A Reuters értesülései szerint Tajvan bemutatta a legújabb, hazai fejlesztésű katonai drónokat, melyekkel a szigetország védelmi képességeit kívánják javítani, nem titkolt módon az orosz-ukrán háború tanulságait figyelembe véve.
"Önző geopolitikai törekvésük" miatt Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok, figyelmen kívül hagyva a nemzetközi közösség aggályait is, veszélyes útra tért - jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden.
Hétfőn írtunk arról, hogy már akár a jövő hét folyamán is találkozhat egymással Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök. A Politico értesülései szerint azonban a kínai államfő moszkvai útját követően telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztethet.
Kína közölte, hogy a Covid-járvány kitörése óta eltelt három év után először nyitja meg újra határait a külföldi turisták előtt, és ennek keretében szerdától ismét minden típusú vízumot kiadnak az országban – írja a Reuters.
India arra kérte a bankokat és a kereskedőket, hogy a Kínával szemben régóta fennálló politikai nézeteltérések miatt ne használjanak jüant az oroszokkal folytatott kereskedelemben.
A Reuters értesülései szerint legkorábban a jövő hét folyamán Moszkvába utazhat Hszi Csinping kínai államfő azért, hogy a Peking által kidolgozott, az orosz-ukrán háborút lezárni hivatott „béketervről” tárgyaljon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Kína új miniszterelnöke, Li Ko-csiang az együttműködés fokozására szólította fel az Egyesült Államokat hétfőn, a parlament éves ülésének végén tartott sajtótájékoztatón. Bár Ko-csiang megismételte Hszi Csin-ping korábbi vádjait Amerikával szemben, a kormányfő viszonylag békülékenyebb hangot ütött meg Washingtonnal szemben, mint a kínai államfő és Csin Kang külügyminiszter.
Oroszország gyors győzelemre számított Ukrajnában, helyette most oda jutott, hogy több évtizedes hadianyag-tartalékait éli föl a háborúban - idézi Olekszij Danyilovot, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Testület elnökét a Kyiv Independent.
A német állami vasúttársaság a Deutsche Bahn (DB) tavaly decemberben 64 millió eurós megrendelést adott a tervezett digitális infrastruktúrája gerincét képező IP-hálózat kiépítéséhez szükséges berendezések szállítására - jelentette a Reuters hírügynökség.
A Kínai Kommunista Párt (KKP) szombaton megszavazta Li Csiang kínai miniszterelnök kinevezését, és a Hszi Csin-ping kínai elnök közeli bizalmasának tartott politikust rögtön be is iktatták hivatalába.
A belga szövetségi kormány megtiltotta munkatársai számára a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a vállalati eszközökön és a mobileszköz-szolgáltatásába bevont személyes eszközökön egyaránt - tájékoztatott a The Brussels Times című angol nyelvű belgiumi napilap pénteken.
Helyreállítja egymással diplomáciai kapcsolatait Irán és Szaúd-Arábia, a két ország külügyminiszterei nemsokára személyesen is egyeztetnek - tájékoztatott pénteken az iráni állami televízió.
Kínában a jüanban jegyzett új banki hitelek nagysága 1810 milliárd jüanra csökkent februárban az egy hónappal korábbi, rekordnak számító 4900 milliárd jüanról.
A Reuters értesülései szerint Ausztrália öt darab Virginia-osztályú amerikai gyártmányú atomtengeralattjáró vásárlását tervezi az AUKUS haderőfejlesztési program keretein belül. A csendes-óceáni nagyhatalom eddig nem rendelkezett nukleáris meghajtású hajókkal.
Sorra tiltják be különböző országok kormányzati szervei a TikTokot, ezúttal Belgium flamand regionális kormánya döntött hasonlóan - számol be a hírről a Reuters.
Csökkent tavaly a német tengeri kikötők áruforgalma, közel ötödével emelkedett viszont a fosszilis energiahordozók behozatala a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
Az Európai Tanács és a Parlament 2019 márciusában fogadta el a külföldi befektetések átvilágításáról szóló rendeletet (2019/452), amely 2020 októberében lépett érvénybe. Az azóta eltelt két évben sok tapasztalat felhalmozódott a tagállami jelentéseknek köszönhetően, ezekről a Bizottság ősszel szokott kiadni összesített beszámolót. Tavaly szeptemberben érkezett a második ilyen dokumentum, amely az elsőhöz hasonlóan nyomatékosítja az EU szerepét a külföldi befektetések elleni védekezésben, nem elfeledve, hogy továbbra is a tagállamok a végső jóváhagyói vagy tiltói a saját területükre érkező projektek esetében. Mik a tanulságok, és mennyire működik olajozottan a rendszer? Körkép az európai befektetés-átvilágítás helyzetéről.
Valóságos árháborút indított olcsó járműveivel a Tesla és a BYD Kínában, a csatatér pedig most úgy tűnik, hogy tovább terjedhet a benzin-és dízelmeghajtású járművek piacára is, többek között a Citroen, a Mercedes-Benz és a General Motors Chevroletje is igyekszik mindent bevetni a piaci részesedés megtartása érdekében.
Március 11-től Ausztrália sem kér utazás előtti koronavírus-tesztet azoktól, akik Kínából érkeznek az országba - jelentette be csütörtökön az ausztrál egészségügyi miniszter. A szigorú kínai járványellenes intézkedések megszüntetését követően több ország is negatív tesztet kért a Kínából indulóktól utazás előtt, ám azóta ezt a követelményt mind visszavonták vagy már bejelentették, hogy vissza fogják vonni.