kötvénypiac

Brutálisan túljegyezték ma a magyar államkötvényeket!

Brutálisan túljegyezték ma a magyar államkötvényeket!

Egészen megdöbbentő, már-már példátlanul erős kereslettel jellemezhető, államkötvény aukciók zajlottak le ma délelőtt Magyarországon. Az Államadósság Kezelő Központ által meghirdetett összesen 40 milliárd forintnyi papírra ugyanis 383,8 milliárd forintnyi vételi ajánlat ömlött be a rendszerbe, amelyet látva az adósságkezelő 176,5 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok volumenét. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 9,6-szeresen jegyezték túl a papírokat, és 4,4-szer több adósságot vont be az ÁKK, mint tervezte. Az erős vételi érdeklődés kissé az átlaghozamokat is leszorította a tegnapi referenciahozamokhoz képest, a legutolsó hasonló futamidejű aukciók átlaghozamához képest pedig jelentős a hozamcsökkenés. Frissítés! A mai aukciós eredmények hátteréről újabb cikkünk itt olvasható hiszen valóban kirívóak a mai eredmények.

Kína és a nyugati befektetők is belementek az etióp adósságfizetés szünetébe

Kína és a nyugati befektetők is belementek az etióp adósságfizetés szünetébe

Gazdasági kihívásainak kezelése érdekében Etiópia jelentős lépést tett, amikor elvi megállapodást kötött hitelezőivel az adósságfizetés átmeneti felfüggesztéséről. Emellett az ország tárgyalásokat kezdeményez a jövőre lejáró, 1 milliárd dolláros eurókötvényének átstrukturálásáról.

Lehúzta az USA-t a hitelminősítő, Biden azonnal reagált

Lehúzta az USA-t a hitelminősítő, Biden azonnal reagált

A Moody's pénteken stabilról negatívra módosította az Egyesült Államok hitelminősítési kilátását, a növekvő költségvetési hiányra és az adósságfizetési körülmények romlására hivatkozva. A lépés várhatóan megnehezítheti a 2024-es elnökválasztás előtti költségvetési döntéseket, mivel az ország politikai polarizációja akadályozza a gyors intézkedéseket.

Inflációkövető kötvények, forint, régiós részvények – Íme a magyar befektetési szakértők tippjei

Inflációkövető kötvények, forint, régiós részvények – Íme a magyar befektetési szakértők tippjei

Az elmúlt évben a forint és a magyar kötvények oldaláról is nagyon jó beszállási pontok voltak, de a magyar portfóliómenedzserek szerint van még mit keresni a piacon. A Portfolio Investment Day záró beszélgetésében elhangzott: ahol nagy ijedtség van, ott lehet keresgélni, és sokszor találni is. Nagyot fordult ilyen szempontból a világ, mivel ma már szinte mindenki a kötvénybefektetésekről beszél.

Gond nélkül elvitték ma a 6 hónapos kincstárjegyet, de ugrott az átlaghozam

Gond nélkül elvitték ma a 6 hónapos kincstárjegyet, de ugrott az átlaghozam

A szerdai 6 hónapos diszkontkincstárjegy aukción erős, 52 milliárd forintos kereslet jelentkezett a 20 milliárd forint meghirdetett mennyiségre, ezért az Államadósság Kezelő Központ 30 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok összegét. Az átlaghozam azonban ugrott a tegnapi másodpiaci referenciahozamhoz képest, illetve két héttel ezelőtti legutóbbi 6 hónapos aukció átlaghozamához képest.

Terv felett adott el diszkontkincstárjegyet ma az adósságkezelő

Terv felett adott el diszkontkincstárjegyet ma az adósságkezelő

Az Államadósság Kezelő Központ ma 3 hónapos lejáratú diszkontkincstárjegyet kínált fel a befektetőknek, a meghirdetett mennyiség 15 milliárd forint volt, de a beérkező ajánlatokat látva 17,5 milliárdra emelte az elfogadott mennyiséget, az átlaghozam pedig emelkedett mind az előző kibocsátáshoz, mind a tegnapi referenciahozamhoz képest.

Lassul a török infláció

Lassul a török infláció

Törökországban három egymást követő hónapban mért gyorsulás után októberben lassult az éves infláció – írja az MTI.

Megvan, mi a közös a bitcoinban és a narancslében

Megvan, mi a közös a bitcoinban és a narancslében

Nem egyszerű feladat a tőkepiacokon való navigáció az idei évben, év elején még a bankválság miatt aggódott a piac, majd a geopolitikai feszültségek nemhogy enyhültek volna, hanem tovább nőttek az újabb háború kirobbanásával. Eközben a megemelkedett kamatszint kihívásokkal teli környezetet termetett a gazdasági szereplők számára, a dezinfláció pedig elkezdett lassulni. Ezzel párhuzamosan a kötvényhozamok elkezdtek elszállni, ami nyomás alá helyezte a tőzsdéket és kiderült, hogy az AI-őrület tőzsdei éllovasai sem immunisak, ha szélesebb piaci hangulatromlás következik be. Megnéztük, hogyan teljesítettek ebben a turbulens környezetben a fontosabb tőkepiaci eszközök idén.

Hatalmas üzletet csinált ma a magyar állam, nem kevés pénz áll a házhoz

Hatalmas üzletet csinált ma a magyar állam, nem kevés pénz áll a házhoz

Jelentős többletkereslet mellett a meghirdetett mennyiségnél sokkal nagyobb összegben értékesített ma államkötvényeket az Államadósságkezelő Központ. A jelentős értékesítéshez hozzájárulhatott, hogy a hozamok csökkentek a legutóbbi értékesítés óta, így az ÁKK most relatíve olcsón tudott forrásokat bevonni.

Küszöbön az új aranyláz? Most nagyot mehet az arany

Küszöbön az új aranyláz? Most nagyot mehet az arany

Az arany az örök nagy reménység. Majd, ha infláció lesz, majd, ha háború lesz, akkor nagyot megy az arany! Az elmúlt hónapokban sajnos mindkettő, háború és infláció is volt, az arany mégsem mozgott úgy, mint ahogy egy menekülőterméktől vagy infláció elleni védelemtől elvárnánk. De mi van, ha majd most bizonyít? Most a fundamentumok és a technikai kép is jól néz ki ahhoz, hogy nagyot menjen az arany.

Ugrott a hozam a 3 hónapos kincstárjegy aukción

Ugrott a hozam a 3 hónapos kincstárjegy aukción

Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében, amelynek átlaghozama 52 bázisponttal lett magasabb a múlt keddi hasonló futamidejű papír kibocsátásánál, és 21 bázisponttal haladta meg a tegnapi 3 hónapos papír referenciahozamát.

Elfordultak az egyiktől, helyette találtak más jó befektetési lehetőséget a magyar profik

Elfordultak az egyiktől, helyette találtak más jó befektetési lehetőséget a magyar profik

Októberben két jelenség mozgatta leginkább a piacokat: egyrészt az amerikai kötvényhozamok jelentős emelkedésnek indultak, amely folyamat több szektorra is jelentős veszélyt jelent. Másrészt újra háború alakult ki a Közel-Kelet egyik puskaporos hordójában, a Hamász ugyanis támadást indított október elején Izrael ellen. Ez utóbbinak leginkább a nyersanyagpiacra lehetett volna hatása, az olaj ára viszont meglepő módon nem sokat változott. Nézzük, mibe fektettek szívesen a magyar profik októberben!

Erste: nemzetközi divergenciák

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Erste Alapkezelő írását olvashatják:

Accorde: októberben tovább szenvedtek a piacok

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják:

Raiffeisen: a FED nem vehet vissza a szigorból még egy jó ideig

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják:

Váratlan fordulat a kötvénypiacon a törökök lépése után

Váratlan fordulat a kötvénypiacon a törökök lépése után

A török kötvényhozamok jelentősen megugrottak, miután az ország döntéshozói eltöröltek bizonyos szabályozásokat, amelyek korábban arra kötelezték a hitelezőket, hogy bizonyos feltételek mellett vásároljanak államadósságot.

Már csak öt napig jegyezhetők a Shopper Park Plus részvényei

Már csak öt napig jegyezhetők a Shopper Park Plus részvényei

Mától az intézmények előtt is megnyílik a Shopper Park Plus (SPP) részvényeinek jegyzése. Az érdeklődők – legyenek lakossági vagy intézményi befektetők – péntekig tehetnek jegyzési ajánlatot. A 18 kiskereskedelmi egységből álló ingatlanportfóliót tulajdonló SPP hosszú távú célja, hogy Kelet-Közép-Európa jelentős retail park portfólió tulajdonosa és üzemeltetője legyen.

Nem tartott ki a forint esti ereje

Nem tartott ki a forint esti ereje

Felemás képet mutat a forintárfolyam a péntekre fordulva: a hét elején érdemben tudott erősödni a magyar deviza a dollárhoz és az euróhoz képest is, azonban mostanra már fogyóban a lendület és fokozatosan gyengül. Ma nem vártunk sok adatot, itthonról a KSH ipari termelési adatai nem mozgatták meg a forintot, a tengerentúlról most nem érkezik fontos statisztika. Meglepetést az amerikai kötvénypiacok, és így a dollárárfolyam változása hozhat.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.