A Goldman Sachs 20 dolláros olajár előrejelzése is rendkívül pesszimista volt az elmúlt napokban, azonban most egy elemzőház bemondta, hogy a negatív olajárak sem kizártak rövidtávon, tehát az eladó fizetne a vevőnek, hogy vegye át az olajat.
A miniszterelnök a Facebookon megjelent videójában beszélt arról, hogy a kormány a mai ülésén a koronavírus okozta gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Orbán Viktor 5 konkrét intézkedést jelentett be, melyek egy része az adósoknak jelent nagyon fontos könnyítést (és várható volt az MNB javaslatai alapján), másik része pedig célzott intézkedéssorozat a járvány által leginkább sújtott ágazatok számára. Cikkünk végén már megtalálható gyorsértékelésünk is.
Az osztrák kormány 38 milliárd eurós, vagyis közel 13 300 milliárd forintnak megfelelő pénzügyi mentőcsomagot állít össze a koronavírus negatív gazdasági hatásainak enyhítésére. A cél az, hogy megakadályozzák a tömeges munkanélküliség kialakulását, kerül, amibe kerül.
Korábban sosem látott forgalomnövekedést tapasztalnak a magyar üzletekben, néhány kereskedelmi lánc már korlátozásokat vezetett be a tartós élelmiszerek esetében. Ennek oka azonban az, hogy minél több vásárlónak jusson az árukból, áruhiányról továbbra sem lehet beszélni – mondta a Portfolio kérdésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter zárt ajtók mögött azt mondta kedden republikánus vezetőknek: 20%-os munkanélküliség is jöhet az Egyesült Államokban, ha nem kezelik jól a koronavírus miatt kialakult válságot – tudta meg a Reuters egy illetékes forrástól. Mike Pence amerikai alelnök szóvivője cáfolta, hogy ez egy becslés lett volna, és egyébként is azon dolgozik az elnök és stábja, hogy minél inkább csökkentsék a vírus negatív hatásait.
Kihirdették a veszélyhelyzetet Magyarországon, a kormány rendkívüli intézkedéseket rendelt el az immár világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-járvány megelőzésére. Az élet azonban nem áll meg, sőt, új technológiai megoldások is segíthetnek. Egy magyar cég, a Linistry Zrt. által kifejlesztett rendszer, amellyel virtuálisan lehet sorban állni, ebben a helyzetben is megoldás lehet a szolgáltatóknak és ügyfeleiknek.
Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde tegnap este arról tájékoztatta az európai kormányfőket, hogy a koronavírus járvány elleni küzdelem miatt az eurózóna gazdasága könnyen 5%-kal csökkenhet - értesült a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
A német bankszövetség szerint az idén akár 4-5 százalékkal is csökkenhet a németországi bruttó hazai termék a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések miatt.
Több mint kétszázezer vállalkozást érint a március 20-ai adófizetési határidő. Ha a közterhek megfizetése a gazdálkodóknak nehézséget okoz, kérhetik az adóelőleg összegének mérséklését, illetve a fizetési halasztás mellett a részletfizetést is - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert. A koronavírus elleni küzdelemben az életvédelem mellett fontos az is, hogy az emberek jövője is biztonságban legyen - tette hozzá.
Kihátrálhat a SoftBank abból a részvényvásárlásból, ami a WeWork-mentőakció részét képezte volna. Ez nagy csapást jelenthet a vállalatra, a koronavírus ugyanis a közösségi irodák iránti keresletet is visszaveti és már eddig sem állt túl fényesen a vállalat pénzügyileg.
Spanyolországban több mint 2500 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki egy nap alatt - mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi sajtótájékoztatóján szerdán Madridban.
Orbán Viktor miniszterelnök 3 órára hirdetett bejelentést a Facebook-oldalán előzetesen, azonban a nagy érdeklődés és az oldal leterheltsége miatt a közvetítés nem valósult meg, az M1 élő adásában is arról tájékoztattak kezdetben, hogy a nagy leterheltség miatt nem tudták élőben közvetíteni a bejelentést. A Portfolio is csak ezt tudta írni. Orbán Viktor beszéde többször is elindult a bejelentkezés során, azonban egyszer sem volt hangja. Később az M1 élő adásában elhangzott: a videó teljes egészében látható lesz a tévécsatornán. Közben a bejelentések elérhetővé váltak, erről szóló cikkünk itt található.
Múlt hétfőn még 1,31 felett járt az angol font a dollárral szemben, ma délután pedig már 1,19 alatt, azaz másfél hét leforgása alatt 10%-ot hanyatlott a font a zöldhasúval szemben. Ez 35 éves mélypont, azaz még a Brexit utáni font összeomlás mellett sem volt ilyen gyenge, mint most. Ebben bizonyára szerepe van annak is, hogy a brit kormány tegnap nagy költségvetési mentőcsomagot hirdetett meg, és a háborús időket idéző 20% feletti költségvetési hiány szükségességére célzott a büdzsé felügyeletéért felelős vezető.
Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 201 ezerre emelkedett szerdán délre szerte a világon a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. A halálesetek száma 8006-ra nőtt, és közben 82 032 ember meggyógyult. A baltimore-i egyetem összesítése szerint a vírusfertőzést 156 országban és területen mutatták ki.
Többször használható, mosható szájmaszkok előállítására állnak át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) foglalkoztatási programjának üzemei - közölte a szervezet szerdán. Nagykanizsán is elindult a maszkok gyártása, de főleg a helyi lakosok számára.
Szerbiában hiteltörlesztési moratóriumot vezetett be a helyi jegybank mindaddig, amíg a vészhelyzeti különleges jogrend érvényben van - írja az rs.n1info.com szerb lap.
A német kormány 500 milliárd eurós, a franciák 300 milliárd eurós állami hitelgarancia programja után a brit kormány kedd éjjel egy 330 milliárd fontos (kb. 362 milliárd eurós) hasonló programot jelentett be, amelyen felül egy 20 milliárd fontos adókedvezmény programot is felvázoltak a bajba került szektorok számára. A garanciaprogram kapcsán azt mondta a pénzügyminiszter, hogy ez példátlan méretű intézkedés, ami tételesen cáfolható, és a szakértők rögtön figyelmeztettek is, hogy a mostani bejelentések kevesek lesznek a gazdaság stabilizálására. A kormányfő és a pénzügyminiszter egyébként további intézkedésekre is ígéretet tett.
Kijárási tilalmat és felvételi zárlatot rendelt el az Országos Tisztifőorvos tübb szocális ellátást nyújtó intézményre is – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményéből.