kína

Rosszul kezdődött az év Kínában

Decemberhez képest pesszimistábbak a kínai feldolgozóipari vállalatok - derül ki a legfrissebb felmérések eredményeiből. Az HSBC feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke 50,5 pontról 49,6 pontra esett vissza januárban, ami elemzők szerint arra utalhat, hogy ez első negyedévben is relatív gyengén teljesíthet a gazdaság.

Ilyen bankjegyet eddig még biztosan nem láttál

Különös módszerrel küzdenek Kínában a hatósági internetcenzúra ellen: bankjegyekre pecsételt QR-kóddal népszerűsítik azt a szoftvert, amellyel meg lehet kerülni az állami tűzfalat - írja a finextra.com.

Új cégek debütáltak Kínában - Felrobbantak a részvények

Nyolc új vállalat részvényei debütáltak ma Sencsenben, ebből hét esetében a kereskedés felfüggesztésre került, miután a papírok a tőzsde által meghatározott limitet felülmúlva emelkedtek - számolt be a Bloomberg.

Véget ért a kínai bankok aranykora?

A kínai gazdaság lassulása, a bankok számára kedvezőtlen pénzügyi reformok és az interneten hódító versenytársak miatt idén kevesebb, mint 10%-kal növekedhet a kínai tőzsdei bankok profitja, legalább 2005 óta először - írja a Financial Times.

Kicsivel lassult a kínai növekedés

A tavalyi év utolsó negyedévében kicsivel lassult a növekedés Kínában. Az éves index 7,7 százalékos növekedést jelzett, ami minimális lassulást jelentett az előző negyedévhez képest. Az adat annyiban meglepő, hogy az elemzők valamivel lassabb, 7,6 százalék körüli növekedésre számítottak.

Menekülnek a gazdagok Kínából

A kínai milliomosok több mint 60 százaléka szívesebben élne máshol. A leggazdagabbak egyharmada már elhagyta az országot, mások pedig tervezik, hogy így tesznek a jövőben - derül ki egy vagyonosodási trendeket vizsgáló cég nemrégiben közzétett adataiból. A legnépszerűbb úti cél az Egyesült Államok. Sokan amiatt mennek el, mert féltik a vagyonukat.

Lelassult a hitelezés Kínában

Visszaesett a széles értelemben vett hitelezés decemberben Kínában - közölte a kínai központi bank. A likviditási feszültségek mellett a kormányzati erőfeszítések is negatívan érintették a finanszírozási volument - írja a Bloomberg.

Mindenáron növekedést akar Kína

Peking továbbra is mindent megtesz azért, hogy miközben gyors tempóban bővíti az ország ipar, nyersanyag, és gazdasági kapacitásait, a környezetvédelmi szempontok ne kerüljenek háttérbe, tartományi szinten azonban ez nem egyáltalán nem jellemző. Manapság Kínában óriási gondokat jelent a levegő, a víz és a talaj szennyezettsége.

Csalódást okoztak a kínai adatok

Ma hajnalban több olyan adat érkezett Kínából, amelyek alulmúlták az elemzők várakozásait. Az exportdinamika és a külkereskedelmi többlet egyaránt alacsonyabb lett a vártnál, bár könnyen lehet hogy ez csak az egy évvel korábbi adathibáknak tudható be.

Öt változás, ami megrengetheti idén a világot

Európától kezdve Kínán át a Japánokig és a fejlődő országokig minden régióban fontos változások várhatóak idén - írja a Businessinsider.com. A Morgan Stanley elemzői összegyűjtötték, hogy melyek lesznek a legfontosabb sztorik és változások az idei évben gazdasági-pénzügyi területen.

Enyhült az infláció Kínában

Decemberben már csak 2,5 százalékos drágulást jelzett a 12 havi fogyasztói árindex Kínában, ami elemzők szerint jó hír a jegybank számára, bár az idei cél egyelőre nem ismert. Többen arra számítanak, hogy marad a tavalyi, 3,5 százalékos érték.

Kína legnagyobb e-kereskedője betiltja a Bitcoin adásvételét

Az Alibaba, Kína legnagyobb e-kereskedelmi szolgáltatója megszünteti a Bitcoin és más virtuális valuták rajta keresztül történő értékesítését - írja a Bloomberg hírügynökség. A lépésre a kínai jegybank nemrég bevezetett szigorú szabályai miatt kerül sor.

Egy hét telt el az évből, máris nagyot bukott a Goldman

2014 top kereskedési ötlete besült: a Goldman ajánlásával ellentétben a kínai részvénypiac esett, a réz ára pedig emelkedett az elmúlt napokban, így egy héttel az évkezdetet követően kénytelenek voltak 13 százalékos veszteséget realizálni a pozíción, írja a Zerohedge.

Két éve nem volt ilyen lassú a kínai szolgáltatószektor

A HSBC ma publikált kínai beszerézsimenedzser-indexe (BMI) szerint lassulásnak indult az ország szolgáltatói szektora. Az index értéke bár még a bővülést jelző kategóriában tartózkodik, de 1,6 ponttal esett vissza novemberhez képest és így 2011 augusztusi mélypontjára került.

Négyhavi mélyponton a kínai szolgáltatóipari BMI

Négyhavi mélypontra csökkent decemberben a kínai szolgáltatóipari szektor aktivitását tükröző beszerzésimenedzser-index (BMI). A kínai statisztikai hivatal pénteken közölte: a mutató 54,6 pontra csökkent a novemberi 56,0 pontról.

Kevésbé optimista a kínai feldolgozóipar

Novemberhez képest enyhén csökkent a kínai feldolgozóipar optimizmusa. Az HSBC feldolgozóipari indexének értéke 50,8 pontról 50,5 pontra esett vissza, ami háromhavi mélypontbak számít.

Úsznak az adósságban a kínai önkormányzatok

Most kezd körvonalazódni, hogy valójában mekkora a baj Kínában. A 2008-as válságot sikerült elkerülni, cserébe viszont az önkormányzatok teljesen eladósodottak.

Folyamatos lesz a növekedés Kínában

Jövőre is hasonló tempóban növekedhet a kínai gazdaság, mint idén - véli Li Keqiang. A kínai miniszterelnök szerint a prudens monetáris politikának és a megfelelő mennyiségű likviditásnak köszönhetően biztosított a folyamatos növekedés.

Lassult idén a kínai gazdaság

Minimálisan, de idén is lassul a kínai gazdaság növekedése - derül ki egy jelentésből, amit a Fejlesztési és Reform Bizottság vezetője kommentált a kínai Xinhua hírügynökségnek. Idén 7,6%-kal növekedhetett a "világgazdaság motorjának" tartott Kína GDP-je, ami még így is kismértékben felülteljesíti a kormányzat célkitűzését.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.