Dízelre cserélné a Várban közlekedő hatéves elektromos buszokat a főváros közlekedési cége, a javítási költségek, illetve a fenntartásuk ugyanis túl magas összegeket emésztene fel, és az alkatrészek beszerzése is problémás - értesült a hvg.hu.
Az elszabaduló gázárak miatt egyre többször merül fel, hogy a lakosságnak és egyes közintézményeknek át kéne állniuk a gázfűtésről más energiahordozókra. A fa, olaj, szén és tűzifa tömeges, fűtési célú felhasználása azonban nemcsak, hogy brutálisan növelné a levegőben a káros anyagok jelenlétet, de hatékonyságuk jelentősen alulmarad a gázkazánokhoz képest, s telepítésük helyiségenként félmillió forint is lehet – egyebek mellett erről beszélt Szűcs Gábor energetikai szakértő a Portfolio Checklist pénteki adásában.
Az ukrajnai válság közepette Oroszország újraindította a Lada Niva gyártását a márka Togliatti gyárában, Moszkvától 1000 km-re délkeletre. A gyártás márciusban állt le, mivel a nemzetközi szankciók akadályozták az autók elkészítéséhez szükséges alkatrészek behozatalát.
Bár fel szeretnénk hagyni a fosszilis energiahordozók használatával, a földgáz mégis része lehet az energiamixnek, miként az atomenergia is mint átmeneti energiahordozó, melyek egyaránt elengedhetetlenek a zöld átmenethez és a klímacélok megvalósításához - jelentette ki Mairead McGuinness, az Európai Bizottság pénzügyi stabilitásért, pénzügyi szolgáltatásokért és tőkepiaci unióért felelős biztosa Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén kedden.
Egy új tanulmány megerősítette, hogy az elektromos hajtás a legjobb választás a dízelüzemű járművek helyettesítésére. A váltás csökkentené a légszennyezést okozó károsanyag-kibocsátást, amivel az EU országai évente több mint 9 milliárd eurónyi egészségügyi kiadást spórolnak meg.
A Magyarországon a kibocsátás további csökkentése érdekében 2025-ig bezárják a Mátrai Erőmű lignit blokkját, de ezt szolgálja még a naperőmű kapacitás növekedése is - mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter az Inforádió Aréna című műsorában szerdán. Beszélt a Paksi Atomerőmű jelenlegi blokkjainak üzemidő-meghosszabbításáról is.
Ahogy az európai gazdaság egésze, úgy az európai autóipar is komoly kihívások előtt áll a következő időszakban - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Felszólította Kínát és más, "jelentős gazdasággal rendelkező" országokat pénteken az amerikai elnök, hogy duplázzák meg a káros éghajlatváltozás ellen tett erőfeszítéseiket, és javítsák az energiaellátás biztonságát. Joe Biden figyelmeztetett, hogy az Ukrajna elleni orosz háború következtében tovább élesedett a klímavédelem terén is a sürgős fellépés szükségessége.
Olyan gyors az elektromos járművek elterjedése, hogy évente egészen más becslések születnek a pár éven belüli EV számokat illetően. Egy éve még körülbeül 14 millió értékesített elektromos autót becsültek előre 2025-re vonatkozóan, ma már a várakozások szerint több mint 20 millió lesz az eladások száma három év múlva. Világszerte a teljes elektromos személygépjármű állomány így már a 80 milliót fogja súrolni 2025-ben, de még így is lesz tennivalója az országok kormányainak, hogy 2050-re megszüntessék a közúti közlekedésből származó károsanyag-kibocsátást. A BloombergNEF legújabb eletkromos közlekedésre vonatkozó előrejelzéséből a következő évek változásait foglaltuk össze, tekintve, hogy még ezeknek a becslése is trükkös, a hosszú távú becslések pedig még több bizonytalanságot hordozhatnak.
A világ energiafogyasztásának harmadát épületeink fűtésére és hűtésére fordítjuk. Az energiafaló ingatlanok rengeteg károsanyag-kibocsátásért és légszennyezésért felelősek, amelyet szakszerűen tervezett és kivitelezett energiahatékonysági felújításokkal lehet jelentősen csökkenteni. A Föld légköre 1985 óta megállíthatatlanul melegszik, és a Föld napja alkalmából klímavédelmi szervezetek is figyelmeztetnek arra, hogy változtatásra van szükség. A Knauf Insulation közleménye az ingatlanok szigetelésének fontosságára hívják fel a figyelmet, amellyel egyrészt energiamegtakarítást lehet elérni, a kisebb rezsiköltségek mellett pedig a környezeti terhelést is visszaszoríthatjuk.
Kezd forróvá válni a talaj a magyar iparvállalatok alatt, ahogy az uniós döntéshozók egyre több eszközzel kényszerítik őket a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére. Bár a 2030-as és 2050-es klímacélok még távolinak tűnhetnek, az ország egyik legnagyobb iparigáz-gyártójának és szolgáltatójának vezérigazgatója szerint elég, ha az uniós döntéshozók a következő kvóta allokációs időszakban, 2024-25-ben csökkentik az ingyenes allokációt, ami önmagában olyan áremelkedést okozna a kvótaárakban, hogy az rentábilissá tenné, a ma még piacilag kevésbé életképes zöld vagy kék hidrogén gyártást, felhasználást. Azonban ahhoz, hogy 3 év múlva át tudja állítani gyártását egy iparvállalat, ahhoz már idén el kéne kezdeni az ehhez szükséges beruházások előkészítését.
A palládium ára 11%-kal emelkedett pénteken az újbóli kínálattal kapcsolatos aggodalmak miatt, miután egy piaci hatóság közölte, hogy az ukrán válság miatt megakadályozza az orosz finomítók eladásait a londoni tőzsdén.
Az Európai Bizottság két új laboratóriumot adott át, hogy növelje az uniós piacon forgalmazott gépjárművek károsanyag-kibocsátása vizsgálatának kapacitását - közölte a brüsszeli testület pénteken.
Az OMV nemrég tette közzé 2030-ig szóló stratégiáját, mely alapján vezető fenntartható üzemanyag-, vegyipari és anyagipari vállalattá szeretne válni az osztrák cég, fokozatosan térnének át az alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzleti tevékenységre, aminek értelmében 2050-ig teljesen megszüntetnék az olaj-és gázkitermelést. Emellett a cégvezér azt is közölte, hogy a vállalat egyik fontos célja az észak-amerikai autópiaci jelenlét megerősítése, felvásárlásokra is lehet számítani ezen a téren. A befektetők összességében rosszul fogadták a tervezetet, mínuszban van ma az OMV részvénye.
A fenntartható épületek 23-26%-kal magasabb bérleti díjjal adhatók ki, miközben 8%-kal magasabb kihasználtságot érhetnek el a bérbeadóik. Ezek a számok hiába tűnnek kecsegtetőnek, a kereskedelmiingatlan-állomány több mint 90%-a mégsem ESG-kompatibilis, azaz nem felel meg a fenntarthatósági követelményeknek – derül ki a workcloud24 új piackutatásából, mely az ESG és a digitalizáció szerepét vizsgálta az irodapiacon.
Az EU klímavédelmi csomagja nem valósulhat meg a tervezett módon; a klímasemlegességre vonatkozó célok nem kérdésesek, de az elérésükhöz vezető utat felül kell vizsgálni - mondta Michael Hüther a kölni IW gazdaságkutató intézet igazgatója a német dpa hírügynökségnek.
Az agrárium az egyik legjobban kitett iparág a klímaváltozás miatt egyre sűrűbben előforduló szélsőséges időjárásnak. Ezért is fontos, hogy visszafogjuk a károsanyag-kibocsátásunkat, amíg még lehet, és ehhez ne csak a sokszor emlegett energiaiparban, hanem akár a mezőgazdaságban is eszközöljünk változásokat. A mezőgazdaság károsanyag-kibocsátás szempontjából nem a legszennyezőbb iparág, mégis a globális népességnövekedés miatt félő, hogy egyre nagyobb arányt fog képviselni az ÜHG-kibocsátásban (üvegházhatású gázok). A népesség számának alakulását nehezen lehetne befolyásolni, főleg a fejlődő országokban, így eredményesebb lehet az egyéni fogyasztási szokások változtatásában, illetve néhány esetben a technológiai újításokban keresni a javulási lehetőségeket. De vajon hogy ér össze az agrárjövő és a klímaváltozás? Egyáltalán csökkenthető a mezőgazdaság környezetterhelése? Vannak olyan mezőgazdasági ágazatok, amelyek veszélybe kerülhetnek Magyarországon a klímaváltozás miatt?
2020. január 1-től Magyarországon is változott a 95-ös benzin etanoltartalma, és egyáltalán nem mindegy, hogy E5 vagy E10 benzint tankolunk autónkba. Az Európai Autógyártók Szövetsége nemrég kiadta az E10 üzemanyaggal kompatibilis autók listáját, amelyet határozottan érdemes átnézni annak érdekében, hogy megelőzzük a károkat. Összefoglaltuk, mit érdemes tudni az új benzinről, és mutatjuk az E10 benzin listát.
A szenes erőművek fokozottabb igénybevétele és a koronavírus-járványból való gazdasági talpra állás, több közlekedés együtt oda vezetett, hogy tavaly mintegy 6,2%-kal ugrott az Egyesült Államok üvegházhatású gázkibocsátása – derül ki a Rhodium Group elemzéséből.