Az Apple a hírek szerint úttörő akkumulátor-gyártási technikákkal foglalkozik, hogy növelje a következő készülékgenerációk teljesítményét és élettartamát. A tervek szerint akár napokig meg lehet a telefon töltés nélkül, de az egész folyamat is gyorsabb lesz.
Az atomenergia-ipar évtizedes hanyatlása után ismét úgy tűnik, hogy "régi fényében csillog" a radioaktív uránérc, az éghajlatvédelmi szempontok hangsúlyossá válása miatt egyre szélesebb körű elfogadottságra tesz szert a nyugati államok és a lakosságok körében is az atomenergia. Egyre több piaci szereplő veszi észre a potenciált a történetben, ennek köszönhetően nemrég a fukushimai katasztrófa előtti szintre ugrott az urán világpiaci ára - adódik a kérdés, hogy még be lehet-e szállni befektetőként a történetbe, vagy már elment ez a vonat?
Az uniós rendelkezés november elsejei határidővel rögzített egységesen 90 százalékos kötelező feltöltési arányt a földfelszín alatti tárolókkal rendelkező tagállamok számára. Ez az elvárás Magyarországon augusztus végére teljesült. Az októberi enyhe időjárás következtében a fűtési szezon hivatalos kezdete után is nőtt a készletmennyiség, a töltöttségi arány jelenleg 98 százalékos - derül ki az Energiaügyi Minisztérium közleményéből.
A Távol-Keleten egyre nagyobb a félelem, hogy egy esetlegesen eszkalálódó közel-keleti konfliktus miatt kimerül az amerikai lőszertartalék. Ez azzal fenyeget, hogy az egyre feszültebbé váló indo-csendes-óceáni területen Washington képtelen lesz majd megvédeni a szövetségeseit egy esetleges kínai invázióval szemben – írja az Asia Nikkei.
Az UBM Holding mai közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság éves beszámolóját: a mezőgazdasági cégcsoport rekordszintű árbevétellel és EBITDA-val zárta a 2022. július 1-től 2023. június 30-ig tartó üzleti évét. Az UBM csoport idén mutatta be a 2025/26-os üzleti évig felvázolt növekedési stratégiáját és üzleti tervét, amelynek célkitűzései között szerepel többek között, hogy 2026-ig megépítik Európa legmodernebb és legfenntarthatóbb sertéstelepét.
A jövő hónapban tartandó COP28 klímacsúcs elnöksége és két megújuló energiával foglalkozó szervezet hétfőn felszólították a világ kormányait, hogy háromszorozzák meg a megújuló energiatermelési kapacitásaikat 2030-ig, hogy megelőzzék a 1,5 Celsius-fokot meghaladó globális felmelegedést - derül ki a résztvevők közös jelentéséből.
A Portfolio 2023-as Energy Investment Forum konferenciáján adott elő Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója. Többek között a zöld átállásról és az infrastrukturális változásokról beszélt a szakember, szóba kerültek például a Paksi Atomerőművel kapcsolatos fejlesztések, illetve a jelentős, régiós szintű fotovoltaikus és egyéb megújuló energiás kapacitásbővítés tervezett elemei.
Japán nem kívánja tétlenül nézni a távol-keleti térségben egyre nagyobb fenyegetést jelentő kínai és észak-koreai terjeszkedést. Az Asia Times arról írt, hogy a szigetország rakétákat is felhalmozna a veszély elhárítására.
Elsősorban a magasabb termelési és közvetett költségeket elismerő és követő hatósági hőárak emelkedésének következtében megugrott az idei év első felében a PannErgy árbevétele, az ehhez kapcsolódó költségnövekedés ellenére több, mint egymilliárd forintos profitot tudott termelni a vállalat az időszakban.
A svéd Volvo megkezdi az elektromos teherautók sorozatgyártását a belgiumi Gentben található üzemében, ami a vállalat harmadik európai létesítménye lesz, ahol elektromos teherautókat gyártanak - írja a Reuters.
A következő bő 5 évben, 2028 végéig további mintegy 6000 MW-tal bővülhet és gyakorlatilag megkétszereződhet a nagy, ipari méretű napelemparkok magyarországi beépített teljesítőképessége, derül ki a hálózati csatlakozási kapacitások kiosztására tavaly bevezetett új eljárásrend most lezáruló első közzétételi eljárásának eredményeiből. Ez még úgy is lehetségesnek tűnik, hogy a hálózati csatlakozási korlátozás bevezetését követően az erőművet, illetve energiatárolót telepíteni tervező befektetők által egyedi eljárás keretében benyújtott igények nagyobb részét, elsősorban a költségesebben csatlakoztatható telephelyekhez fűződő igényeket visszavonták a csatlakozási feltételek ismeretében, így a csatlakozási díj fajlagosan jelentősen csökkenhetett a kiinduló állapothoz képest. A csatlakozási igények lemorzsolódása miatt a fejlesztési igény is mérséklődött, így ezek a korábban tervezettnél hamarabb el tudnak készülni - közölte érdeklődésünkre a Mavir.
A Katart vezető emír az ország tengerészeti képességeit bővítené, ez azonban nem olyan egyszerű feladat. Katar lakossága közel 3 millió fő, az állampolgárok létszáma ebből mindössze 300 000 fő környékén mozog. Bár a helyiek száma lassan növekszik, ez a szám azonban messze elmarad attól, hogy sikeres hadsereget legyenek képesek fejleszteni kizárólag állampolgárokkal feltöltve az állományt.
Az elmúlt hétvégén 1,44 millió utas lépte át Románia határait, ami 102 százalékos növekedést jelent az ország határátkelőin tavaly nyáron ebben az időszakban feljegyzett forgalmi adatokhoz képest - közölte hétfőn a román határrendészet.
A Samsonite szekszárdi gyára az egész világon egyedülálló, a vállalat húzótermékeinek döntő része Magyarországról kerül Európa, Amerika, Ázsia vagy Ausztrália boltjainak polcaira. Az üzem óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt évben, a covid-járvány utáni turisztikai boom miatt megnövekedett keresletre a termelési kapacitás megduplázásával, és közel 200 új munkavállaló felvételével válaszoltak. Szekszárdon komoly innovációs tevékenység is zajlik, a budapesti és belga kollégákkal együttműködve fejlesztik a legújabb bőröndöket, amelyeknél a személyre szabhatóság, a tartósság és a fenntarthatóság is egyre fontosabbá vált. Az évek alatt felépített reputáció és a munkáltatói márka középpontjában az emberközpontú vezetés áll, a gyárban ezért messze átlag alatti a fluktuáció, és döntő szerepet játszik a termelés felfuttatásában is. A vállalat határozott célja, hogy nyisson a város és a lakosság irányába, mert annak ellenére, hogy közvetve több ezer ember megélhetését biztosítja, mégis sokan nincsenek tisztában azzal, hogy Európa két Samsonite gyára közül az egyik a településen működik. A Portfolio a vállalat szekszárdi gyárának idén tavasszal kinevezett új igazgatóját, Pataki Zoltánt kérdezte az üzemet érintő kihívásokról, energetikai- és technológiai beruházásokról, valamint az új vállalatirányítási szemlélet meghonosításáról.
Magyarország legnagyobb baromfifeldolgozója, a Master Good 2020-ban vásárolta fel a Ságát, hazánk piacvezető baromfi húskészítmény gyártó vállalatát, mely olyan márkákat tudhatott magáénak, mint a Selyemsonka, a Dino vagy az éppen idén 25. születésnapját ünneplő Füstli. A vonatkozó sajtóközlemény szerint most jött el az idő arra, hogy a Master Good márka a csomagoláson még hangsúlyosabban megjelenjen, ezzel párhuzamosan a fogyasztóknak fokozatosan el kell búcsúziuk majd a Sága márkanévtől. Egyelőre mindkét márkajelzés látható lesz még a termékeken.