A kínai vezető Hszi Csin-Ping hatalmas ellensége a nyílt társadalmaknak, mert a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás segítségével megszilárdítja a totalitárius kontrollját a kínai emberek felett - nyilatkozta Soros György a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum éves vacsoráján.
A Microsoft Bing nevű keresőmotorja jelenleg elérhetetlen Kínában - közölte a Microsoft. A Google már 2010-ben kitiltásre került, a mostani lépéssel az utolsó nagy külföldi keresőmotort is blokkolják az országban.
Három év után előkerült egy kínai élelmiszeripari cég rejtélyes körülmények között eltűnt vezetője - írja a Bloomberg. A befektetők örülnek neki, a részvények árfolyama 29 százalékot ugrott a hírre ma reggel, hatalmas forgalommal.
A Fehér Ház állítólag lefújta a Kínával való kereskedelmi találkozót, melyre a héten került volna sor - írja a CNBC bennfentes forrásokra hivatkozva.
A világ legnagyobb bérgyártója, a Foxconn brutális rugalmassággal reagál az ügyféigények változására, az elmúlt hónapokban 50 ezer alkalmazottat bocsátott el, most néhány hónap alatt ugyanennyit venne fel. Több ezren azért hagyták el a céget, mert nem volt elég lehetőség hétvégi munkavégzésre és túlórázásra.
Kína 2025-re a magas jövedelemszinttel rendelkező országok közé emelkedik és a világ legnagyobb nemzetgazdaságává lép elő 2030-ra - jelentette ki Justin Yifu Lin, a Világbank egykori első alelnöke, a pekingi egyetem közgazdász professzora a frankfurti "The Economics of China's New Era" konferencián.
Bár az okostelefonok terjedésének növekedési üteme lassul, tavaly már az emberek naponta 3 órán át használták a mobiltelefonjukat - derül ki az App Annie friss tanulmányából.
A tavalyi évben 6,6 százalékkal nőtt Kínában a bruttó hazai termék (GDP), a kínai gazdaság az elmúlt 28 év leggyöngébb növekedését produkálta - derült ki a kínai statisztikai hivatal által hétfőn közzétett adatokból. A tavalyi gazdasági növekedési adat megfelel a várakozásoknak.
Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász szerint aggasztó, ami Kínában zajlik, ugyanis a túlzott vállalati hitelezésen alapuló beruházás-vezérelt növekedési modell fenntarthatatlan, és ha egyszer megreccsen a rendszer, az az egész világgazdaságot megával ránthatja. Persze korábban is volt már rá példa, hogy nehéz helyzetbe került az ország, ám eddig mindig sikerült kimásznia belőle, rácáfolva a kínai gazdaság összeomlását vizionáló elemzőkre.
Az aranytartalék nagyságát tekintve Oroszország tavaly lekörözte Kínát és az ötödik helyre lépett elő. Az orosz jegybank adatai szerint az aranytartalék idén január elsején 67,9 millió uncia (2112 tonna) volt. Ez 8,8 millió unciával (mintegy 274 tonnával) több az egy évvel korábbinál.
Az év eleji, eredmény nélkül záródott kínai-amerikai kereskedelmi megállapodást célzó tárgyalásokról hozott nyilvánosságra részleteket a Bloomberg jól értesült forrásokra hivatkozva.
Erősödtek a Wall Street vezető részvényindexei pénteken miután arról hallani, hogy a kínaiak hajlandók letenni a fegyvert a kereskedelmi háborúban. A pletykák hallatán gyakorlatilag az összes Dow-komponens árfolyama emelkedett.
Kína hamarosan felajánlhatja, hogy csökkenti az USA-val szembeni kereskedelmi többletét - értesült a Bloomberg. Ez újabb jele annak, hogy hamarosan leteheti a fegyvert a két nagyhatalom a kereskedelmi háborúban, ha Kína beadja a derekát, akkor annak Donald Trump örülhet a legjobban.
A kínai statisztikai hivatal pénteken bejelentette, hogy a felülvizsgálatok eredményeként 6,9 százalékról 6,8 százalékra csökkentette a kínai gazdaság növekedésének 2017-ben elért ütemét. A hivatal jövő héten hétfőn hozza nyilvánosságra a tavalyi év utolsó negyedére és az év egészére vonatkozó előzetes adatokat.
Nettó 560 milliárd jüant pumpált a kínai jegybank (PBOC) az ország bankjaiba szerdán, ami rekordmennyiségű egy napra jutó extra likviditást jelent és egyben annak is a jele, hogy hatalmas nyomás alatt van a világ második legnagyobb gazdasága - írja a CNBC.
Az ügyhöz közel álló források szerint Steven Mnuchin pénzügyminiszter javaslatot tett a kínai árukkal szemben érvényben lévő vámok enyhítésére, hogy ezzel is ösztönözzék az USA és Kína között zajló kereskedelmi konfliktus lezárását - értesült a The Wall Street Journal.
A Brexit-szavazás eredményére mérsékelt reakciót adott a piac, a kínai gazdaságélénkítő tervek viszont érdemben támogatták az árfolyamok megugrását.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Vegyes jelek jönnek Kijevből.
Inkább adóznak a bankok, mint hogy a kormányra bízzák a pénzüket?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?