Rogán Antal szerint rendszer lehet a korai költségvetésből. A Fidesz frakcióvezetője a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt mondta, a déli határon nincs jobb megoldás a kerítésnél. Védelmébe vette az adóhatóság éléről távozó Vida Ildikót, és arról is beszélt, hogy egyszerűbb ügyintézésre van szükség az adóhivatalnál.
A Portfolio kalkulációi szerint jelenleg mintegy 930 milliárd forint lehet az a számlaállomány, amelyre a magyar hatóságok már kifizették az EU-támogatásokat a pályázók felé, de Brüsszelből még nem jött meg a pénz, így ez átmenetileg igencsak megnöveli a magyar költségvetés deficitjét. Ennek a hatalmas összegnek mintegy kétharmadát a Brüsszel felőli kifizetések megszakítása, illetve felfüggesztése magyarázhatja, a fennmaradó egyharmadot pedig valószínűleg az, hogy a kiküldött számlákra Brüsszel mindig némi időigénnyel fizet. Az Európai Bizottságtól kapott friss számok egyébként azt is mutatják, hogy éppen a pénzek kifizetések ottani akadozása miatt egy év alatt csak 13%-kal emelkedett a nekünk járó források lehívása, és a jelenlegi állás alapján csak a 22. helyen állunk az EU-tagállamok rangsorában a forráslehívás tekintetében.
A nemzetgazdasági tárca keddi jelzése szerint az, hogy idén az első félévben 156 milliárd forinttal kevesebb EU-támogatás érkezett Brüsszelből, mint egy éve, de közben pörgött a magyar költségvetés felől a pályázók felé a kifizetés, összesen mintegy 300 milliárd forinttal növelte az idei első félévi államháztartási hiányt. A jelek szerint tehát komoly következményekkel, jókora finanszírozási erőfeszítéssel jár a magyar büdzsének az, hogy bizonyos Operatív Programokban felfüggesztette, illetve megszakította a támogatások kifizetését Brüsszel. Ez önmagában a Gazdaságfejlesztési Operatív Programnál saját összesítésünk szerint mintegy 40 milliárdos előfinanszírozást tett szükségessé. Tudomásunk szerint azonban ebben az ügyben rövidesen megszülethet az alku a kormány és Brüsszel között, így újra jöhet a pénz, ráadásul egészen kis büntetéssel megúszhatjuk a dolgot.
Nagy fejlesztést tervez megvalósítani a kormány az államháztartási adatokkal kapcsolatban - olvasható ki egy minap megjelent kormányhatározatból. Alapos munkára készül, mivel két éves határidőt szabott magának. Hasonló elemzés egyébként már létezik a piacon, független költségvetési elemzők készítik.
119 kormánypárti igen és 63 ellenzéki nem ellenében a parlament kedden elfogadta a 2016. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ezt követően a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy fél éve van mindenkinek arra, hogy felkészüljön a 2016-os változásokra, ezért előnyös a költségvetés korai elfogadása. Azt azonban elismerte, hogy emiatt nagyobb a bizonytalanság.
A parlament ma a 2016-os költségvetés zárószavazásával rendkívül korán jóváhagyhatja a kormány terveit. A kedvező nemzetközi hátszél ehhez a kísérlethez jó alapot biztosít, azonban a 2012-es és 2013-as csúf emlékek miatt nem árt az óvatosság. Mostani elemzésünkben azt mutatjuk be, hogy mennyire megalapozott a jövő évi büdzsé, melyek a legfőbb kockázatok és milyen tartalékokkal vág neki a következő évnek a kormány. Folytatás következik!
Közel 100 milliárd forintos pluszban fejezte be a májusi hónapot az államháztartás (önkormányzatok nélkül számolt egyenlege) - erősítette meg az előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium a hétfőn közzétett részletes tájékoztatójában. Az áfabevételek brutálisan érkeznek a büdzsébe.
Változtatás nélkül hagyta jóvá az EU pénzügyminiszteri tanácsa az Európai Bizottság 2015-ös, hazánkhoz intézett országspecifikus ajánlásait pénteken - írja a Bruxinfo. A lap úgy tudja, hogy a magyar kormány két pontban (a költségvetési kiigazításnál és a közmunkaprogramnál) is belenyúlt volna a Bizottság ajánlásaiba és véleményébe, ezek végül nem változtak a május 13-i állapothoz képest.
Úgy tűnik, semmi akadálya nem lesz annak, hogy a parlament jövő héten elfogadhassa a 2016-os költségvetést. A Költségvetési Tanács pénteken megjelent véleményével ugyanis hozzájárulását adta a törvényjavaslathoz.
Finiséhez ért a 2016-os költségvetés korai elfogadása, a civil szervezetek pedig újabb véleményekkel jelentkeztek a jövő évi büdzséről. A Költségvetési Felelősségi Intézet által koordinált "Civilek a költségvetésről" projekt keretében ezúttal például a korrupció, a szegények, a gyermekek és a pedagógusok oldaláról vizsgálták meg a költségvetést.
Elfogadta a parlament kedden a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító indítványt, véglegesítve ezzel a büdzsé bevételi és kiadási főösszegét.
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány június 16-17-ére - derült ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a parlamenti honlapon közzétett indítványából.
Zajlik a 2016-os költségvetés korai elfogadása és már ki is rajzolódik, hogy a kormány májusban beterjesztett törvényjavaslatát a különböző lobbiérdekek hol írják át. A költségvetési bizottság szerdai ülésén ugyanis elfogadták a kormány által támogatott módosító javaslatokat. Ezek lényeges pontja, hogy az eredetileg 70 milliárd forintosra tervezett, majd a Költségvetési Tanács javaslatára 100 milliárd forintra emelt Országvédelmi Alapot a kormány visszaállítja. A bankok kedvezményt kaphatnak jövőre a bankadóból 10 milliárd forint értékben és a nagyvállalatokkal még bőkezűbb lenne a magyar állam.
Lassuló gazdasági növekedés, gyorsuló infláció, rendben lévő költségvetési egyenleg és csökkenő adósságpálya - olvasható ki a Költségvetési Felelősségi Intézet legfrissebb technikai kivetítéséből. A 2016-os költségvetés és adócsomag azonban ezt jócskán átírja - figyelmeztetett Romhányi Balázs, a KFIB ügyvezetője.
A fővárosi közösségi közlekedés 52 milliárd forintos adósságának állami átvállalásához, az Iszlám Állammal szembeni katonai fellépéshez és az Erste Bankban történő, legfeljebb 15 milliárd forintos állami tulajdonszerzéshez is fedezetet biztosít az idei költségvetés kedden elfogadott módosítása.
Az Országgyűlés 129 igen szavazattal, 68 nem ellenében kedden elfogadta a 2016-os költségvetést megalapozó törvénycsomagot, amely alapján egyebek mellett módosul az adósságképlet, és változik az egykulcsos társasági adóról, a reklámközvetítési tevékenységről, valamint a dohánytermékek kiskereskedelméről rendelkező jogszabály.
Májusban 98,7 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számított egyenlege. A Portfolio gyűjtése szerint eddig csak tavaly volt ennél jobb az ötödik hónap egyenlege. Az első öthavi egyenleg is kedvező képet mutat.
Több mint ötszáz módosító indítvány érkezett a pénteki határidőig a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz, a változtatások döntő többségét az ellenzék kezdeményezte.