koronavírus

Meghalt az első magyar koronavírus-fertőzött

Meghalt az első magyar koronavírus-fertőzött

A 18. kerületi polgármester vasárnap délben jelentette be, hogy elhunyt a Szent László kórházban egy olyan 75 éves ember, aki bár tüdőgyulladásban halt meg, de koronavírust is megállapítottak nála, és nem szerepelt eddig a hírekben. Az első magyar koronavírusos beteg halálát délután fél 3-kor erősítette meg a Kormányzati Tájékoztatási Központ hivatalosan is.

Koronavírus: újra szigorít Kína a karantén szabályokon

Kínában már a második egymást követő napon haladta meg a külföldről beutazással behozott koronavírusos esetek száma (16 eset) az országon belül történt fertőzéses esetekét (4 eset), ezért vasárnap azt jelentették be a hatóságok, hogy szigorítják a karantén szabályait a külföldi utazásoknál.

Koronavírus: jelentős korlátozások jönnek az árufuvarozásban is

Koronavírus: jelentős korlátozások jönnek az árufuvarozásban is

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gépjármű-közlekedési és Vasút Szabályozási Főosztályának a NiT Hungary számára is megküldött tájékoztatása szerint jelentősen szigorodnak az árufuvarozókra érvényes szabályok. Így az elkövetkezendő időszakban a fuvarozó vállalatok jelentős felelősségvállalására és józanságára van szükség – írja közleményében az ITM.

Magyarország gyógyszert fejleszt a koronavírus ellen - Mit mond a Richter?

Magyarország gyógyszert fejleszt a koronavírus ellen - Mit mond a Richter?

Pénteken robbant a hír, hogy a hazai intézmények legnevesebb szakértőiből és piaci szereplők kapcsolatából feláll egy kutatócsoport, melynek hosszú távú célja gyógyszeres terápia fejlesztése az újfajta koronavírus ellen. A konzorcium tagja a tőzsdén jegyzett Richter, kíváncsiak voltunk ezért, hogy a társaságra pontosan milyen szerep és feladta hárul.

Ötletes módon kerülik meg a szupergazdagok a koronavírus –korlátozást

Ötletes módon kerülik meg a szupergazdagok a koronavírus –korlátozást

Most, hogy a világban a koronavírus-járvány miatt egyre több az utazásokra vonatkozó korlátozás, a légitársaságok sorra törlik járataikat a vírus miatt leginkább veszélyeztetett országok felé, jelentősen megnőtt a kereslet a magánrepülőgépek bérlése iránt. Mindez annak ellenére, hogy egy ilyen gép bérlése több ezer dollárba kerülhet. De hát van, akinek ez így is megéri, sőt, egyre több cég repteti így a dolgozóját egy-egy fontosabb üzleti megbeszélésre.

Ez is a koronavírus miatt van: így még sosem közlekedtek a külföldi autósok Magyarországon

Ez is a koronavírus miatt van: így még sosem közlekedtek a külföldi autósok Magyarországon

Ausztria és Szlovénia napokkal ezelőtt lezárta az Olaszországgal közös határát, Szlovákia, Csehország és Lengyelország pedig nemrég döntött arról, hogy a külföldiek egyáltalán nem léphetik át a határt (mindegy honnan jönnek). Magyarország eközben csütörtök estétől ellenőrzi a szlovén és osztrák határokat, a külföldi autósok meghatározott feltételekkel, de átjuthatnak. És ez csak a régiós országok sora, ha a szélesebb európai képet nézzük, akkor kijelenthető: nem meglepő módon a koronavírus terjedése véget vetett az uniós állampolgárok EU-n belüli szabad áramlásának. Az osztrák határon átkelő olvasónk tapasztalata alapján azt is bemutatjuk, hogyan közlekednek most idehaza a külföldi autósok.

Koronavírus: Szlovéniában leáll a tömegközlekedés

Koronavírus: Szlovéniában leáll a tömegközlekedés

Szlovéniában hétfőtől leállítják a tömegközlekedést, valamint bezárják az éttermeket és a bárokat az új koronavírus terjedésének akadályozása érdekében. Erről döntött szombaton az új kormány válságkezelő kabinetje.

Koronavírus: sorra jelentik be a rendkívüli intézkedéseket a világon mindenhol

Koronavírus: sorra jelentik be a rendkívüli intézkedéseket a világon mindenhol

Sorra jelentik be a rendkívüli intézkedéseket az országok a koronavírus-járvány megfékezésére. Amerika szükségállapotot hirdetett ki pénteken, itthon pedig Orbán Viktor péntek este bejelentette az iskolák bezárását. Összegyűjtöttük, hogy mi történt azóta a világban, íme a legfrissebb események.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.