Az utóbbi napokban megint intenzív forintgyengülés kezdődött, aminek köszönhetően szerdán 365 fölé emelkedett az euró jegyzése. Ráadásul most azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy a többi feltörekvő devizával együtt esik a forint. Mi történt megint a piacon?
Szerdán hat repülőgép érkezik Budapestre, amelyek többek között 12 millió maszkot, 30 ezer overallt és 200 ezer arcvédőt hoznak Kínából - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Az elmúlt évek egyik legjobb banki és részvénypiaci sztorija az OTP volt, a bankcsoport minden szempontból szárnyalt, miközben sok pénzintézet számtalan külső és belső problémával küzdött, az OTP sorra vette meg a régió eladó bankjait, organikusan és akvizíciókkal nőtt meghatározó régiós bankcsoporttá. Az árfolyam is tükrözte a bank teljesítményét 5 év alatt közel 5-szörösére emelkedett. Aztán jött a koronavírus, ami keresztülhúzta a számításokat, az OTP árfolyama egy hónap alatt közel lefeleződött. Mivel minden mozgásban van, ezért nagyon nehéz megmondani bármelyik részvényről, hogy mennyit ér, de igyekszünk néhány kapaszkodót adni ennek a kérdésnek az eldöntéséhez.
Az eurózónában 7,3%-ra csökkent a munkanélküliségi ráta Februárban, ami az adatsor rendelkezésre állása óta a legalacsonyabb szintet jelenti – derült ki az Eurostat adataiból. A valutaunió munkaerőpiaca tehát kedvező helyzetből várta a koronavírus-járványt, ami mély sebeket hagy majd a gazdaságon, és álláshelyek megszűnéséhez vezethet.
A napi tünetmentes fertőzések száma több mint háromszorosa volt a panaszokkal járó új esetek számának kedden Kínában, ahol a korábban érvényben lévő nyilvántartási irányelvek alapján az új koronavírus által megfertőződött, de szimptóma nélküli esetek számát nem tették nyilvánossá.
Április 13-ig meghosszabbítja az olasz kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket - jelentette be szerdán Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter.
A többi tőzsdei társasághoz hasonlóan az Alteo is április 30-ra tolta közgyűlését, mivel a jogszabály jelenleg nem enged ennél távolabbi dátum kijelölését.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy az ingazóknak Ausztria és Szlovákia viszonylatában megkönnyítették a határátlépést. Müller Cecília országos tisztifőorvos ismét megerősítette: az egész országban jelen van a vírus, minden egyes településen ott lehet. Azt is elárullta, hogy a regisztrált betegek 5%-a szorul lélgegeztetőgépes ellátásra.
A Rába április 30-án tervezi megtartani közgyűlését, azonban erre még nem szabad mérget venni, ugyanis a jelenlegi jogszabályi kötelezettségek nem teszik lehetővé, hogy későbbre halasszák az időpontot.
A brit kormány szerdától mentesítette az új koronavírus okozta járvány megfékezéséhez szükséges gyógyító és védőfelszerelések importját a vámok és az illetékek alól.
Kína után Európa lett a koronavírus új gócpontja, melynek következtében az országok lezárták határaikat, a kereskedelmi forgalom pedig drasztikus zuhanásba kezdett. Ezek a folyamatok kifejezetten kedvezőtlenek a szállítmányozási szektort tekintve, mely felől már a válság előtt is sok rossz hír érkezett. A Waberer’s árfolyama nagyot esett a részvény tőzsdei bevezetése óta, melyet a koronavírus válság csak felgyorsított. A tavalyi harmadik negyedévben javuló pénzügyi helyzetet jócskán keresztülhúzhatta a koronavírus hirtelen elszabadulása, így megnéztük, milyen módon érintheti a Waberer’s mindennapjait a jelenleg kialakult válság.
Időszerű lépés volt átalakítani, a mai kor elvárásaihoz igazítani a szakképzés magyarországi struktúráját – ezt mondta a Portfolio-nak Kőrössiné Veréb Judit, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) oktatási igazgatója, aki kifejtette, pontosan milyen változások zajlottak le a szakképzésben, és arról is beszélt, hogyan folytatódik a képzés most, a koronavírus idején.
A ma reggel közölt márciusi beszerzésimenedzser-index történelmi esése azt mutatja, hogy a koronavírus nagyobb sokkot okozott a feldolgozóiparban, mint 2008-as válság. Az ING elemzői szerint ennek az az oka, hogy a magyar vállalatok az elmúlt 10 év alatt mélyebben integrálódtak a globális ellátási láncokba.
Indiában bezárták szinte az összes gyárat, piacot, üzletet és a tömegközlekedést, ezzel pedig látványosan visszaesett az ország légszennyezettsége – írja a CNN.
Egészségügyi védőmaszkok gyártását kezdte meg a Christian Dior francia divatház egyik üzeme, hasonló döntést hozott a Chanel divatház, amely orvosi köpenyeket és más védőfelszereléseket is készít.
A kormány a koronavírus-járvány által kiváltott gazdasági bizonytalanságban, egyfajta ködben helyes válaszokat ad - vélekedett a Portfolio-nak nyilatkozva Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét azok után kerestük meg, hogy a szervezet eljuttatta a kormánynak az átfogó kríziscsomagját. A kamara első embere szerint figyelmeztető jel, hogy nincs tapasztalatunk ehhez hasonló válságokkal, nem tudjuk, hogyan fut le és mekkora károkat okoz.
Az egyik brit jótékonysági szervezet két helyi egyetemmel közösen dolgozik egy projekten, amelynek eredményeként a kutyák képesek lehetnek segíteni a koronavírusos fertőzöttek felismerésében a szaglásuk segítségével. A kutatás egyébként nem újszerű, korábbi közös projektek során már sikeresen tanították be a négylábúakat különböző betegséggel rendelkezők azonosítására.
Nagy bajban vannak a makaói kaszinók, a játékbevételek 80 százalékkal estek vissza márciusban a tavalyi év hasonló időszakához képest, az pedig csak olaj a tűzre, hogy Kína újabb korlátozó intézkedéseket eszközölt a koronavírus megfékezésére, ezzel még inkább késleltve a makaói kaszinók amúgy is lassú helyreállását.