Közeleg a karácsony, jön a karácsonyfa vásárlás és a karácsonyfa díszítés, előtt pedig ismét előkerül a karácsonyi időszak egyik legfontosabb kérdése: igazi fenyő vagy műfenyő? Mutatjuk, mit érdemes tudni karácsonyfa eredetétől, a műfenyő vagy igazi fenyő vita számairól, valamint összeszedtük, milyen a különféle karácsonyfa ára 2023-ban át, mennyi a műfenyő ára 2023-ban, valamint azt is, milyen sors várhat a karácsonyfákra az ünnepi időszak után.
A magyarországi IKEA áruház máris meghirdette a nagy 2023-as karácsonyi fenyőfaakcióját, melynek keretén belül 9990 forintért juthatnak hozzá a szemfüles vásárlók a karácsonyi ünnep nélkülözhetetlen kellékéhez. A svéd bútoráruházban november 30-tól, vagyis jövő csütörtöktől lesznek kaphatóak a fenyőfák, amelyekért volt, hogy szó szerint sorok kígyóztak.
Az elmúlt évek jól bevált gyakorlatát folytatva, a körforgásos szemlélet jegyében biomasszaként hasznosítják újra az utcára dobott, feleslegessé vált karácsonyfákat Pécsen, a Pannon Hőerőmű Zrt. közbenjárásával - szerepel a Veolia csoport közleményében.
Egy egészen szokatlan karácsonyfával készültek idén az ukrajnai Mikolajiv városában, amely jó szimbolizálja az idei év eseményeit - írja a BBC.
A magyarországi IKEA áruház máris meghirdette a nagy 2022-es karácsonyi fenyőfaakcióját, melynek keretén belül 8990 forintért juthatnak hozzá a szemfüles vásárlók a karácsonyi ünnep nélkülözhetetlen kellékéhez. A svéd bútoráruházban december 1, csütörtöktől lesznek kaphatóak a fenyőfák, amelyekért szó szerint kígyóztak a sorok tavaly.
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) weboldala nyújt segítséget a budapestiek számára abban, hogy a lehető legegyszerűbb és legkörnyezetbarátabb módon szabaduljanak meg elszállítandó karácsonyfáiktól. Az FKF közleményéből kiderült az is, mikor és körülbelül mennyi fenyőfát kell összegyűjteni, illetve hasznosítani.
Közeleg a karácsony, és ismét előkerül az ünnepi időszak egyik legfontosabb kérdése: igazi fenyő vagy műfenyő? A Klímapolitikai Intézet környezetvédelmi összehasonlítása mellett szemügyre vettük a fenyőfa árát. Minden, amit tudni kell, a karácsonyfa eredetétől, a karácsonyfa árán át, egészen a fenyőfa talpáig.
Idén várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára, elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt - közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete kedden az MTI-vel.
Csak kis mértékben emelkedhet idén a belföldön termesztett, karácsonyi fenyő ára, ugyanakkor a legnépszerűbb fajta, az import nordmann fenyő az árfolyamváltozás miatt 10-15 százalékkal is drágulhat - közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete az MTI-vel.
A karácsonyi ünnepek után kidobott mintegy 40-45 tonna fenyőfát égetnek el idén a pécsi erőműben.
A Kempinski Hotel Bahia tudja, hogy kell felállítani a világ legdrágább karácsonyfáját: fogsz egy teljesen átlagos fenyőfát és teleaggatod gyémántokkal. Tegyük hozzá: nagyon szép, de azért ne már.
Tegnap kapott találatot.
A Széchényi Alapok már meg is jelent befektetőként a cég mögött.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.