Átadta a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Vertikal Group Nyrt. a 2,5 milliárd forint értékű dombóvári technológiai fejlesztését. A beruházás a gyártástechnológia korszerűsítésével és az egységnyi termék előállításra jutó fajlagos energiafelhasználás minimalizálásával jelentősen csökkenti a környezeti terhelést - áll a cég közleményében.
A mesterséges intelligencia és a robottechnológia mostanra az élet olyan hétköznapi területein is megjelent, mint a takarítás és a fertőtlenítés, ahol különösen a nagyméretű terek esetében gyorsítja fel jelentősen és teszi sokkal alaposabbá a folyamatot. Ezen irány mentén indult el néhány évvel ezelőtt a hazai legnagyobb létesítményüzemeltető, a B+N Referencia Zrt., ami mostanra több mint 100 saját fejlesztésű autonóm takarítórobotot helyezett üzembe, és ami nemrég az amszterdami Interclean Forum 2024-en mutatta be legújabb fejlesztéseit. A kezdeti kihívásokról, a takarítórobotok alkalmazási lehetőségeiről, az ehhez szükséges technológiáról és az Ipar 4.0 adatgyűjtésben betöltött jelentőségéről Zalka Péterrel, a B+N Referencia Zrt. LAB/DA Innovations nevű kutatás-fejlesztési részlegének vezetőjével Amszterdamban, az Interclean Forumon beszélgettünk.
Dél-Korea 2032-re tervezi felbocsátani első holdszondáját, és 2045-ben szeretné megvalósítani az első Marsra szállást, addig pedig 100 ezermilliárd vont (26 ezermilliárd forint) fordít űrkutatásra - jelentette be csütörtökön Jun Szogjol dél-koreai elnök az ország első űrkutatási hivatalának megalapítása alkalmából.
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) keretében ebben az évben mintegy 800-850 milliárd forint forrásra jelenik meg felhívás a vállalkozások számára – jelentette be Greinstetter Balázs, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára. Elmondta, hogy a GINOP Plusz programok célja, hogy 2030-ra a magyar kkv-k bruttó hozzáadott értékteremtő képessége növekedjen, továbbá a foglalkoztatási ráta 85 százalékra emelkedjen.
Ahhoz, hogy a magyar gazdaságot elmozdítsuk a fejlett országok felé, komoly szerepe van a tudásintenzív vállalkozásfejlesztésnek, ebben pedig a kkv-kra is fókuszál a kormány – mondta el Csepeti Ádám, a Miniszterelnökség stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a Vállalkozói Gála 2024 szakmai eseményen. A politikus kifejtette: a kabinet célja, hogy a magyar cégeket segítse abban, hogy a külpiacra léphessenek és a megfelelő megoldásokkal megtalálják a nemzetközi értékesítési csatornáikat. Új cél, hogy a cégek már ne csak eszközvásárlásban, kapacitásbővítésben gondolkozzanak, hanem innovációkat is integráljanak a működésükben, de fókuszáljanak a nehezen lemásolható, szellemi feladatokra is. Csepeti Ádám elmondta azt is, hogy a közepes jövedelem csapdájából mi vezetheti ki Magyarországot.
Tavaly új szabályok léptek életbe a geotermikus kutatási engedélyeknél Magyarországon. A szakma szerint az új rendszerben a megtérülés még problémásabbá vált, a rendelkezésre álló idő alatt lehetetlen a fúrásokat elvégezni, és éppen a hagyományos geotermia-hasznosítók, vagyis az önkormányzatok kerültek ki az engedélyt kapók köréből. A mélygeotermia magyarországi helyzetéről volt szó a Sustainable Tech 2024 konferencia délutáni kerekasztal-beszélgetésén.
Egyre több kutatás mutat rá, hogy az a vállalat, ahol férfi és női vezetők is részt vesznek a vállalatirányításban, üzletileg is sikeresebbek. Emellett számos tanulmány erősíti meg, hogy a vegyes csapatok a vállalat minden szintjén jobb termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek. A Bosch idén tizenegyedik alkalommal, négy helyszínen engedett bepillantást az autóipari innováció és gyártás világába a Lányok Napján. A Bosch maklári telephelyén a tudományok és a technológia iránt érdeklődő fiatalok a járműalkatrész-gyártással ismerkedhettek meg.
A XVIII. kerületi Zöld Liget Tagóvoda teljes homlokzata és gépészete megújult, évtizedekre előre biztosítva az épület energiahatékony működését. Bár a klímaváltozás elleni küzdelemben az épületek felújítása az egyik legjelentősebb hatásokkal kecsegtető terület, itthon még viszonylag kevés kutatás-fejlesztés zajlik a témában. Az EU-s Horizon2020 keretprogram lehetőséget ad arra, hogy tagállamok kutatás-fejlesztő partnerei összefogjanak és úttörő megoldásokat fejlesszenek. Ez volt a célja a StepUP kutatás-fejlesztési projektnek is, ami innovatív megoldásokkal ösztönzi az energetikai mélyfelújítást, és ezáltal minél több épület karbonsemlegessé válását - szerepel az ABUD Mérnökiroda közleményében.
Mintha egy olimpiai versenyen dobogós helyezést érnénk el, ahhoz hasonlítható a Richter legnagyobb forgalmú készítménye, a cariprazine sikere – mondta el Orbán Gábor a Richter sajtótájékoztatóján, amelynek fő témáját a gyógyszergyártó neuropszichiátriai kutatásai adták. A vállalat megosztott információkat a fejlesztés alatt álló gyógyszerekről is, pszichiátriai készítmény és étvágycsökkentő is van a pipeline-ban.
Az elmúlt hetekben újabb lépéseket tettünk annak érdekében, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatában újra beszélhessünk a kölcsönös bizalomról - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán Brüsszelből.
A hazai védelmi ipar újjáélesztésének igénye napjainkra már nem pusztán gazdasági, hanem egyre inkább stratégiai, biztonsági kérdéssé válik. Lássuk be, a hazai haditechnikai képességek fejlesztése mára nem csupán lehetőség, hanem sokkal inkább szükség, de talán már kényszer is. Mint minden iparágnak, a hadiiparnak is megvannak a sajátos szabályai, keretei, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy stabil lábakon álló, külpiacra is termelni kívánó hadiipar kizárólag egy jól átgondolt stratégia mentén építhető fel. Egy ilyen stratégia kizárólag akkor lehet sikeres, ha megalkotói egyértelművé teszik, hogy kivel, mit és hogyan szeretnének elérni.
Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság.
Nagyot nőtt tavaly a CATL bevétele és profitja, a Debrecenben is üzemet építő kínai akkumulátorgyártó tavaly is az első helyen az elektromos járműbe szerelhető akkumulátorok nemzetközi piacán.
A globális értékláncokba erősen integrálódott magyar gazdaság jelentős mértékben függ a Kínából érkező alkatrészektől és részegységektől. Új adatok alapján azt is látjuk, hogy ez a függés változik: egyre kevésbé a Kínában működő külföldi vállalatoktól és egyre inkább a helyi tulajdonban levő cégektől érkeznek ezek a termelési inputok. Mivel feltehetően ez jellemzi más országok Kínával folytatott külkereskedelmét is, így az ú.n. leválás vagy decoupling új megvilágításba kerül: nemcsak vállalati profitmegfontolások tehetik nehézzé, hanem a termelési kapacitások mozgatása, fejlett országokba vagy baráti fejlődő országokba való áthelyezése is sokkal problémásabb lehet, ha maga a termelési kapacitás kínai tulajdonban van.
Felemás képet mutat az Európa Bizottság új jelentése az EU versenyképességéről: míg az államszövetség a világ legnagyobb exportőre, addig - különösen a hightech technológiák terén - jelentősen lemaradt az Egyesült Államoktól a kutatás-fejlesztésben és az innovációban. Emellett a tőkepiaci befektetésekben is komoly hátránya van. Magyarország több mutatóban is lefelé lóg ki az uniós rangsorokban, például kirívóan alacsony a bejegyzett szabadalmak száma, valamint a szabályozói környezettel is több problémája van Brüsszelnek. Viszont a magyar gazdaságban magas az EU-n kívüli árukereskedelem GDP-hez viszonyított aránya, valamint sok a jól képzett szakember. A jövő viszont kihívásokkal teli lesz az egész unió számára.
Európa versenyképességének növelése érdekében a kiegyensúlyozott szabályozói környezet, az egységes piac megerősítése, és az állami támogatások helyett egész EU-ra kiterjedő eszközök létrehozása elengedhetetlen. Fontos, hogy a kkv-k és a startupok számára is vonzó befektetési lehetőségeket teremtsünk, miközben fenntartjuk a magas szabályozási színvonalat anélkül, hogy túlterhelnénk a vállalkozásokat. A Green Deal keretein belül pedig reális stratégiák kidolgozására van szükség az éghajlatváltozás hatékony kezeléséhez úgy, hogy közben a gazdaságot sem áldozzuk fel – többek között ezekről a témákról beszélt a Portfolio-nak adott interjújában az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság Munkaadói Csoportjának elnöke, Stefano Mallia.
Jakab Rolandot nevezte ki a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatójává január 1-jei hatállyal Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke - közölte a szervezet. Jakab Rolandnak új pozíciója mellett megmarad a HUN-REN Irányító Testületében 2023. július 15. óta betöltött tagsága is.