Az előzetesen várt emelkedéssel szemben 48 pontról 47 pontra esett vissza a kínai feldolgozóipar beszerzési menedzserindexe. Ennél alacsonyabb értékre legutóbb 2020 februárjában, a koronavírus-járvány kitörésekor volt példa.
Nyilvánossá tette Donald Trump volt elnök adóbevallásait az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága pénteken, amit több évi politikai és jogi vita nyomán, a volt elnök tiltakozása ellenére ért el a demokrata vezetésű testület. Trump korábbi állításaival ellentétben, még hivatali ideje alatt is bankszámlával rendelkezett Kínában, és a demokraták ezért azzal vádolják a bukott republikánus elnököt, hogy üzleteket bonyolított le az Egyesült Államokkal rivalizáló országban.
Az Amerikai Egyesült Államok hadseregének közleménye szerint egy kínai katonai repülőgép alig 3 méternyi távolságra közelítette meg az amerikai légierő egyik gépét. Az esetre még a múlt héten, a vitatott hovatartozású dél-kínai tenger felett került sor. A kínai vadászgép lépésére az amerikai pilóta kitérő manőverrel volt kénytelen válaszolni, hogy elkerülje az ütközést a nemzetközi légtérben - írta meg a Reuters.
Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök videókapcsolaton beszéltek egymással. Putyin bejelentette, Hszit 2023 tavaszán Oroszországba várja – írja a Reuters.
2022 után 2023-ban is negatív események sora következhet be: elmélyülhet az orosz-ukrán háború, vagy épp olyan váratlanul ér véget, amelyre Európa nem volt felkészülve. A kínai koronavírus-járvány újabb zavarokat hoz, az energiaválságnak újabb hulláma jöhet, és a magyar gazdaság is mély recesszióba zuhanhat, amelyen nem segít, hogy a gazdaságpolitika két ága egymásnak feszül - csak néhány azok közül az előrejelzések közül, amelyekben a Portfolio által megkérdezett közgazdászok a jövő évi, kicsi, de valós eséllyel bekövetkező eseményekre figyelmeztetnek.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Erste Alapkezelő írását olvashatják:
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
Az Egyesült Államok kötelező koronavírus-tesztelést ír elő minden Kínából érkező utazóra - jelentette be az amerikai közegészségügyi hatóság szerdán. Az intézkedés január 5-én lép életbe, és minden 2 évnél idősebb beutazóra érvényes, aki Kínából érkezik, és az amerikai állampolgárokra is vonatkozik. Az utazóknak két napnál nem régebbi negatív koronavírus-teszttel kell rendelkezniük, és azt a repülőgépre szállás előtt kell bemutatniuk.
Ukrajna megtámadásával Vlagyimir Putyin orosz elnök az eddigi legerősebb üzenetet akarta küldeni a Nyugat felé: Oroszország, mint a világ egyik vezető szuperhatalma, nem tűri tovább, hogy semmibe vegyék. Az invázió egyszerre szólt volna az orosz érdekszférának is: a Kreml meg akarta mutatni, hogy azokat, akik szakadni akarnak Moszkva "öleléséből," napok alatt lesöpri a térképről a modern, ütőképes orosz haderő. A támadás elindult, a háború azonban nagyon máshogy alakult eddig, mint amire akár a Kremlben, akár a Bundestagban, akár a Fehér Házban számítottak. Tíz hónap elteltével az oroszok Ukrajna alig 18-20%-át tudták elfoglalni, az orosz haderő nagyon súlyos veszteségeket szenvedett, a reputációs kár pedig alighanem még ennél is komolyabb. Mindezek mellett a gazdasági háborúban sem áll túl jól Oroszország: bár a szankciózásnak nyertesei nincsenek, eddig nagyon úgy tűnik, az oroszok a Nyugatnál súlyosabb károkat szenvednek. Tetézi az egészet, hogy Kína és India csendes kihátrálásával nemhogy veszélybe kerül a Putyin által áhított, Amerika-ellenes feltörekvő tengely, de még a Moszkva által egyértelműen uralt ázsiai posztszovjet térség integritása is töredezik. Minden eddigi kudarca ellenére még mindig "nyerhet" Oroszország Ukrajnában, világhatalmi szerepét tekintve azonban eddig nettó vesztese a háborúnak: mára talán nem túlzás kijelenteni azt, hogy Kína és az Egyesült Államok árnyékában Oroszország többé nem szuperhatalom.
Egyre több ország ír elő szigorúbb intézkedést a Kínából érkező turisták számára, miután az ázsiai országban ismét szárnyra kapott a koronavírus-járvány a zéró-Covid-politika kivezetése miatt – írja a BBC.
Az Egyesült Államok politikai vezetése azt fontolgatja, hogy beutazási korlátozásokat vezetnek be a Kínából érkező személyekre az országban terjedő koronavírus-hullám miatt - írja a BBC.
A kínai központi bank 202 milliárd jüant (29 milliárd dollár, 1 jüan 54,17 forint) bocsátott a bankok rendelkezésére fordított repoműveletek keretében szerdán a keddi 208 milliárd jüan és a hétfői 216 milliárd jüan után.
A kínai kormány bejelentette, hogy a koronavírus-világjárvány miatt több mint két éve bevezetett leállás után ismét elkezdenek új útleveleket kiállítani, ami újra lehetővé teszi a szabad utazást világszerte kínai állampolgároknak.
A tajvani elnök szerdán üdvözölte, hogy Japán változtat biztonságpolitikáján megerősítve védelmi képességeit, miközben Kína egyre nagyobb katonai fenyegetést jelent a sziget számára.
Az Egyesült Államok képviselőházának hivatala kedden utasítást adott, hogy eltávolítsák a hozzá tartozó eszközökről a TikTok közösségi videóalkalmazást; az intézkedést a múlt héten elfogadott költségvetési törvény tartalmazza.
A kínai központi bank 208 milliárd jüant (29,9 milliárd dollár 1 jüan 54,05 forint) bocsátott a bankok rendelkezésére kedden fordított repoműveletek keretében a hétfői 216 milliárd jüan után.
Tajvan várhatóan ma jelenti be, hogy a kötelező katonai szolgálat időtartamát négy hónapról egy évre hosszabbítaná meg, válaszul a szigetország szuverenitását fenyegető, egyre növekvő kínai katonai nyomásgyakorlásra – írja a Reuters egy magas rangú tajvani tisztviselőre hivatkozva.