Kritikus helyen folytat hadgyakorlatot Kína
A kínai légierő 25 repülőgépe lépte át a Tajvani-szoros középvonalát az elmúlt nap folyamán egy hadgyakorlat során - közölte a tajvani védelmi minisztérium vasárnap.
A kínai légierő 25 repülőgépe lépte át a Tajvani-szoros középvonalát az elmúlt nap folyamán egy hadgyakorlat során - közölte a tajvani védelmi minisztérium vasárnap.
Az indiai- és csendes-óceáni térséget érintő rendszeres és elmélyített stratégiai koordinációról állapodtak meg az amerikai-japán-dél-koreai csúcstalálkozón a három ország vezetői pénteken.
Észak-Korea azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy kizárólagos gazdasági övezetébe az ország keleti partjainál behatolt egy amerikai kémrepülőgép, és azt állítja, hogy riasztott harci gépei űzték ki onnan.
Úgy néz ki, hivatalosan is lecserélni a zöldes, EMR álcamintájú katonai gyakorlót az orosz haderő az amerikai Crye Precision vállalat által fejlesztett Multicam-mintájú, saját szabásmintájú gyakorló ruházatra.
Újra nőtt az árkülönbözet az orosz Ural és a nyugati Brent típusú kőolaj ára között, mivel India, az orosz kőolaj egyik legfontosabb vásárlója, a magas árak és egyes finomítók karbantartási leállásai miatt csökkentette a vásárlásait, írja a Reuters.
Kulcspillanatban vannak a távol-keleti országok, ma tartanak háromoldalú megbeszéléseket az amerikai Camp Davidben a dél-koreai, a japán és az amerikai vezetők. A jelentős találkozóra a riválisok is reagáltak, előbb egy 11 hadihajóból álló orosz-kínai vegyes flottát irányítottak a japán partok közelébe, majd másnap két orosz kémrepülő okozott riadalmat a szigetország légvédelmi vezetőinek.
A jegybank a gazdasági problémák kezelése érdekében kamatot vág, de a jüan logikus leértékelődése ellen azért küzdene: a deviza védelme érdekében már kétszer is beavatkozott a héten, és az árfolyamigazítási lépése is meglepetést okozott a piacon. Az Evergrande csődvédelme és az árnyékbankok problémái rámutatnak a gazdasági kihívásokra, de eközben a jüan értéke és stabilitása is az állami vezetés figyelmének középpontjában áll. A piac továbbra is aggódva figyeli a kínai gazdaság kilátásait.
Jelentős adósságátütemezéssel menekülne a China Evergrande Group a kínai ingatlanválsággal kapcsolatos aggodalmak erősödése közepette. Eközben az árnyékbankrendszer is válságba került, a Zhongzhi Enterprise Group nemfizetései miatt már tüntetések is indultak. Sokak szerint egy 1800 milliárd dolláros bedőlési hullám fenyeget Kínában.
Kína immár harmadik éve tartó ingatlanválsága egyre mélyül, mivel az eladások lassulnak, egyre több a befejezetlen projekt, és fokozódik az adósságtörlesztéseknél a fizetésképtelenségi kockázat. A válság most már az állami tulajdonú fejlesztőket is érinti, amelyekről korábban azt hitték, hogy elszigeteltek a káosztól, miközben a nagy magánfejlesztők problémáit továbbra sem oldották meg. Mindez pedig már az egész kínai gazdaságot fenyegeti, amelynek feszültségei olyannyira ellensúlyozzák a járvány után várt nagy felpattanást, hogy kifejezetten erős lassulás látható az adatokban. Mindez kiegészül az árnyékbankrendszer válságával is, ami lassan egy tökéletes vihart gerjeszt Kína körül.
Fokozott devizapiaci beavatkozást vár el Kína az állami hátterű bankoktól annak érdekében, hogy megakadályozzák a jüan volatilitásának megugrását – írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Európa nemzetközi helyzete jelentősen megváltozott az elmúlt időszakban, és különösen az ukrajnai háború pozícionálta át a kontinenst. Európa vezetői törekedtek arra, hogy a megváltozott helyzetben új kapcsolatokat alakítsanak ki és ezzel növeljék a kontinens globális lábnyomát. Az Európai Unió igyekezett kihasználni a helyzetet a második alkalommal megrendezett a dél-amerikai és karibi országokat tömörítő CELAC és az EU találkozóján július közepén, azonban nem mentek a dolgok annyira gördülékenyen. A felek több kérdésben is csak nehezen találtak közös pontot, és a hosszú vitákat követően sikerült bármilyen konkrét megállapodásra jutni. Az Európai Uniónak merőben meg kell változtatnia a hozzáállását, ha a jövőben meg szeretné erősíteni a pozícióját a nemzetközi rendszerben.
A szankciókkal sújtott iráni olaj kínai importja legalább egy évtizede a legmagasabb szinten van, mivel a Kpler adatelemző cég szerint az emelkedő világpiaci árak vonzóbbá teszik a kedvezményes árú nyersolajat, még a legnagyobb importőr (és egyben az orosz nyersolaj egyik legnagyobb felvásárlója) Kína számára is – számolt be róla a Bloomberg.
Kína egyre inkább behatol olyan iparágakba a termékeivel az Európai Unió belső piacára, ahol eddig a német gazdaság volt meghatározó szereplő. Az eredmények azt mutatják, hogy Kína uniós importrészesedése következetesen és jelentősen nőtt, különösen az utóbbi években, ami egyre nagyobb kihívást jelent Németország számára. Ez a növekedés aggodalomra ad okot, tekintettel az olyan problémákra, mint az energetikai átállás, valamint kérdéseket vet fel Németország ipari exportmodelljének jövőjéről.
Becslések szerint rekordalacsony lett a 2022-es kínai termékenységi arányszám, 1,09-ra csökkent – írja a Reuters.
India és Kína igyekszik megoldásokat találni a határvitáira, melyek nemrég, a 2020-as években összecsapásig fajultak. A tárgyalások egyelőre nem hoztak tényleges eredményeket, abban azonban megegyeztek a felek, hogy visszafogják a haderő telepítését a területen. A megbeszélések kiemelkedően fontosak voltak a közelgő személyes találkozók előszeleként - írja a South China Morning Post.
Már meghallgatható a Telepesek, a Portfolio hatrészes podcast sorozatának utolsó epizódja. Ez a rész arról szól, hogy Kai, sorozatunk főhőse mennyire találta meg a számításait Magyarországon azt követően, hogy 2017-ben a letelepedési kötvényprogramon keresztül családjával Budapestre költözött. E mellett értékeljük a magyar program és más országok hasonló programjainak gazdasági tapasztalatait, és arra a kérdésre is keressük a választ, hogy a letelepedési államkötvényprogram végével bezárultak-e Magyarország kapui a Kínából érkező, nálunk letelepedni vágyó emberek előtt.
Az Egyesült Államok a tűzzel játszik a Tajvan-kérdés kapcsán – jelentette ki a moszkvai Armija-2023 fórumon Li Sangfu, Kína védelmi minisztere.
Kínában idén először csökkentek az új lakások árai havi alapon júliusban, ami újabb jele a kínai gazdaságnövekedés lassulásának. A szerdán közölt adatok szerint 0,1 százalékkal csökkent az új lakások ára júniussal összevetve, amikor stagnálást jegyeztek fel. Éves szinten a csökkenés 0,1 százalék volt júliusban a júniusi szintén stagnálás után.
Kedvezőtlen hírek érkeztek a kínai gazdaságból, ami miatt elemzők szerint idén lassabb lehet a GDP növekedése, mint ahogy eddig várták.
A nyugati országok számára kényelmetlen az eritreai helyzet, ezért igyekeznek magukat távol tartani az afrikai diktatúrától. Az ország azonban geostratégiai szempontból kedvező helyen fekszik, innen egyszerre érhető el az Indiai-óceán, a Perzsa-öböl és a Vörös-tenger is. Ez kinyitja a kaput Oroszország és Kína előtt, akik igyekeznek be is törni az afrikai piacra - írja a South China Morning Post.
Élőben zajlik a kormányinfó.
Idén is díjazzuk a vállalatok legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőit.
A vártnál jobb számokkal rukkolt elő.
Több téren is verték a várakozásokat a második negyedévben.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?