Egy százaléknál jár az egyéves papírunk
Majdnem 1 százalékig süllyedt a 12 hónapos magyar diszkontkincstárjegy hozama a mai aukción. Az Államadósság Kezelő Központ pedig visszafogott kereslet mellett vont be 30 milliárd forintnyi forrást.
Majdnem 1 százalékig süllyedt a 12 hónapos magyar diszkontkincstárjegy hozama a mai aukción. Az Államadósság Kezelő Központ pedig visszafogott kereslet mellett vont be 30 milliárd forintnyi forrást.
Hiába van egyre nagyobb esély arra, hogy Görögország kikényszerül az eurózónából, ez ma már közel sem zavarja annyira a piacokat, mint a korábbi szuverén adósságválság idején. A déli periféria tűnik ma is a leginkább hajlamosnak a fertőzésre ebben a helyzetben, de a hozamfeláraik még az elmúlt napok eseményire sem emelkedtek súlyosan. Úgy tűnik tehát, hogy ma már sokkal kevésbé fájna a görögök elengedése.
Újabb rekordmélységbe csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegyek hozama a keddi aukción, az ÁKK 1 százalékos átlag mellett adta el a 30 milliárdnyi papírt.
A reggeli ijedség hamar eloszlott a magyar kötvénypiacon, így délutánra csak mérsékelt emelkedés volt tapasztalható a referenciahozamokban. A rövid hozamok változatlan szinten voltak, a hosszúak pedig 7-14 bázisponttal kúsztak feljebb.
A magyar állampapírok piacán is intenzív eladói hullámmal indult a hétfői kereskedés, a hosszú papírok hozamai 20-25 bázisponttal emelkedtek - tudta meg a Portfolio piaci forrásból. Azóta viszont inkább vevők látszanak a szokottnál valamivel aktívabb piacon.
Ahogy az várható volt, a görög hírek hatására a befektetők a biztos menedékeket keresik a piacon. Ennek a helyzetnek a nyertesei egyelőre a német és az amerikai állampapírok, az eurózóna perifériáján viszont a fertőzésveszély miatt jelentősen emelkedtek a hozamok hétfő reggel. Ez pedig a magyar piac számára is rossz hír lehet, hiszen egy korábbi elemzés szerint éppen a spanyol és olasz papírokkal mutatunk erős kapcsolatot.
Miközben Európában a görögök válságáról beszél mindenki, Venezuela gazdasága teljes összeomláson megy keresztül éppen. Nemsokára elfogynak a devizatartalékok, a fizetőeszköz pedig annyira elértéktelenedett, hogy ha a valós helyzetet tükröző fekete piaci árfolyamát vesszük alapul, akkor az egyhavi átlagfizetésük már pusztán 5000 forintot ér.
Halványan, de újra süllyedőben vannak a kötvényhozamok itthon: a mai aukció nagyjából 10-20 bázispontos esést láthattunk a 3 és 5 éves szegmensben. A kereslet ugyanakkor gyengébben alakult a két héttel ezelőttihez képest, az adósságkezelő pedig kizárólag a terveinek megfelelő mennyiségű forrást vont be a különböző lejáratokon.
Hajszál híján egy százalékra jutott a magyar háromhavi hozam a mai aukción. Az adósságkezelőnk ennek ellenére még a korábbiaknál is kevesebb forrást vont csak be.
Megosztottá váltak az amerikai jegybank döntéshozói abban kérdésben, hogy pontosan milyen ütemben is kéne kamatot emelniük. Vannak, akik már idén is legalább két alkalommal emelnék az irányadó rátát - számolt be róla a Reuters.
Görögország kérdéses sorsa már egy ideje nyomasztja az európai tőkepiacokat és az euró árfolyamát, de a fertőző hatása most is inkább a periféria országoknak fájhat. Már a jelenlegi helyzetben is azt látjuk, hogy a déliek hozamfelára észrevehetően emelkedni kezdett, amióta a megállapodási törekvések tragikomédiává váltak. Ez alapján az egyre elképzelhetőbb Grexit tovagyűrűző hatásai ma sem lennének elhanyagolhatóak.
Ha a másodlagos állampapírpiacon, azaz a piaci befektetőktől vásárol állampapírokat az Európai Központi Bank, akkor az nem sérti meg a tiltott monetáris finanszírozást, feltéve, hogy az adott ország részt vesz egy gazdaságpolitikai mentőprogramban és végrehajtja a szigorú feltételeket - lényegében ezt mondta ki ma nyilvánosságra hozott ítéletében az Európai Bíróság. A beadvány a német Alkotmánybíróságtól érkezett az EKB 2012-ben bejelentett, nagy pszichológiai hatású, de a gyakorlatban sosem alkalmazott OMT programja kapcsán, mert a beadók szerint az EKB túlterjeszkedett hatáskörén és tiltott monetáris finanszírozást végezhetne a program keretében.
Újabb mélységi rekordot döntött a magyar három hónapos állampapír hozama: a ma délelőtti aukción már pusztán 1,05 százalékos átlaghozam mellett kelt el 40 milliárd forintnyi papír. Ilyenre még soha nem volt példa.
Mégis ki az, aki az elmúlt öt évben tizenháromszorosára növelte a magyar állampapír-állományát? Segítünk: nem a külföldiek és nem is a magyar lakosság. Ennél egy sokkal érdekesebb - korábban teljesen elhanyagolható - tulajdonosi szektorral állunk szemben. Persze gyanús, hogy ez a bizonyos valaki sem a sufniban talált sok milliárd forintot, amivel az államot finanszírozhatja, hanem volt "némi" hátszél.
Az Eurostat friss adatai szerint Magyarországon az államadósság belföldi nem pénzügyi befektetők - elsősorban a lakosság - által birtokolt tulajdonhányada 12 százalékos, ami komoly fejlődést jelez, figyelembe véve, hogy 2012 elején mindössze 3 százalék volt a lakossági részesedés - mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Kifejezetten erős érdeklődés volt a ma délelőtti kötvényaukción a hároméves papírok iránt, de az Államadósság Kezelő Központ ma sem fogadott el belőle érdemben többet, mint két hete. A hosszabb hozamok ezen lejáratot leszámítva mind emelkedtek a korábbi aukcióhoz mérten.
Soha nem látott rekord mélységben járnak itthon a rövid hozamok, de szerintünk ennél még izgalmasabb jelenségnek lehetünk hamarosan a szemtanúi. Az látszik, hogy a Magyar Nemzeti Bank a várakozásokon simán túltehet a kamatvágásaival, miközben az önfinanszírozási programja keretében óriási mennyiségű likviditást terel át az állampapírpiacra. Mivel az adósságkezelőnk idén nem igazította ehhez a finanszírozási tervét, ezért arra számíthatnánk, hogy jelentős hozamsüllyedés jön. Csakhogy eközben az eurózónás hozamkörnyezet vad hullámok közepette emelkedik, míg az amerikai Fed az egyre egészségesebb munkapiacát látva, szeptemberben kamatot emelhet. Ezek fényében szerintünk az elkövetkező hónapok óriási izgalmakat tartogatnak a magyar állampapírpiacon.
A múlt hónapban igen jelentősen, nagyjából kétharmadával csökkentette a Pimco legnagyobb alapja az amerikai állampapírokkal szembeni kitettségét. A lépés hátterében az áll, hogy várakozásaik szerint közel van már a Fed kamatemelési ciklusa, ami a kötvényárfolyamok süllyedésén keresztül veszteséget okozna az alapnak.
Óriásit süllyedt a háromhavi hozam az előző aukcióhoz képest, a papírok ma délelőtt már pusztán 1,13 százalékos átlaghozamon keltek el. Ez történelmi rekord.
Továbbra is elképesztő ütemben vásárolja a magyar lakosság a neki szánt államkötvényeket: májusban összesen 112 milliárd forinttal nőtt az állomány, ami így már 2766 milliárdot ért el. Az idén összesen közel 355 milliárd forinttal, az eredeti finanszírozási tervet jelentősen meghaladó mennyiségben emelkedett a lakosság állománya. Ezen tendencia alapján pedig a lakossági állampapírok az állam teljes ez évi nettó finanszírozási igényét biztosíthatják.
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Jó ideig alapvetés volt, hogy a prudens észak-európai államok tartják és húzzák magukkal a fegyelmezetlenebb déli...
Megjelentek a májusi béradatok, a KSH adatai alapján a reálbérek több, mint 10 százalékkal emelkedtek egy év alatt....
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?