Egy frissen nyilvánosságra hozott brazil kutatás kimutatta, hogy a kávézacc segítségével akár ki is lehet vonni a talajvízből az egyik leggyakrabban használt gyomirtó szert.
A rendkívül sok élelmiszerben, főleg a gyümölcsökben, zöldségekben és egyes fűszerekben megtalálható polifenolok egyre nagyobb figyelmet kapnak az egészségtudatos fogyasztók körében. Ezek a vegyületek a kutatások szerint számos egészségügyi előnnyel járhatnak, többek között a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésétől kezdve az öregedés lassításáig - írta meg a The Guardian.
2024-ben egyértelműen a bitcoinban volt a legnagyobb sztori a tőkepiacon, Donald Trump elnökké választását követően gyorsan átlépte a kriptoeszköz árfolyama a 100 ezer dolláros álomhatárt. Van azonban egy sokkal kevesebb figyelmet kapó szegmense is a tőkepiacoknak, ahol bár a legtöbb terméknél a magánemberek számára korlátozott befektetési lehetőségek adódnak, a hétköznapi életünkre azonban sokkal nagyobb hatással bírnak ezek a termékek, mint a bitcoin. A tavalyi évben három alapvetőnek mondható, úgynevezett "puha" árucikk (soft commodity) ára is valósággal az egekbe szökött az árutőzsdéken, aminek a hatását már a mindennapjainkban, a reggeli rutinunkban is érzékelhetjük. Három fontos kérdést is érdemes körüljárni: mi okozta a nagy árrobbanást 2024-ben, folytatódhat-e a drágulás a következő évben is, és ezek a baljós dinamikák hogyan fognak megjelenni a boltok polcain?
Az olasz Anna Possi 100 évesen is aktív baristaként dolgozik Nebbiunóban, egy észak-olaszországi kisvárosban. A Bar Centrale tulajdonosa 1958 óta vezeti a kávézót. Története nem csak a hosszú élet titkáról, de az olasz kávézókultúra változásairól és a munka iránti szenvedélyről is szól - írta a The Guardian.
A kávé ára rekordmagasságba emelkedett, és az elemzők szerint ez a trend várhatóan folytatódni fog. A világ egyik legkeresettebb árucikkének talpra állása akár évekbe is telhet, ami jelentős hatással lehet a fogyasztói árakra és a kávéipar egészére - tudósított a CNBC.
A kávé ára rekordmagasságba emelkedett a New York-i tőzsdén, ami a globális kínálati problémák miatti aggodalmaknak tudható be. Az idei év egyik legforróbb árucikkévé vált termék árfolyama jelentős mértékben megugrott, ami komoly hatással lehet a fogyasztói árakra is - írta meg a Bloomberg.
A világ legnagyobb kávétermelője, Brazília novemberben megdöntötte éves rekordját a nyerskávé exportjában. A Cecafe helyi ipari csoport hétfői közlése szerint az ország már a decemberi kivitel előtt túlszárnyalta korábbi teljesítményét.
Egy újabb területen enged az EU, egy évvel elhalasztja a tömeges erdőirtáshoz vezető termékek értékesítésének betiltására vonatkozó új szabályok bevezetését, írja a Reuters.
Az elmúlt napokban a bitcoinnal volt tele a befektetésekkel is foglalkozó gazdasági média, Donald Trump megválasztását követően brutális rali indult a kriptodevizák piacán. Léteznek viszont a tőkepiacoknak olyan, jóval kevesebb rivaldafényt kapó szegletei, ahol a kriptóhoz hasonló szárnyalást láthattunk a mögöttünk álló hónapokban, ráadásul ezek az árváltozások (a bitcoinéval ellentétben) kis túlzással szinte mindenki hétköznapjait jelentősen befolyásolhatja. Ma egy olyan ital árupiaci jegyzése került történelmi csúcsra, ami nélkül nagyon sokan nem tudjuk elképzelni a reggeleinket - a rossz hír pedig az, hogy a jövő sem valami fényes. De mi okozza az áremelkedést, mit és mikor tapasztalhatnak mindebből a fogyasztók és mire számíthatunk 2025-ben? Lássuk!
47 éve nem látott szintre ugrott az arabica kávé határidős jegyzése, a meredek emelkedés elsősorban a brazil terméskilátások kedvezőtlen alakulásának köszönhető, de más okok is hozzájárultak az árfolyam megugrásához.
A magyar kávéfogyasztók egyik kedvence, a Tchibo Family hamarosan új köntösben jelenik meg a boltok polcain. A jól ismert sárga csomagolású darált kávé átalakuláson megy keresztül, ami sokakat meglephet a következő bevásárlás alkalmával - közölte a Mindmegette.
Az elmúlt bő másfél hónapban több termék méretét csökkentette a gyártója, van köztünk több kávéféleség, rágcsálnivaló és édesség is, de ami sokaknak fájhat az egy olyan étel, amely évtizedek óta a magyarok asztalán van. Ezekről a zsugorodó termékekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) továbbra is listát vezet.
Egy frissen megjelent tanulmány összefüggést mutatott ki a koffeinbevitel és a jobb érrendszeri egészség között. A kutatást végző olaszországi Sapienza Egyetem szakemberei szerint a kávéban, teában és kakaóban található koffein aktívan segítheti az erek regenerálódását. A vizsgálat eredményei különösen fontosak lehetnek a gyulladásos reumatikus betegségekben, például lupuszban (SLE) szenvedő betegek számára, akiknél magasabb a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata - írta meg a Medical Xpress.
A globális élelmiszerárak drasztikus emelkedésének a veszélye fenyeget Brazília történetének legsúlyosabb aszálya miatt. Az ország mezőgazdasági termelése jelentősen visszaeshet, ami világszerte éreztetheti hatását, hiszen Brazília a világ egyik legnagyobb terményexportőre. A kávé-, cukor- és szójatermés mellett az Amazonas esőerdeje is veszélyben van, miközben az energiaellátás és a vízi szállítás is nehézségekbe ütközik - elemezte a Bloomberg.
Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy egy évvel elhalasszák a sokat vitatott, erdőirtás elleni jogszabály életbe léptetését, válaszul a kereskedelmi partnerek aggodalmaira.
Európa-szerte emelkedik a kávé ára, mivel a két legnagyobb kávétermesztő országot az elmúlt időben katasztrófák érték – írja az EuroNews.
A két jármű a folyóba zuhant.
Karácsony óta furcsa verseny kezd kialakulni, ami veszélyezteti az üzletet.
Csökkennek az eladások a bővülő globális autópiacon.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?