Soha nem látott szinten az európai kötvénypiacok
A harmadik negyedévben 18%-kal nőtt az európai államkötvények kereskedési volumene éves összehasonlításban az AFME szerint. Ezzel rekordon van az európai kötvénypiac – számolt be a Reuters.
A harmadik negyedévben 18%-kal nőtt az európai államkötvények kereskedési volumene éves összehasonlításban az AFME szerint. Ezzel rekordon van az európai kötvénypiac – számolt be a Reuters.
A magyar infláció jelentős lassulását, az EU-pénzek részleges kiszabadítását, illetve az e heti Fed- és EKB-döntések tartalmát látva jócskán felerősödtek az MNB-vel kapcsolatos kamatvágási várakozások a piacon. A határidős árazások jövő év őszére a mostani irányadó ráta (11,5%) felét árazzák (6,5% körül), és ez is szerepet játszhat a forint pénteki esésében az esti Fitch-döntéssel kapcsolatos esetleges spekuláció mellett.
A jegybank magyar idő szerint este 8-kor közzétette kamatdöntő üléséről szóló közleményét az előrejelzésekkel együtt. Utóbbi volt a lényeg, kiderült belőle ugyanis, hogy a Fed rendkívül optimista a jövővel kapcsolatban, és ez nagy erőt adhat a piacoknak is, a dollár azonnal jelentős gyengülésbe kezdett. Jerome Powell sajtótájékoztatóján legalább annyira optimista volt, elmondta ugyanis, hogy a mai ülésen a jegybankárok egyetértettek abban, hogy a következő lépés valószínűleg a kamatcsökkentés lesz.
Amerikai kamatvágásokkal kapcsolatos növekvő várakozások, egyre aktívabb jegybanki vásárlások és a geopolitikai kockázatok felerősödése: több okot is fel lehet sorolni amögött, hogy miért tudott történelmi csúcsra jutni az arany jegyzése. De vajon a csúcsdöntés után folytatódhat tovább az emelkedés, vagy megérett a helyzet egy korrekcióra? Többek között erre a kérdésre keressük a választ.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Diófa Alapkezelő írását olvashatják:
Október eleje óta nagy utat tett meg az arany: a piaci fordulatot ugyan az izraeli konfliktus hozta el, az igazi ralit azonban a csökkenő amerikai infláció és a kamatvágással kapcsolatos várakozások hajtják, olyannyira, hogy máris a májusi történelmi csúcs közelébe emelkedett a sárga nemesfém. Bizakodásra lehet is ok, hiszen az elmúlt években rendre a decemberi hónap volt az arany egyik legerősebb hónapja. Megnéztük, hogy hogyan vélekednek az elemzők a nemesfémről, és azt is, hogy meddig száguldhat még az árfolyam.
Hosszú érvelést tett közzé Kuti Zsolt monetáris politikáért, pénzügyi elemzésekért és statisztikáért felelős, valamint Baksay Gergely az MNB elemzésekért felelős ügyvezető igazgatói a vállalkozói érdekképviseletektől érkező kritikákra, hogy a magas kamatok fenntartásával a központi bank elfojtja a növekedést. Mint írják: az infláció a valódi probléma a gazdaságban, ezt pedig szigorú monetáris környezet nélkül nem lehet kezelni.
Rendhagyó napoknak lehetünk szemtanúi a tőzsdéken, miután az elmúlt hónapok esése után rég nem látott ralit hozott a november, miután a vártnál jobb amerikai inflációs adat mellett az amerikai munkaerőpiacról is kedvező számok érkeztek, olyannyira, hogy a befektetők már a kamatvágásokat árazzák. Adott lehet a kérdés, hogy a jegybankok szigorítási ciklusának végeztével, és egy új kamatcsökkentési ciklus közeledtével hogyan alakulhat a következő időszak a tőzsdéken. Valóban jöhetnek az új történelmi csúcsok?
A globális vállalatok az alacsony jüan-kamatlábak miatt egyre több hitelt vesznek fel a kínai adósságpiacokról - írja a Reuters.
Két közleményt is megjelentett ma a Magyar Nemzeti Bank, a hagyományos kamatdöntés-indoklás mellett megjelent egy dokumentum az eszköztár átalakításáról is.
Miközben a piac még egyharmados eséllyel azt árazza, hogy a Fed novemberben újabb kamatemelést hajt végre, és az EKB-nál sincs ez még kizárva, aztán jövő nyárig talán némi kamatvágás jöhet, aközben idehaza a piac folytatódó lendületes kamatvágásokat áraz az MNB-től, ami sérülékennyé teszi a forintot a gyengülés irányába. Ezt a kockázatot növeli, hogy nemcsak a rövid futamidejű fejlett piaci állampapír hozamok járnak sokhavi, vagy akár sokéves csúcs közelében a kamatemelési kilátások miatt, hanem a 10 éves papíroké is; az Egyesült Államokban például egy kritikus szintet ostromol 4,3% közelében a 10 éves kötvényhozam, így a magyar hozamfelár másfél éves mélypontra szűkült. Ha tehát a magyar piacokkal kapcsolatos befektetői bizalom akár külső, akár belső ok miatt meginog a következő időszakban, akkor a magyar eszközök által kínált, beszűkülő hozam/kamat prémium akár nagyobb eladási hullámokat is okozhat a kötvény-, illetve a devizapiacon.
A nyár elején még 370 forint alatt is volt az euró/forint kurzus, a napokban viszont újra a 390-es szinttel kellett megbarátkoznunk. Márciusban láttunk utoljára olyan gyenge kurzust, mint most. A forint jelentős esése mögött több tényező húzódik meg a Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint. Milyen események befolyásolják az árfolyamot és mit várnak a szakértők a forinttól?
Az elemzők és a kereskedők többsége júliusban jellemzően csak a fejük jobbra vagy balra biccentésével és némi grimasszal vagy vállvonogatással tudott reagálni arra a kérdésre, hogy akkor most mi is történik megint a forinttal. Legtöbbször pedig a válasz kimerült abban, hogy a kamatvágás miatt esik. Szerintem a helyzet ennél jóval bonyolultabb, és pont ez az, ami aggasztó lehet. De mégis úgy gondolom, hogy hamarosan jön az újabb trendforduló.
A piaci várakozásokkal, illetve a délután 2-kor közzétett közlemény értelmezésével összhangban valóban 100 bázisponttal 15%-ra vágta az MNB ma az egynapos betéti rátát, ami a ténylegesen számító kamatláb a pénzpiacon. Az MNB most a közleményt is közzétette a döntés indoklásaként, illetve zajlik a kamatdöntési sajtótájékoztató is.
Az Európai Központi Bank a tartósan magas infláció miatt hosszabb ideig fogja magas szinten tartani a kamatokat, mint azt korábban gondoltuk – állítják a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok.
Moldova leginkább amiatt került a hírekbe mostanában, hogy Ukrajna után az orosz hadsereg célpontjává válhat. Emellett viszont kilógnak az európai jegybankok sorából: február után most kedden is a kamatvágás mellett döntöttek.
A Nomura szakemberei szerint az amerikai bankrendszer utóbbi napokban felszínre került problémái miatt márciusban 25 bázisponttal csökkenti majd az irányadó kamatot a Fed Nyíltpiaci Bizottsága, illetve leállítja mérlegének zsugorítását a jegybank.
Akik arra számítanak, hogy a kamatok hamarosan csökkenni fognak, csalódottak lesznek a Bank of America vezérigazgatója szerint, aki a következő 12 hónapban nem számít kamatvágásra – írja a Yahoo Finance.
Az éves török infláció augusztusban 80,2%-kal nőtt, ami 24 éves csúcsot jelent.
Közel két év után először csökkentett kamatot a kínai jegybank hétfőn, pedig a negyedik negyedéves gazdasági növekedés felülmúlta a várakozásokat. A jegybank valószínűleg már az omikron okozta kihívásokra kívánt reagálni a döntéssel.
Japánnak 70 évre elegendő mennyiség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Megjelent az első felmérés, amely Kamala Harris győzelmét jósolja.
Kiegészítik vele a meglévő rendszert.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.