Milliárdos buszbeszerzés: 352 új buszt vesz a Volán
Több mint 20 milliárd forint értékben 352 új autóbusz megvásárlásáról kötött szerződést a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft.
Több mint 20 milliárd forint értékben 352 új autóbusz megvásárlásáról kötött szerződést a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft.
Autómentes eseményt akar a stadion pénteki nyitórendezvényéből és mérkőzéséből a zuglói polgármester.
Ma Budapestre érkezik Recep Tayyip Erdogan török elnök, ezért számos – elsősorban belvárosi – főútvonalon kell időszakos forgalomkorlátozásra számítani. A legjelentősebb korlátozások az Andrássy út–Lánchíd útvonalon és az ezt keresztező utcákban, valamint a budai Vár környékén lesznek.
Vasárnap estig több közlekedési változás lesz érvényben a fővárosban a mindenszenteki és halottak napi megnövekedő forgalom miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken a bkkinfo.hu oldalon.
Meghosszabbított határidőig, november 7-én 12 óráig várja a jelentkezéseket az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely pályázatokra, amelyek meghirdetésével a tárca célja az volt, hogy a bevált megoldásokat felkutassa, tapasztalataikat feldolgozza és mintaként átadja, a rendszerszerű fejlesztéseket jutalmazza - írta az ITM, ami közleményében kiemeli: a kerékpározás nagymértékben hozzájárul a környezetbarát, fenntartható közlekedéshez, hatékony eszköze az egészségmegőrzésnek is.
Rendkívül népszerű Magyarországon is a Waze szolgáltatása, amivel a felhasználók jelezhetik a közlekedésben résztvevő társaiknak, hogy ha rendőrségi sebességmérést látnak. Hamarosan a Google Mapsben is elérhető lesz a fícsör.
Fokozott katonai járműmozgásra kell számítani az ország több régiójába ugyanis nemzetközi gyakorlatnak ad otthont 2019. október 14-18. között a Magyar Honvédség Központi Gyakorlótere.
Október elsejétől érvényesíti díjszabályzatában az éjjeli repülési műveletek visszaszorítását célzó díjtételt a fővárosi repülőtér üzemeltetője.
Újra teljes szélességében járható az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldala a 64-es kilométernél, Székesfehérvárnál, ahol hétfő délben több honvédségi jármű ütközött össze - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján. A baleset következtében egy katona meghalt, egy súlyos, négy könnyű sérüléseket szenvedett.
Több "halálutat" is átépítenek; a tervek szerint még az idén átadják az M70-es autóutat és befejezik az M2-es autóút bővítését - írta a Magyar Nemzet pénteken.
Az idei nyári nagykörúti villamospálya-felújítás befejező üteméhez ér: augusztus 21-től, szerdától módosul a 4-6-os villamos közlekedési rendje. Augusztus 31-én hajnalig a villamos a Corvin-negyed és a Jászai Mari tér között jár, a Nyugati pályaudvar és a Széll Kálmán tér, valamint a Corvin-negyed és az újbudai végállomások között pótlóbusz viszi az utasokat. Augusztus 31-én hajnaltól szeptember 1-jén éjfélig a teljes nagykörúti vonalon pótlóbusszal lehet utazni. A 17-es villamos szeptember 2-ig továbbra is rövidített útvonalon, a Savoya Park és a Széll Kálmán tér között jár.
Átalakítják a közúti közlekedés szabályait Németországban, a KRESZ tervezett új elemeit csütörtökön mutatták be Berlinben.
A Berkeley professzorának cikke.
Szép lövés, az biztos.
Még várni kell a kész gépre.
Itt a kihagyhatatlan lehetőség?
Cikkünk folyamatosan frissül.
A dolgozó embereknél a kulcs?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.