kína

Kamatot vágott a kínai jegybank

Kamatot vágott a kínai jegybank

A kínai jegybank csökkentette az egy- és ötéves hitelek referenciakamatát, hogy ezzel is segítse a lassuló gazdaság élénkítését.

Kezd magára találni a kínai telefongyártás, de messze még a járvány előtti szint

Kezd magára találni a kínai telefongyártás, de messze még a járvány előtti szint

Tavaly 342,8 millió darab okostelefont gyártottak Kínában, ami ugyan 16%-kal magasabb az egy évvel korábbinál, de még mindig jelentősen elmarad a járvány előtti 371,7 milliótól. A gyártók több problémával néztek szembe 2021-ben, a globális chiphiány mellett a koronavírus miatti gyárbezárások hátráltatták őket, és ez várhatóan idén is hasonló lesz.

Nagyon belejöttek az észak-koreaiak: ma két rakétát lőttek fel

Nagyon belejöttek az észak-koreaiak: ma két rakétát lőttek fel

Hétfőn hajnalban két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt fel Észak-Korea a fővárosi repülőtérről indítva, így idén már a negyedik rakétateszten van túl az elszigetelt ország, amely során összesen hat rakétát lőtt fel – írja a Reuters. Közben figyelemre méltó, hogy ez a nekilendülés pont akkor történik, amikor csaknem két év után újraindul a Kínával folytatott külkereskedelme az országnak, és ez egyfajta bátorítást is adhat Észak-Koreának, hogy folytassa rakétaprogramjának tökéletesítését.

Hiába a meglepően erős növekedés, kamatot vágott Kína

Hiába a meglepően erős növekedés, kamatot vágott Kína

Közel két év után először csökkentett kamatot a kínai jegybank hétfőn, pedig a negyedik negyedéves gazdasági növekedés felülmúlta a várakozásokat. A jegybank valószínűleg már az omikron okozta kihívásokra kívánt reagálni a döntéssel.

Nem csak nálunk tombol az infláció, a héten európai rangsorba kerül Magyarország

Nem csak nálunk tombol az infláció, a héten európai rangsorba kerül Magyarország

Viszonylag csendes hét elé nézünk, hiszen egyelőre nem lesz érdemi kamatdöntés, csak Japánban, illetve makroadatokból is szűkös a felhozatal. Az viszont érdekes lehet, hogy a pénteken megjelent vártnál magasabb magyar inflációs adat hogyan áll az Eurostat rangsorában, erre például választ kaphatunk.

Újra leáll a világgazdaság az omikron miatt?

Újra leáll a világgazdaság az omikron miatt?

A nagyon gyorsan terjedő omikron variáns és Kína zéró covid stratégiája miatt erősödnek az aggodalmak, hogy a világgazdaság fogaskerekei még inkább akadozni fognak. Az optimistábbak abban bíznak, hogy a gazdaság szereplői már jobban alkalmazkodtak a helyzethez, mások Kína továbbra is kitüntetett szerepére, illetve az amúgy is erős kínálati súrlódásokra hivatkozva borúlátóbbak.

Kína és Irán megkezdte 25 éves együttműködését

Kína és Irán megkezdte 25 éves együttműködését

Peking újra tiltakozott az Iránnal szembeni egyoldalú amerikai szankciók ellen, miközben megkezdte negyedszázadra szóló együttműködését Teheránnal - közölte a kínai külügyminisztérium szombaton.

Záporoznak a szögek a hongkongi demokrácia koporsójába

Záporoznak a szögek a hongkongi demokrácia koporsójába

Újabb törvény bevezetését tervezik Hongkongban, amely tovább szűkítené az ottani polgárok szabadságjogait. A törvénytervezet célja többek közt megtiltani a külföldi politikai szervezeteknek, hogy politikai tevékenységet folytassanak Hongkongban, valamint a helyi politikai szervezeteknek, hogy külföldi politikai szervezetekkel kapcsolatot tartsanak. A mostani lépés jól illeszkedik Peking azon stratégiájába, amely végső soron a megmaradt hongkongi demokrácia teljes felszámolására törekszik.

Kína elmondta, mi érdekli igazából Amerikát

Kína elmondta, mi érdekli igazából Amerikát

Kína szóvivője szerdán azt mondta, hogy Tajvan függetlenségének bukása visszafordíthatatlan történelmi tendencia - számolt be a Kínai Népköztársaság hivatalos hírügynöksége, a Hszinhua.

Az egész világnak fájhat, ha Kína nem tudja megfékezni az omikront

Az egész világnak fájhat, ha Kína nem tudja megfékezni az omikront

A koronavírus omikron variánsának terjedése Kínában a beszállítói láncokon keresztül az egész világgazdaságot fenyegeti, így most mindenki kíváncsian várja a távol-keleti adatokat – írja a Bloomberg. Az elmúlt másfél évben megtépázott beszállítói láncok újabb gyomrost kaphatnak, ha a kínai hatóságok nem tudják kordában tartani a járványt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.