A három GCAP-partnerország bemutatta a Farnborough-i Nemzetközi Légi Szalonon a fejlesztés alatt álló vadászgépük koncepciómodelljét. A közlemény szerint a BAE Systems (Egyesült Királyság), a Leonardo (Olaszország) és a Mitsubishi Heavy Industries (Japán) első alkalommal állítanak ki együtt a kiállításon. A megjelenés célja, hogy prezentálják, hogy mekkora előrelépéseket értek el a munkálatokban. A kiállított modell már nem az első, néhány változtatást is eszközöltek rajta: szélesebb lett a szárnyfesztávolsága, valamint az aerodinamikai tulajdonságai is javultak az áramvonalasabb kialakításnak köszönhetően.
Industry partners in the tri-national Global Combat Air Program (GCAP) insist their foot remains on the development accelerator pedal despite the new UK government launching a review into the countrys defense posture. #FIA2024
— Aviation (Week) July 23, 2024
Gareth Jennings repülési újságíró szerint a kialakítás azt jelenti, hogy a korábbiaknál nagyobb figyelmet szentelnek a hatótávolságra, a sebességre és a hasznos teher szállítókapacitásra. A brit média értesülései szerint az Egyesült Királyságban a Tempest nevet fogja viselni a következő generációs vadászgép, ezen felül pedig hiperszonikus rakétákkal és irányított energiafegyverekkel (DEW) lesz felszerelve.
A fejlesztés most egy újabb szakaszába érkezik, ami várhatóan mintegy öt éves periódust fog jelenteni.
A jármű tulajdonképpen egyben egy rendszert is jelent majd, aminek egy fő repülőgép fogja a gerincét adni, amelyhez pilóta nélküli drónok egészítenek ki. A gép a modern szenzoroknak, a mesterséges intelligenciának, a következő generációs radarnak köszönhetően az eddigieknél is jóval több adattal fog majd dolgozni. A program célja, hogy a brit Királyi Légierő és az Olasz Légierő által használt Eurofighter Typhoon, valamint a Japán Légi Önvédelmi Erők által használt Mitsubishi F-2 helyettesítésére szolgáljon. Ezen felül exportra is szánnak belőle.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images