Időjárás csütörtökön
A meteorológiai szolgálat szerint csütörtökön a változó felhőzet mellett helyenként előfordulhat kisebb eső, záporeső, de az ország nagy részén napközben még száraz idő várható. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon átmenetileg erős, néhol viharos lökések is lehetnek. A csúcsérték még mindig tavaszias tartományban fog majd mozogni, nagyrészt 10 és 15 fok közötti értékeket mérhetünk, csak az északi határnál lehet ennél több fokkal hidegebb.
Késő estétől északnyugat felől hidegfront érkezik, emiatt beborul az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor, amit a következő éjszakán havas eső, hó is felválthat
- írja a HungaroMet.
A front mentén, illetve mögötte az északnyugatira fordulószél megerősödik, viharossá fokozódik.
Időjárás pénteken
Pénteken hidegfronti felhőzet vonul át az ország felett, így a nap első felében erősen felhős vagy borult időre számíthatunk sokfelé csapadékkal, majd délelőttől északnyugat felől csökken a felhőzet, és délutánra szinte mindenütt megszűnik a csapadék. A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint
Az esőt nyugat felől már hajnaltól egyre nagyobb területen válthatja fel havas eső, hó.
Az északnyugatira, nyugatira forduló szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul, keleten reggel áll be a csúcsérték.
Hótérkép érkezett
Az Időkép friss hótérképe szerint péntek hajnalban és reggel havazhat a Dunántúlon és az északi területek egyes részein.
a legtöbb hó (2-5 cm) a Mecsekben várható.
Hétvégi időjárás
Időjárás szombaton
Szombaton eleinte gomolyfelhős, napos időre van kilátás, a gomolyokból helyenként
hózáporok is kialakulhatnak, de délután északon már felhősebb tájak is valószínűek.
Reggel a szélvédett tájakon ködfoltok képződnek. Az északnyugati, északi szél élénk, erős lesz, hajnalban -8 és -2, kora délután 2 és 6 fok között valószínű a hőmérséklet - írja a HungaroMet.
Időjárás vasárnap
Vasárnap változóan felhős idő mellett legalább pár órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű,
legfeljebb északkeleten lehet egy-egy hózápor.
Az északi szelet többfelé kísérhetik erős, néhol viharos lökések. Hajnalban többnyire -6 és -1 fok között alakul a hőmérséklet, de a kevésbé felhős, szélvédett helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet, kora délután pedig 1 és 5 fok közötti hőmérséklet valószínű.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images