kína

Rasszizmussal és etikátlan viselkedéssel vádolják a WHO egyik igazgatóját

Rasszizmussal és etikátlan viselkedéssel vádolják a WHO egyik igazgatóját

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenlegi és egykori alkalmazottjai rasszista, etikátlan és sértő viselkedéssel vádolták meg a szervezet nyugat-csendes-óceáni térségért felelős igazgatóját - írta az AP amerikai hírügynökség csütörtökön belső dokumentumokat ismertetve. Az érintett tagadja a vádakat.

Rendhagyó olimpiára készül a világ: nem csak a sportolók, hanem a szuperhatalmak is egymásnak feszülnek

Rendhagyó olimpiára készül a világ: nem csak a sportolók, hanem a szuperhatalmak is egymásnak feszülnek

Újabb rendhagyó olimpiára készül a világ a nyári tokiói játékok után, ahol a világjárvány tette az utolsó pillanatig bizonytalanná a rendezést. Bár a február elején rajtoló pekingi téli olimpia esetében is sokakat aggaszt a koronavírus és különösképpen az omikron variáns terjedése, az utóbbi időben leginkább diplomáciai bojkottok miatt hangos a sajtó, amelyet az Egyesült Államok mellett számos más ország meghirdetett a pekingi vezetéssel szemben. A fő ok az emberi jogok helyzete Kínában, azonban jelentős geopolitikai ellentétek is meghúzódnak a háttérben.

Hat év után először ismét az iPhone lett a legnépszerűbb telefon Kínában

Hat év után először ismét az iPhone lett a legnépszerűbb telefon Kínában

Az Apple iPhone okostelefon hat év után 2021 negyedik negyedik negyedévében ismét az eladási listák élére került Kínában a Counterpoint piackutató vállalat szerdai jelentése szerint; ugyanakkor az éves eladási listát a vivo vezeti 22 százalékos piaci részesedéssel, a második helyen az OPPO áll 21 százalékkal, a harmadikon pedig az Apple 16 százalékkal.

Asztalra csapott a kínai elnök: sürgősen el kell érni a klímavédelmi célokat

Asztalra csapott a kínai elnök: sürgősen el kell érni a klímavédelmi célokat

A klímavédelmi célok mielőbbi elérésének sürgősségére figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai kormányzat végrehajtói testületének vezetőit és kikelt az ellen a gyakorlat ellen, hogy több helyen a CO2-kvóták betartása érdekében inkább felfüggesztik az ipari termelést - számolt be internetes oldalán szerdán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

70 embert bocsátott el a tech-óriás, elébe mennek a szabályozásoknak

70 embert bocsátott el a tech-óriás, elébe mennek a szabályozásoknak

A kínai tech-óriás Tencent tavaly 70 embert bocsátott el és 13 céget feketelistára tett egy korrupcióellenes kampány részeként. Az átfogó belső vizsgálatra a kínai technológiai szektorra vonatkozó szabályozási szigorítások éve után került sor; ahogy ebből a példából is látszik, a kínai technológiai cégek igyekeztek proaktív módon megelőzni a szabályozókat, és csírájukban elfojtani a hatóságoknak vélhetően nem tetsző gyakorlatokat.

Tömegével jönnek a héten a fontos piacmozgató hírek

Tömegével jönnek a héten a fontos piacmozgató hírek

Mozgalmas hetünk lesz: a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülést tart, emellett megtartja szokásos egyhetes betéti tenderét is. Kedden a kamatdöntő ülésen a Monetáris Tanács szinte biztosan megemeli az alapkamatot és a kamatfolyosót, és jelzést adhat arra, hogy csütörtökön folytatja-e az irányadó, egyhetes betéti kamatának emelését. Lesz a héten Fed-kamatdöntés is, amelyre nagyon odafigyel a piac, hiszen a legutóbbi tőkepiaci hangulatromlást épp a jegybank üzenete eredményezte. Ezen kívül GDP- és egyéb konjunktúraadatok is érkeznek. Nem fogunk unatkozni.

Trump sapkáját is Kínában készítik – Szürreális utazás a kommunista kapitalizmus mélyére

Trump sapkáját is Kínában készítik – Szürreális utazás a kommunista kapitalizmus mélyére

Nem mindennapi utazásra invitálja nézőit az amerikai apától és kínai anyától született, az Egyesült Államokban felnőtt Jessica Kingdon, aki visszatér anyai ősei földjére, hogy bemutassa, milyen a mai kínai társadalom és gazdaság valósága. Az Erőltetett menet című film, amely az idei Oscar-díj tizenötös, szűkített listájára is felkerült a legjobb dokumentumfilm kategóriában, narráció és beszélő fejek nélküli „szürreális montázst” mutat be tömegtermelésben éllovas gyárakkal, a munkások katonai jellegű kiképzésével, a TikTok-influnszerek világával, nyugati etikettet és késsel-villával evést oktató felnőttképzővel, vagy éppen a kínai felső kaszt vacsorai beszélgetésével, amelyen az is elhangzik, hogy szeretik az Egyesült Államokat, mert vágyódnak a szabadság után. A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválnak köszönhetően most Magyarországon is látható film bemutatja, milyen az, amikor a kapitalizmust ötvözik a kommunista pártállam katonás fegyelmével, és milyen az a társadalom, amely vágyik a nyugati jólétre és szabadságra, de addig is erőltetett menetben próbálja utolérni a szeretve gyűlölt riválist, Amerikát.

Kínai kapcsolattal vádolják a vezető járványszakértőt

Kínai kapcsolattal vádolják a vezető járványszakértőt

Kansas állam republikánus szenátora kínai gazdasági érdekeltséggel vádolta meg Anthony Faucit, a Fehér Ház vezető egészségügyi tanácsadóját. A szenátor és a járványszakértő nemrég egy meghallgatás során keveredett vitába, amely sorén Fauci bolondnak nevezte a republikánus politikust.

Szembemegy a világgal Kína, ki jár ezzel igazán jól?

Szembemegy a világgal Kína, ki jár ezzel igazán jól?

A világ legtöbb országa minden létező eszközzel igyekszik visszafogni az egyre nehezebben kordában tartható inflációs nyomást, egymást érik a jegybankok kamatemelései és az állampapírhozamok is egyre magasabbra szöknek a tengerentúlon és Európában is. Mindeközben a világszerte látható dinamizmusokkal szembemenve kamatot vágott ma Kína, azzal a tisztán kommunikált céllal, hogy segítsék az ország gazdaságának stabilizálását. Kinek remek hír ez? Például a növekedési potenciáljaik alapján árazott tech-cégeknek.

Kína technológiai éllovassá szeretne válni, de évtizedes a lemaradásuk

Kína technológiai éllovassá szeretne válni, de évtizedes a lemaradásuk

A kínai vezetés számára stratégiai fontosságú, hogy tömegesen tudjon gyártani világviszonylatban is versenyképes chipeket. A technológia terén viszont egyelőre jelentős, leghamarabb is egy évtized alatt behozható lemaradásuk van, és továbbra is szükségük van az amerikai, európai partnerekre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.