koronavírus

Kínai vakcinával oltottak? Rossz hírt közölt a WHO

Kínai vakcinával oltottak? Rossz hírt közölt a WHO

A súlyos vagy mérsékelten immunhiányos embereknek és az időseknek az ajánlott várakozási időnél korábban, a koronavírus elleni második oltás után három, de akár egy hónap múlva is beadatni a harmadik dózist - jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Stratégiai Tanácsadó Szakértő Csoportja (SAGE).

Friss adatok érkeztek a koronavírus-oltások hatékonyságáról: több mint 20 millió embert vizsgáltak

Friss adatok érkeztek a koronavírus-oltások hatékonyságáról: több mint 20 millió embert vizsgáltak

A koronavírus elleni oltások közül a Pfizer/BioNtech, a Moderna és az AstraZeneca 90 százalékkal csökkenti a fertőzés okozta betegség súlyos formájának kialakulását és az elhalálozást az 50 éven felüliek körében, és hatékonynak tűnik a delta variánssal szemben is, jóllehet ez utóbbi esetben még nem áll rendelkezésre elég adat - derül ki a világon az eddigi legszélesebb, 22 millió ember adatait feldolgozó franciaországi tanulmányból, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra.

Jól regenerálódik a Heineken Hungária a járvány után

Jól regenerálódik a Heineken Hungária a járvány után

Értékesítésben a koronavírus-járvány előtti szinthez sikerült visszatérni, a prémium szegmens a pandémia alatt nem csökkent, a radlerek fogyasztása is elérte a 2019-es szintet. A regeneráció jól zajlik Heineken Hungáriánál, de a harmadik negyedéves eredményeik egyelőre még nem publikusak - hangzott el a sörgyártó által tartott sajtóbeszélgetésen.

Ingyen vonatkoznál Európában? Most megteheted

Ingyen vonatkoznál Európában? Most megteheted

Keddtől a 18 és 20 év közötti európai fiatalok újra pályázhatnak az ingyenes vasúti bérletekre, az Európai Unió DiscoverEU nevű programja keretében idén 60 ezer vasúti utazási igazolványt oszt ki - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Heteken belül engedélyt kaphat az első szájon át szedhető koronavírus-gyógyszer

Heteken belül engedélyt kaphat az első szájon át szedhető koronavírus-gyógyszer

Benyújtotta az amerikai hatóságnak (FDA) a kérelmet az amerikai gyógyszergyártó, az MSD a Ridgeback Biotherapeutics nevű biotechnológiai céggel közösen fejlesztett koronavírus-gyógyszerének engedélyezésére, amellyel egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy elérhető legyen egy otthon, szájon át beszedhető koronavírus-gyógyszer.

Jó hírek érkeztek az AstraZeneca koronavírus-gyógyszeréről

Jó hírek érkeztek az AstraZeneca koronavírus-gyógyszeréről

Az AstraZeneca kísérleti koronavírus-gyógyszere, egy anitest-koktél jelentősen, mintegy 50 százalékkal csökkentette a súlyos megbetegedés és a halál kockázatát azoknál, akiknél a tünetek megjelenését követően hét napon belül elkezdték a kezelést a klinikai tesztek alapján – írja a Reuters. Ezzel a koktél teljesítette a klinikai vizsgálatok fő célkitűzését.

Az IMF még nem döntött botrányba keveredett vezetője sorsáról

Az IMF még nem döntött botrányba keveredett vezetője sorsáról

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa maratoni hosszúságú vasárnapi ülésén sem döntött még az ügyvezető igazgató, Krisztalina Georgieva sorsáról a hetekkel ezelőtt kirobbant adathamisítási botrányban, hétfőn újabb ülés lesz, de ekkor már elkezdődik az IMF és a Világbank egyhetes éves együttes ülése is - jelentették hírügynökségek hétfőn.

Figyelmeztet az MTA: óriási járványhullám jön Magyarországon, szigorításokat kérnek

Figyelmeztet az MTA: óriási járványhullám jön Magyarországon, szigorításokat kérnek

A járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60 százalékos átoltottságát. Ez az arány azonban nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására – áll az MTA felhívásában.

Melyik a legjobb koronavírus-oltás Magyarországon? Végre megérkezett a válasz

Melyik a legjobb koronavírus-oltás Magyarországon? Végre megérkezett a válasz

A Moderna és a Pfizer vakcinákkal oltottaknak a legmagasabb az ellenanyagszintjük, míg a Sinopharmmal oltottaknak a legalacsonyabb – derült ki a Videoton munkavállalói körében végzett vizsgálat eredményéből. A leghatékonyabbak az mRNS-vakcinák, erős védelmet nyújtanak az adenovírusos technológiák is, azonban az elölt vírust tartalmazó Sinopharm esetében mindenképpen a 3. dózis felvételét tartja indokoltnak a cégcsoport. Az újabb dózis felvétele után viszont hatalmas mértékben nő az ellenanyagszint. Sinkó Ottó, a cég társ-vezérigazgatója arról is beszélt a Portfolio-nak, hogy vakcináktól függetlenül nagyjából három hónap alatt harmadára esik az antitestek száma, így idővel valószínűleg mindenkinél ismétlő oltásra lesz szükség.

Koronavírus: a világ népességének 3 százaléka fertőződött meg hivatalosan eddig

Koronavírus: a világ népességének 3 százaléka fertőződött meg hivatalosan eddig

A világ népességének 3 százalékát jelentő 237,59 millió fertőzéses esetet, emellett 4,85 millió halálesetet és 6,445 milliárd beadott vakcinadózist tartanak nyilván a világon a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban a Johns Hopkins Egyetem reggeli adatai szerint. Vasárnapi járványhíreink ebben a cikkben követhetők nyomon a nap folyamán.

Olaszországban megvan a nyájimmunitás

Olaszországban megvan a nyájimmunitás

Olaszországban elérte a nyolcvan százalékot az átoltottság: a hatvanmilliós országban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást, miközben a lakosság több mint tizenöt százaléka továbbra is nemet mond a vakcinázásra a római egészségügyi minisztérium vasárnapi adatai szerint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.