Elfogadták a jövő évi EU-s költségvetést
Megállapodásra jutottak az Európai Unió következő évi költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei - jelentették be szerdán Brüsszelben.
Megállapodásra jutottak az Európai Unió következő évi költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei - jelentették be szerdán Brüsszelben.
Ma is számos olyan apró jel érkezett, ami szintén afelé mutat, hogy tovább puhul az olasz kormány a Brüsszellel vívott költségvetési háborúban és igyekszik elkerülni a túlzott deficit eljárás folytatódását. Például úgy tűnik, hogy a már bejelentett nyugdíjreformból és alapjövedelemből is hajlandóak kicsit engedni, hogy ezzel költségvetési spórolást érhessenek el. A hírekre az olasz kötvényhozamok többhavi mélypontra szakadtak.
Mivel a nyári bizottsági ajánlást figyelmen kívül hagyta a magyar kormány, így most már a pénzügyminiszteri tanács sürgeti azt, hogy tegyen hathatós lépéseket a költségvetési kiigazításra és erre jövő április közepi határidőt is adott. A felszólításhoz hozzátartozik, hogy ennek nincs szankciós következménye, így esélyes, hogy a magyar kormány ezt is figyelmen kívül hagyja.
Az elmúlt napokban több bejelentést is tett a kormány, ami érinti az állami alkalmazottak bérét, és így a költségvetés kiadási oldalát. Az OTP Bank elemzői röviden értékelték és számszerűsítették a tervezett lépéseket.
Az idei második költségvetés-kiigazítást fogadta el a román kormány, amely továbbra is vállalja, hogy 3 százalék alatt marad az államháztartási hiány.
Az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania az olasz népet, főleg ha az olaszok pénzéről van szó - nyilatkozta Matteo Salvini olasz kormányfő-helyettes csütörtökön, miután az Európai Bizottság bejelentette, hogy az olasz kormány költségvetési tervezete miatt túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett Olaszországgal szemben. Mindeközben a költségvetési csomag egyik atyjának tartott Paolo Savona EU-ügyi miniszter az olasz sajtónak úgy nyilatkozott, gyors megoldást kell találni, mivel Olaszország "nem bírja sokáig".
Az Európai Bizottság azt javasolja Magyarországnak, hogy 2019-ben a GDP 1%-ának megfelelő mértékű költségvetési kiigazítást hajtson végre - olvasható ma testület szerdai közleményében.
A költségvetés októberi számai közül leginkább a bevételi adatok látványosak. A központi költségvetésbe az idei év tizedik hónapjában 27%-kal több bevétel érkezett, mint tavaly ilyenkor. Gyakorlatilag minden soron felülteljesítés volt.
Meghozhatja a szükséges áttörést az eurózóna költségvetésének tervezetéről beterjesztett közös francia-német javaslat a valutaövezet tervezett reformjában - jelentette ki az eurócsoport elnöke hétfőn Brüsszelben.
Remélem, hogy az év végéig még be fog folyni a kasszába közel 700 milliárd - mondta az uniós források előfinanszírozásáról az atv.hu-nak adott interjúban Varga Mihály. A pénzügyminiszter szavaiból kiindulva nem kell attól tartani, hogy a költségvetés bajba kerül majd az év végén.
Valamennyi tagállam közül Magyarország tűnik a legelégedetlenebbnek a soros EU-elnökség 2021 utáni keretköltségvetésről készülő tárgyalási keretével, ami az állam- és kormányfők közötti decemberi politikai vita paramétereit rögzítené. Több nettó befizető ország a jogállami elvek tiszteletben tartása mellett már a migráció terén mutatott szolidaritástól is függővé tenné a kifizetéseket, miközben a magyar kormány a Tanács jogi szolgálatára hivatkozva úgy véli, hogy az asztalon lévő bizottsági javaslatnak nincs jogalapja - írja a Bruxinfo.
Az olasz pénzügyminiszter a kormány elkövetkező évekre vonatkozói gazdasági terveiben a GDP-növekedési előrejelzés csökkentését mérlegeli, ami közelebb hozhatja egymáshoz az Európai Bizottság és az olasz kormány álláspontját a költségvetési tervek körül kialakult politikai vitában - számolt be a legújabb fejleményekről a Reuters olasz lapértesülésekre hivatkozva. Holnap van a határidő, ameddig az olasz kormány elküldheti válaszát az Európai Bizottságnak, miután a testület korábban elutasította költségvetési tervét. Nagyon sok múlik azon, sikerül-e kompromisszumos megoldás felé terelni az eseményeket, ezért kritikus fontosságú lesz a következő másfél nap.
A pénteki fejlemények alapján nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre dacol a brüsszeli deficitcsökkentő elvárásokkal az olasz kormány, azaz továbbra is jócskán növekvő költségvetési hiánnyal akar nekivágni 2019-nek. Ezt viszont nem nézi jó szemmel sem az Európai Bizottság, amely ma már túlzott deficit eljárás megindítását is belengette az ország ellen, sem a kötvénybefektetők. Utóbbiak ugyanis a hírek szerint hatalmas összegű short pozíciókat kezdtek felvenni a határidős olasz állampapírok piacán arra spekulálva, hogy tőkekivonás lesz az országból és még tovább emelkednek a hozamok. Egyre nő tehát a piaci nyomás is az olasz kormányon, hogy váltson irányt, de ha ez megtörténne, az meg akár előrehozott választásokhoz is elvezethet.
Komoly deficit alakult ki októberben a költségvetésben: a 181,6 milliárd forintos mínusznál csak egyszer volt eddig magasabb a tizedik havi hiány, tavaly. A mostani jelentős hiány kialakulása mögött azonban egyszeri tételek állnak főként.
A gazdasági fellendülés tetőpontján már túl van az Európai Unió, fokozatos lassulás vár 2020-ig a térségre, de ezt jelentős lefelé irányuló kockázatok övezik főként a kereskedelmi háború és az amerikai gazdasági lassulás bizonytalanságai miatt - derül ki az Európai Bizottság ma közzétett őszi gazdasági előrejelzéseiből.
Miközben idehaza lecsavarta az EU-pénzek kifizetési "csapját" a kormány, aközben Brüsszelből szokatlanul felpörgött a támogatások átutalása, ez pedig kifejezetten jókor jött a magyar büdzsének - derül ki a Portfolio havi összesítőjéből. Közben az is lényeges, hogy a 2014-2020-as ciklusra kalkulálható teljes pénzügyi keretnek már 92%-át elosztotta a kormány a nyertesek között, igaz egyelőre még "csak" alig hattizedét fizette ki. Brüsszelből egyébként már a 7 évre járó pénzek közel negyede megérkezett, ami megfelel az EU-átlagnak, viszont messze minden tagországot megelőz azzal Magyarország, hogy a 7 éves keret több mint 100%-ára írt már ki pályázatokat.
Érzékelhetően emelkednek idén a nyugdíjkiadások a visszafogott, 3%-os emelés közepette is. Ugyanis az újonnan belépő nyugdíjasok magasabb ellátásban részesülnek - olvasható ki az MNB költségvetési elemzéséből. Közben pedig a korhatár emelése is hatással van a számokra. Ami pedig érdekes: 2019-ben a jegybank szakértői kiegészítő nyugdíjemelést prognosztizálnak a tervezettnél magasabb infláció miatt.
A foglalkoztatottság kitartó növekedésének és az erőteljes béremelkedésnek köszönhetően rendkívül szépen alakulnak a bérekhez kapcsolódó állami bevételek idén. Mindezt most egyetlen ábrán bemutatjuk.
Az olasz kormány ugyanazt a költségvetési tervezetet fogja ismét az Európai Bizottságnak benyújtani, mint legutóbb, semmit nem változtat rajta - jelentette ki a római kormány "árnyék-pénzügyminiszterének" tartott Paolo Savona EU-ügyi miniszter a SkyTg24 olasz hírtelevíziónak adott interjúban csütörtök este.
A múlt heti pánik után hétfőn enyhülni látszik a feszültség az olasz piacon, amit a kötvényhozamok esése, illetve a (bank)részvények emelkedése is jól mutat. Nehéz megmondani, hogy innen merre megyünk tovább, az optimistáknak és a pesszimistáknak is szolgálhatunk egy-egy reális forgatókönyvvel.
Ugyanott próbálkoztak, ahol már sokszor.
Megnevezte a 2050-ig szóló három növekedési pillért Szijjártó Péter.
Közzétette a friss jelentését az MNB.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.