koronavírus

Koronavírus: fontos egészségügyi rendeletek jelentek meg, a műtéteket is érinti

Koronavírus: fontos egészségügyi rendeletek jelentek meg, a műtéteket is érinti

Az új koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt Kásler Miklós miniszteri rendelettel módosított egyes egészségügyi tárgyú korábbi rendeleteket. A módosítások célja, hogy a fertőzésveszélyes ellátások száma csökkenjen, az egészségügyi kapacitások a védekezésre koncentrálódhassanak és az ellátók adminisztratív terhei csökkenjenek - olvasható az EMMI közleményében.

Koronavírus: újabb 5 beteget találtak Magyarországon

Koronavírus: újabb 5 beteget találtak Magyarországon

A reggeli adatok óta Magyarországon újabb 5 magyar állampolgárnál mutattak ki új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 30-ra nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma. Reggel azt közölte a kormányzati portál, hogy 6 új beteget diagnosztizáltak, így szombaton már 11 új fertőzöttről beszélhetünk. Ezzel elmondhatjuk, hogy a napi új diagnosztizált esetek száma kifejezetten gyorsan nőtt.

Olaszország: újabb 175 halálos áldozat, menekülnek Lombardiából az emberek

Olaszország: újabb 175 halálos áldozat, menekülnek Lombardiából az emberek

Az utóbbi huszonnégy órában százhetvenöttel 1441-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem háromezerrel, 21 157-re nőtt;  a hatóságok újabb korlátozó intézkedések meghozatalát jelentették be, leállították az éjszakai vonatjáratokat, miközben újabb "menekülési hullám" indult Lombardiából az ország déli része felé.

Koronavírus: új információk jelentek meg a digitális oktatásról

Koronavírus: új információk jelentek meg a digitális oktatásról

Az új munkarendben a tanulók részére tilos az intézmények oktatási célú látogatása. A tantermen kívüli, digitális munkarend időtartama alatt a tanulók lehetőleg kerüljék a nagyobb csoportos találkozásokat, közös programokat. Az új munkarend idején az intézmény vezetője, illetve a tagintézmény-vezető és helyettesei közül legalább egy fő (ha ez nem megoldható, a helyettesítési rendben kijelölt személy) köteles munkanapokon, munkaidőben az intézményben, tagintézményben tartózkodni és szervezni az új típusú feladatellátást. A gyermekétkeztetés biztosítása az adott településen intézménytípustól függetlenül önkormányzati feladat. - többek közt ezt tartalmazza az EMMI közleménye. Abban az esetben, ha a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet huzamosabban fennmarad, az érettségi vizsgákkal kapcsolatban további részletes tájékoztatást adnak ki.

Koronavírus: Nagy-Britanniában megduplázódott a halálesetek száma

Koronavírus: Nagy-Britanniában megduplázódott a halálesetek száma

Nagy-Britanniában 24 óra leforgása alatt csaknem a kétszeresére emelkedett az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma, eközben Párizs szívében sárgamellényesek tüntettek, dacolva a járvány miatt bevezetett hatósági tilalommal.

Elsőként itt fájhat a bankoknak a koronavírus – melyik iparág esik el?

Elsőként itt fájhat a bankoknak a koronavírus – melyik iparág esik el?

A vállalatok üzleti kilátásainak hirtelen romlása a koronavírus miatt, különösen a turizmusban, nagyon gyorsan éreztetheti a hatását a hitelezésben is. Gyorsabb váltásokra kényszerülhetnek a bankok e területen, mint a tömegszerű lakossági hitelezésben. Az egyes szektorok hitelezhetőségére vonatkozó iparági limitek szűkítésére és komplett szektorok hitelcsapjainak elzáródására is sor kerülhet. Megnéztük e szomorú fejlemények apropóján, mely ágazat hogyan teljesített 2019-ben a bankhitelek szempontjából.

Karácsony Gergely: bezárnak a budapesti gyógyfürdők, óvodák, bölcsődék

Karácsony Gergely: bezárnak a budapesti gyógyfürdők, óvodák, bölcsődék

Hétfőtől az óvodai és bölcsödei ellátás ügyeleti rendszerben megy tovább, bezárnak a fővárosi gyógyfürdők és az állatkert – mondta el mai sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A tömegközlekedés egyelőre a megszokott járatsűrűséggel folytatódik, lesznek tehermentesítő intézkedések, a Bubit például jelképes, 100 forintos összegért lehet majd használni.

Koronavírus: előre tudták a cégek, milyen katasztrófa várhat a globális ellátási láncra

Koronavírus: előre tudták a cégek, milyen katasztrófa várhat a globális ellátási láncra

2003-ban a SARS-vírus, 2011-ben pedig a fukusimai atomkatasztrófa is előre sejtette, mit tud okozni egy nagyobb, előre nem várt esemény a globális ellátási láncban. A vállalatok döntő többsége azonban nem tanult a múltból, ezt bizonyítja, hogy ilyen nagy károkat okoz a cégeknek a koronavírus elterjedése a világon. Pedig megoldások lennének. A Harvard Business Review, a Deloitte és a Világgazdasági Fórum írásán keresztül mutatjuk be, mi biztosíthatja az ellátási lánc jövőbeni zavartalan működését.

Hétfőtől lezárják a BKV-buszok elejét

Hétfőtől lezárják a BKV-buszok elejét

Hétfőtől Budapesten is bevezetik az első ajtó környezetének lezárását a járművezetők védelmében – közölte Vitézy Dávid Facebook-posztjában.

Koronavírus: Kínában már az új fertőzöttek többsége külföldről hurcolta be a vírust

Koronavírus: Kínában már az új fertőzöttek többsége külföldről hurcolta be a vírust

Szerte a világon újabb és újabb szigorú  intézkedéseket vezettek be szombaton is, hogy lassítsák a koronavírus terjedését, határlezárásokat, utazási és gyülekezési korlátozásokat foganatosítottak. Kínában, ahonnan elindult a tavalyi év végén a mára világjárvánnyá terebélyesedet betegség, most fordult elő első ízben, hogy az újonnan megfertőződött emberek többsége külföldről hurcolta be a vírust, és nem az országon belül kapta el.

Koronavírus: hat újabb fertőzöttet találtak Magyarországon

Koronavírus: hat újabb fertőzöttet találtak Magyarországon

Magyarországon újabb 6 magyar állampolgárnál mutattak ki új koronavírus-fertőzést, ezzel 25-re nőtt a hazánkban diagnosztizált fertőzöttek száma, és közülük immár 15 a magyar állampolgár - derült ki a kormányzati koronavírus portál szombat reggel frissített adataiból. Eddig nem volt arra példa, hogy egy napon csak magyar állampolgároknál mutatták volna ki a fertőzést, és a 6 új esetszám is napi csúcsot jelent. Ez arra utal, hogy kezd gyorsulni itthon a vírus terjedése. Közben az ORFK mai jelzése szerint már közel 500 embert rendeltek házi karanténba a határellenőrzések nyomán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.