A CBS műsorában arról kérdezték a vermonti szenátort, aki többek közt Joe Biden elnökkel és Kamala Harris alelnökkel szembenézve második helyen végzett a 2020-as demokrata előválasztáson, mikor fog teljes mellszélességgel kiállni Harris elnökjelöltsége mellett. Bernie Sanders úgy válaszolt, azt tervezi, újra beszél az alelnökkel, majd hangsúlyozta, hogy
tudni akarja, mit fog tenni a dolgozó emberekért.
Amit látni akarok – mert azt akarom, hogy nyerjen –, az az, hogy beszéljen azoknak az embereknek szükségleteiről, akikről oly sok éven át megfeledkeztek
- mondta a baloldali körökben kifejezetten népszerű Sanders. "A soha nem látott jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek idején olyan Demokrata Pártra, olyan elnökjelöltre van szükségünk, [...] aki a dolgozó emberekért is harcolni fog" - tette hozzá Sanders, kiemelve: "ha ezt megteszi, akkor szerintem nagyszerű kampánya lesz."
Harris eddig legalább 41 hivatalban lévő demokrata szenátor támogatását szerezte meg az 50-ből. Sanders a mostanihoz hasonlóan nyilatkozott a CNN-nek adott hétfői interjújában is, mondván, ettől függően valószínűleg támogatni fogja Harrist.
Címlapkép: Bernie Sanders szenátor egy kampányrendezvényen beszél a New Hampshire állambeli Plymouthban 2019. szeptember 29-én. Címlapkép forrása: Getty Images