koronavírus

Hétéves mélypontra csökkent Japán ipari termelése

A vártnál kevésbé, de így is több mint hétéves mélypontra csökkent Japán ipari termelése márciusban, ahogy a koronavírus-járvány miatt gyárakat állítottak le, a hazai és a külső kereslet pedig meredeken csökkent.

Eddig tartott a béke? - Trump ismét komoly dolgokkal vádolja Kínát

Eddig tartott a béke? - Trump ismét komoly dolgokkal vádolja Kínát

A kínaiak Joe Biden demokrata jelöltet akarják elnöknek, és ezért mindent meg is fognak tenni - mondta egy interjúban Donald Trump amerikai elnök, aki egyúttal azzal vádolta Kínát, hogy nem lépett fel határozottan a járvány ellen, és nem figyelmeztette időben a világot. Az elnök azt is elmondta, hogy nem hisz azoknak a közvélemény-kutatásoknak, amelyek szerint Joe Biden fogja megnyerni a választást.

Erste: csökkenni fog a nyereség, de hogy mennyivel, azt a jó ég tudja

Az elemzők által vártnál nagyobb, 235 millió eurós adózás utáni nyereségről számolt be az első negyedévre vonatkozóan az Erste Group, ugyanakkor ez az egy évvel korábbitól 38%-kal elmarad, és az év egészében is a nyereség meredek zuhanásával számol az osztrák bankcsoport.

Munkahelyek százmilliói vannak veszélyben a koronavírus miatt

Munkahelyek százmilliói vannak veszélyben a koronavírus miatt

Világszerte 305 millió munkahelyet veszélyeztet a koronavírus-járvány az idei második negyedévben – vélekedik az ENSZ munkaügyi szervezete (ILO). A szervezet szerint elsősorban az informális munkában dolgozók lehetnek veszélyben, háromnegyedüknek csökkenhet a jövedelme a járvány következtében.

Minden tervet átírt a járvány – Sosem lesz már a régi a szuperállampapír?

Minden tervet átírt a járvány – Sosem lesz már a régi a szuperállampapír?

Sok területen átírta az adósságkezelési stratégiát a koronavírus-járvány miatti válság, azonban a hosszútávú célok nem változnak – mondta a Portfolio-nak adott interjúban Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója. A szakember szerint a lakossági értékesítés a lezárások után szép lassan élénkülhet majd, a tavaly bevezetett szuperállampapír, a MÁP Plusz viszont valószínűleg akkor sem fogja a korábbi értékesítési számokat hozni.

Novák: mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítani

Mától kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítaniuk azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a koronavírus-járvány miatt bezáratták ezeket az intézményeket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a M1 aktuális csatornán.

A vártnál nagyobbat ütött a francia gazdaságon a koronavírus

A vártnál nagyobbat ütött a francia gazdaságon a koronavírus

A francia gazdaság az első negyedévben az előzetes várakozásnál nagyobb mértékben, 5,8%-kal zsugorodott az előzetes adatok szerint. Franciaország már két egymást követő negyedévben zsugorodott, így már technikai értelemben is recesszióról bezsélünk.

Koronavírus: Kalifornia kormányzója lezárathatja a tengerpartokat

Koronavírus: Kalifornia kormányzója lezárathatja a tengerpartokat

A CNN birtokába került rendőrségi dokumentumok szerint Kalifornia kormányzója azt tervezi, hogy elrendeli az összes állami tengerpart és park lezárását, csütörtökön jöhet a bejelentés és a lezárásokra péntektől kerülhet sor.

Vida József: át kell dolgozni az üzleti stratégiát a Takarékbanknál

A koronavírus miatt át kell dolgoznia üzleti stratégiáját a Takarékbanknak, és át kell gondolnia, mit kezdjen a járvány miatt elnéptelenedett fiókjaival és ezek dolgozóival – mondta egy mai interjúban a bank elnök-vezérigazgatója, megemlítve ugyanakkor, hogy több szempontból is az elsők között reagáltak az új helyzetre a banknál.

AutoWallis: 20 százalék felett bővült az új gépjármű-értékesítés az első negyedévben

AutoWallis: 20 százalék felett bővült az új gépjármű-értékesítés az első negyedévben

Az előzetes adatok alapján 2020 első negyedévében folytatódott a tavalyi emelkedő trend az AutoWallis csoport új gépjármű-értékesítése területén: a növekedést a nemzetközi eladások vezették 22,5 százalékos bővüléssel, míg belföldön 20,6 százalékkal több jármű talált gazdára. A szolgáltatói üzletágban a szervizórák száma 2,5 százalékkal emelkedett. A gépjárműkölcsönzés terén a bérleti események száma 24,1 százalékkal csökkent a turizmus és az üzleti célú utazások március óta tapasztalt jelentős esése miatt az első két hónap emelkedő trendjét átmenetileg megfordítva.

Februárban 377 ezer forint volt a bruttó átlagkereset

Februárban 377 ezer forint volt a bruttó átlagkereset

Véget ért a bérrobbanás Magyarországon, az idei év elején már nem nőttek 10% felett a keresetek. Az évek óta nem látott magasságban tartózkodó infláció miatt pedig alacsonyabb lett a keresetek reálértékének növekedése is a tavalyihoz képest. A következő hónapok gyenge kereseti adatokról és növekvő munkanélküliségről tanúskodhatnak majd a koronavírus-járvány miatt.

Megremeghet a világ negyedik legnagyobb nyugdíjrendszere: pénzkivonási hullám jöhet a koronavírus miatt

Megremeghet a világ negyedik legnagyobb nyugdíjrendszere: pénzkivonási hullám jöhet a koronavírus miatt

Ausztrália legnagyobb nyugdíjalapja 4 milliárd dollárnyi vészhelyzeti készpénzkivonást prognosztizál, miután az emberek a nyugdíjra félretett pénzükből igyekeznek átvészelni a koronavírus okozta helyzetet. A tőkekivonás főként azokat a nyugdíjalapokat hozhatja nehéz helyzetbe, amelyeknek tagjai a vendéglátóiparban és a kiskereskedelemben dolgoznak – írja a Financial Times.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.