kína

Hiába kongatják egyre többen a vészharangot, sokáig csak álom maradhat az európai hadsereg

Hiába kongatják egyre többen a vészharangot, sokáig csak álom maradhat az európai hadsereg

Az utóbbi időben egyre többen hangsúlyozzák egy közös európai haderő létrehozásának szükségességét, amelynek indokaként általában a biztonsági kihívások megnövekedését nevezik meg. Egyre erősebb azonban az a narratíva is, hogy Európa egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy védelmi szempontból kizárólag az egyes nemzetek saját haderejeire, illetve a NATO-n keresztül az Egyesült Államokra támaszkodjon. Bár az EU-tagok többsége egyetért abban, hogy a közösségen belüli védelmi együttműködés erősítése szükséges, ennek mértékét illetően már nézeteltérés mutatkozik a kontinens két legerősebb állama, Németország és Franciaország között. Külön bonyolítja a helyzetet a NATO és az Egyesült Államok lehetséges reakciója egy esetleges európai stratégiai autonómia kapcsán védelmi szempontból.

Rossz hír a világnak: kihagyja a nagy klímacsúcsot a kínai elnök

Rossz hír a világnak: kihagyja a nagy klímacsúcsot a kínai elnök

Nem vesz részt a glasgowi nagy klímacsúcson (COP26) Hszi Csinping kínai elnök – tudta meg a brit The Times, a szintén brit Inews pedig arról ír, hogy a két nagy szennyező, a kínaiak és a szaúdiak, elvétették azt a keddi határidőt, ameddig le kellett volna adniuk az új klímavállalásaikat, hogy a 2050-es nettó zéró kibocsátási cél összejöjjön.

Mekkora a baj a kínai gazdaságban?

Mekkora a baj a kínai gazdaságban?

Az utóbbi hetek történései miatt a nagy bankok sorra módosították lefelé az idei növekedési előrejelzésüket a kínai gazdaságra vonatkozóan. Az ázsiai óriásgazdaság így is a világátlag felett nőhet.

Mintha nem is lett volna válság: újra nő a gazdag országok karbonkibocsátása

Mintha nem is lett volna válság: újra nő a gazdag országok karbonkibocsátása

A Klíma Átláthatósági Jelentés arra figyelmeztet, hogy a világ 20 leggazdagabb országában gyors ütemben nő a karbonkibocsátás. A BBC News által ismertetett jelentés szerint a G20-ak országaiban tavaly a pandémia miatti leállások következtében 6 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, de idén 4 százalékkal nőni fog. Kínában, Indiában és Argentínában meg fogják haladni a 2019-es karbonkibocsátási szintet.

Energiaválság: nagyot ugrott a gázár, elkezdték itthon felbontani az áramszerződéseket a kereskedők

Energiaválság: nagyot ugrott a gázár, elkezdték itthon felbontani az áramszerződéseket a kereskedők

Ma is meredeken emelkedett az európai földgázár, annak ellenére, hogy Vlagyimir Putyin tegnap egy moszkvai konferencián arról beszélt: ha az európaiak több gáz szállítást kérnek, akkor a nehézségek ellenére az oroszok ezt teljesíteni is fogják. A téma annyira akut, hogy az október 21-22-i EU-csúcson is domináns téma lesz, majd rá néhány napra rendkívüli miniszteri tanácsi ülést is tartanak az energiaárak elszabadulásáról. Itthon közben arról érkezett hír, hogy az árampiacon elkezdték felmondani egyes kereskedők a szerződéseket, így a nagy elosztói engedélyesek léptek be az ellátás biztosítására. Folyamatosan frissülő cikkünkben foglaljuk össze az energiapiac aktualitásait és az energiaárak árfolyamának alakulását.

Nem lesz elérhető a LinkedIn Kínában

Nem lesz elérhető a LinkedIn Kínában

Nemsokára nem lesz elérhető a LinkedIn Kínában, de a Microsoft még idén elindít egy kínai felhasználókra specializált alkalmazást a hiány pótlására. A hír azután érkezett, hogy egy kínai internetes szabályozó hatóság még márciusban felszólította a LinkedInt a tartalmaik moderálására, és az ügyet ismerő személyek szerint 30 napos határidőt adtak erre nekik - számolt be a Wall Street Journal.

Orbán Viktor: egyre fontosabbá válik a kínai-magyar együttműködés

Orbán Viktor: egyre fontosabbá válik a kínai-magyar együttműködés

Egyre fontosabbá válik a kínai-magyar együttműködés - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóüzenetben, amellyel a Kantonban rendezett Kínai Import-Export Vásár megnyitó ünnepségének résztvevőit köszöntette csütörtökön a Miniszterelnöki Sajtóiroda közlése szerint.

Energiaválság: ami lehetett, az most félrement és emiatt beindultak a láncreakciók

Energiaválság: ami lehetett, az most félrement és emiatt beindultak a láncreakciók

„Majdnem minden, ami félremehetett, az félrement” – gyakorlatilag ez a legfőbb magyarázat arra, hogy Kínától kezdve Európán át az Egyesült Államokig mindenhol elképesztő áremelkedések mutatkoznak a főbb enerigahordozókban, és ez a gazdasági kilábalás ütemére is visszahat, miközben az eddig is megemelkedett inflációs pályát tovább emeli.

Hamarosan életbe lép a kínai GDPR

Hamarosan életbe lép a kínai GDPR

November 1-jén lép hatályba Kínában a személyes adatok védelméről szóló törvény (jellemző angol rövidítéssel PIPL – Personal Information Protection Law). Bár a törvény első pillantásra a GDPR kínai megfelelőjének tűnhet, mégsem szabad elfelejtenünk azokat a koncepcionális különbségeket, amelyek az európai és kínai adatvédelmi megközelítés között feszülnek. Ezekre hívják fel a figyelmet a többek között pekingi, sanghaji és budapesti irodával is rendelkező Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda szakértői, akik szerint a törvény kétségkívül komoly hatással lesz valamennyi Kínával üzleti kapcsolatban álló nemzetközi cégre.

Soha nem emelkedtek ilyen gyorsan a termelői árak Kínában

Soha nem emelkedtek ilyen gyorsan a termelői árak Kínában

Rekordütemben emelkedtek a termelői árak Kínában szeptemberben, miután az ipari vállalatokra jelentős nyomást gyakoroltak az egekbe szökött szénárak, illetve a szénhiány miatt az ország több részén alkalmazott energiahasználati korlátozások.

Peking biztosítottnak látja a kínai energiaellátást a télre

Peking biztosítottnak látja a kínai energiaellátást a télre

Kína biztosítani fogja az utóbbi időben akadozó energiaellátást, miközben klímavédelmi céljainak is eleget tesz majd - jelentette ki Csao Csen-hszin, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság tisztségviselője szerdán sajtótájékoztatón, Pekingben.

Komoly áradások, sosem volt még ilyen drága a szén Kínában

Komoly áradások, sosem volt még ilyen drága a szén Kínában

Kína jelenleg a világ legnagyobb szénfogyasztója, az ország azonban egyre súlyosabb energiaválsággal küzd, amelyet többek között a szénhiány és az üzemanyagok rekordmagas árai idéznek elő. A kormány számos lépést tett a széntermelés fellendítésének és az ipari erőművek villamosenergia-igényének optimalizálása érdekében, miközben az energiatermelők és más szénfelhasználók is egyre inkább importra szorulnak.

Szép lassan összeállnak egymással Amerika legnagyobb riválisai

Szép lassan összeállnak egymással Amerika legnagyobb riválisai

Egyértelműen kiáll az „egy Kína” elve mellett Oroszország, vagyis nem tekinti önálló országnak Tajvant, hanem a Kínai Népköztársaság részeként kezeli azt – mondta Szergej Lavrov külügyminiszter egy kazahsztáni konferencián.

Még mindig rángatja a koronavírus a kínai gazdaságot

Még mindig rángatja a koronavírus a kínai gazdaságot

A várakozásokat meghaladó ütemben gyorsult a kínai export növekedése szeptemberben, az import bővülése azonban jelentősen lassult, miközben a kínai ipari szektorra jelentős nyomást gyakoroltak az elmúlt időszakban a felszökött szénárak miatti energiaellátási problémák, illetve az ország egyes részein ismét kialakuló koronavírus-járványgócok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.