Legalább öt ember meghalt, több tucatnyian pedig megsebesültek, amikor a rendőrség belelőtt a tüntető és a parlament épületét elfoglalni próbáló tömegbe Kenya fővárosában, Nairobiban – írja a Reuters.
További "rettenetes" időjárásra kell számítani májusban Kenyában, ahol az utóbbi hetek özönvízszerű esőzései legkevesebb 210 ember életét követelő kiterjedt áradásokat és földcsuszamlásokat okoztak - közölte pénteken William Ruto, a kelet-afrikai ország elnöke.
Január 1-től már nem lesz szüksége vízumra azoknak, akik Kenyába utaznának – írja William Ruto elnök közlésére hivatkozva a CNN.
Súlyos kritikát fogalmazott meg az Európai Unióval szemben Petr Fiala cseh kormányfő. A politikus szerint Európa elhanyagolta az afrikai kapcsolatokat, tálcán kínálva fel a nyersanyagokban rendkívül gazdag kontinenst Oroszországnak és Kínának - írja az MTI.
Az al-Shabaab iszlamista terrorszervezet legalább hatvan harcosát ölte meg a kenyai hadsereg - közölte szerdán Kithure Kindiki kenyai belügyminiszter.
Ebrahim Raiszi, több mint egy évtizede az első iráni elnökként történelmi jelentőségű, három országot érintő afrikai körútra indult, amelynek keretében ellátogat Kenyába, Ugandába majd Zimbabwébe is.
Ambiciózus gazdasági partnerségi megállapodást kötött az Európai Unió Kenyával, ennek célja, hogy élénkítse a kereskedelmet és új gazdasági lehetőségeket teremtsen, valamint célzott együttműködés révén hozzájáruljon az észak-afrikai ország gazdasági fejlődéséhez - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
A megújuló energiatermelési módok, például a geotermikus energia, fokozása fontosabb az áramárak leszorításához, mint az ártámogatás – üzent Kenyából otthonra Olaf Scholz német kancellár, így a jelek szerint nem támogatja azt a koalíciós partnere, a zöldek gazdasági minisztere, által minap bejelentett tervet, hogy 2030-ig 6 eurócentes ártámogatást adnának az energiaigényes ipar áramtermelési költségeinek leszorításához. Nemcsak a kancellár fogadta hűvösen a tervet, hanem a pénzügyminisztérium is, amely megüzente, hogy nincs pénz a büdzsében erre a célra, ami becslések szerint 25-30 milliárd eurót elvinne.
Yoweri Museveni ugandai elnök kedden menesztette fiát a szárazföldi erők parancsnoki tisztségéről egy Twitter-üzenete miatt, amelyben a szomszédos Kenya fővárosának elfoglalásával fenyegetőzött minden ok nélkül, komoly aggályokat keltve ezzel a kelet-afrikai térségben. Egyik legbizarrabb megnyilvánulása az volt, hogy száz hosszúszarvú szarvasmarhát ajánlott - jegyajándékként - a megválasztott olasz miniszterelnök-asszonynak.
William Ruto alelnök aratott győzelmet az augusztus 9-én tartott kenyai elnökválasztáson - jelentette be hétfőn Wafula Chebukati, a kelet-afrikai ország választási bizottságának vezetője.
Több mint egymillió ember vált földönfutóvá az Afrika keleti részét sújtó aszályok miatt – jelentette ki az ENSZ szóvivője pénteken New Yorkban.
Kenya erősíteni kívánja közép-európai jelenlétét, ezért készen áll arra, hogy minél hamarabb diplomáciai képviseletet nyisson Budapesten – hangzott el hétfőn Nairobiban, amikor Uhuru Kenyatta köztársasági elnök Áder Jánossal tárgyalt. Az államfő többnapos látogatásra érkezett Kenyába, a kelet-afrikai ország függetlenné válása óta elsőkét a magyar köztársasági elnökök közül.
Bár mindenki tisztában van vele, hogy a virágok nem a boltos kiskertjéből valók, azt kevesen gondolnák, hogy a kezükben lévő csokor árába jó eséllyel a napsütötte Kenyából vagy az egzotikus Ecuadorból való szállítás költségei is bele vannak építve. Persze nem a kisbolt tulajdonosa hozza haza őket bőröndben, a vágott virág kereskedelmére - lévén romlandó áru - félelmetesen precíz globális logisztikai rendszert építettek ki: az Afrikában kihajtott rózsákat például egy napon belül klimatizált repülőkkel szállítják a holland virágtőzsdére, ahonnan hűtött kamionokkal viszik tovább a szigetszentmiklósi nagybani virágpiacra, innen vásárolnak a virágboltosok. Bár még mindig Hollandia a virágbiznisz központja, a termesztésben már átvették a főszerepet az olyan egyenlítői országok, amelyek kiváló klimatikus adottságival még akkor sem lehet versenyezni, ha hozzáadjuk a több ezer kilométeres út szállítási költségeit.
A kenyai rendőrség lekapcsolt három bitcoin-brókert, akik a LocalBitcoins nevű kereskedési platformon keresztül lopott pénzt forgattak.
A helyiek egyetértenek a furcsa szabályozással.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Milliárdokat mozgat meg a leköszönő elnök.
Helikoptert is bevetnek.
Kijev legjobbjaival harcoltak Phenjan fegyveresei.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.
Orbók Ilona luxusipari szakértővel beszélgettünk.