2023-ban egy kormányhatározat alapján felfüggesztették a Pécs és Szigetvár közötti gyorsforgalmi út építésének előkészületeit, a kiviteli terv elkészítésére nem került sor. Most azonban újra elővették a projektet.
Az új útszakasz az építési engedély szerint kétszer két forgalmi sávos, mindkét oldalon burkolt padkával ellátott lesz, középen vezetett elválasztó sávval.
A gyorsforgalmi utat 110 kilométeres óránkénti tervezési sebességgel építik meg 37 kilométer hosszan.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) által kiadott utasítások szerint legkésőbb március 31-ig kiírják a terv elkészítését célzó feltételes közbeszerzési eljárást.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images