesen szerződést kell kötni ahhoz, hogy december 6-tól be lehessen adni a támogatási kérelmet az akár 2,9-11,3 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatásra – hívta fel a figyelmet péntek délutáni közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A hivatalos napelemes pályázati oldalon emellett két másik frissített dokumentum is felbukkant. A minisztérium a közleményében arra is utal, amit a Portfolio elsőként írt meg a minap, hogy különösebb hírverés nélkül a katás vállalkozók jövedelmére is kiterjesztették a jogosultsági feltételeket.
A magyar gazdaság szenved a többszörösére emelkedett áram- és gázárak miatt, de a lakossági rezsi fix ára biztosan fennmarad a választásokig, mert azt a kormány megvédi – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth Rádió péntek reggeli interjújában. Mindez azt is jelenti, hogy a kormány a legmagasabb szinten is elismerte, hogy a gazdasági szereplőknek súlyos nehézségeket okoz az elszálló energiaár, de egy október közepi kormányzati ígéret ellenére a mai műsorban nem hangzott el semmilyen információ arra, hogy ezzel akar-e bármit kezdeni a kormány, terveznek-e lépést a vállalati kör számára.
Milyen fejlesztésekre, ki, mikor és meddig pályázhat, illetve hol juthat hozzá a napelem pályázatról szóló fontos információkhoz? Mutatunk mindent, amit tudni érdemes a lakossági napelem támogatás 2021-es szabályrendszeréről, a fejlesztési lehetőségekről és a követelményrendszerről.
Az energiaválságra adható, az Európai Bizottság által javasolt válaszlépésekre kísértetiesen hasonlító törvénycsomagot fogadott el a minap a román parlament mindkét háza és Klaus Johannis államfő ki is hirdette a jogszabályt, így november 1-től jövő március 31-ig életbe lépett az áram és a gáz árára az 5%-os áfa, illetve egy széleskörű árkompenzációs mechanizmus is elindult a lakosság és a versenyszféra széles köre számára.
Az E.ON Energiamegoldások Kft. 2021. november 30-ai határidővel megszünteti lakossági földgáz-versenypiaci szerződéseit, így az érintett háztartásoknak legkésőbb december 1-ig új szerződést kell kötnie a felhasználási helyen működési engedéllyel rendelkező egyetemes szolgáltatóval, vagy egy másik földgáz-kereskedővel, különben kikapcsolhatják a gázt és leszerelhetik a gázórákat – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közleményéből.
A napokban már kiszivárgott rövid és középtávú intézkedéscsomagot jelentette be szerdán a tagállamok felé az Európai Bizottság azért, hogy a rendkívüli mértékben megemelkedett gáz- és áramárak hatásait minél inkább enyhíteni lehessen a következő hónapokban a sérülékeny lakossági fogyasztói és kkv-körben. Az intézkedéscsomagból jól látszik, hogy egyáltalán nem akar visszafordulni az Európai Bizottság a 2050-es klímacél érdekében nyáron javasolt Fit for 55 csomagból és a karbonárak rendszerének tervezett kiterjesztéséből, mint ahogy azt Orbán Viktor kormányfő javasolta, mert a brüsszeli testület úgy látja, hogy csak előre lehet menni, nem pedig visszafelé, illetve az áram- és gázárak mostani elszabadulásában az ETS-rendszernek csak kis szerepe volt, sokkal inkább a kereslet-kínálat felborulása a fő ok.
Romániában állami támogatással ellensúlyozzák a következő fűtésszezonban a villanyáram és a földgáz drágulását a lakossági fogyasztók számára: erről hétfői ülésén fogadott el sürgősségi rendeletet a bukaresti kormány.
Még az utolsó pillanatokban, vasárnap éjjel is voltak szakmai hozzászólások a 3-11 milliós lakossági napelemes uniós pályázati tervezethez, így összesen 219 hozzászólást regisztrált a rendszer, ami az uniós pályázatok körében példátlannak mondható.
Közzétették a lakosságnak szóló hatalmas uniós napelemes pályázat tervezetét, amelyet két hétig bárki véleményezhet, ősztől pedig meg is nyílik. A tervezetből kiderül, hogy háromféle konkrét beruházási célra összesen 3-11,5 millió forint közötti, 100%-ban vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el az országos átlagjövedelemnél kevesebbet kereső háztartások és önerő nem szükséges a pályázat megvalósításához. Megyénként lehet majd pályázni 4 szakaszban, leghamarabb várhatóan november 15-től. Mindezt a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében tervezi megvalósítani a kormány, hogy akár 35 ezer háztartás energiahatékony ingatlanban tudjon élni és így növekedjen az ő körükben az ellenálló képesség a jövedelmi, energiaárakbeli és éghajlati változásokkal szemben. Frissítés! A társadalmi egyeztetésre kitett pályázati verzióhoz két nap alatt rengeteg érdekes, hasznos, megfontolt javaslat érkezett, így van esélye, hogy a végső szabályrendszer majd ezek tükrében módosulni fog. További részletek ebben a frisebb cikkünkben érhetők el.
Tavaly 142 600 fővel csökkent Románia lakossága - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt hozzávetőlegesen egy Marosvásárhely méretű településsel fogyott a népesség.
A magyarok harmada biztosra veszi, hogy idén ősszel lesz negyedik járványhullám, és összességében kétharmaduk lát esélyt az újabb hullámra, de ezzel együtt sem látszik fokozott óvatosság a lakosság magatartásában se a járványügyi intézkedések, se a havi költekezés terén – derül ki az Ipsos legfrissebb kutatásából. Sőt, sokan inkább többen költenek most, mint a járvány előtt és ez is hajthatja az inflációt, amelynek magasabb szintje miatt most aggódnak a legtöbben az elmúlt 5 évet tekintve.
Tíz hét folyamatos csökkenés után a múlt héten 22 százalékkal nőtt Horvátországban az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma a megelőző héthez képest - derült ki a válságstáb hétfői jelentéséből. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) nem elégedett az átoltottság arányával sem.
A várt 0,4%-os emelkedés helyett stagnáltak májusban a lakossági személyes kiadások, és a várt 0,6% helyett „csak” 0,5%-kal emelkedtek havi szinten a volatilis elemektől megtisztított fogyasztói árak – közölte az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma pénteken. Ez látszólag megnyugtató, de valójában továbbra is intenzív fogyasztói inflációról beszélhetünk havi alapon fél százalékos, éves szinten pedig 3,4%-os emelkedés mellett.
Több mint 5 millió ember lett dollármilliomos a világban tavaly annak ellenére, hogy a koronavírus jelentős károkat okozott a világgazdaságban – derül ki a Credit Suisse friss Global Wealth Reportjából. Miközben a szegények még szegényebbek lettek, a dollármilliomosok száma 5,2 millióval 56,1 millió főre nőtt tavaly.
Tavaly számos pénzügyi szektor növekedése elmaradt az előző évekétől, de a legtöbb piacon a bővülés nem torpant meg. A háztartási előtakarékoskodási, befektetési megtakarításokból a járvány okozta bizonytalan gazdasági helyzetben sem történt kiáramlás, sőt a lakosság további eszközöket halmozott fel – áll az MNB friss biztosítási, pénztári, tőkepiaci, közvetítői kockázati és fogyasztóvédelmi jelentésében. Ez évtől ismét gyorsabb növekedési ütemre válthatnak a piacok.