Nem csupán magyar „betegség” vidékre menekülni a járvány elől. Az Egyesült Államokban egy sor nagyvárosból tűnnek el az emberek, de ahová mennek, ott súlyos ellátási zavaroktól és a vírus könnyebb terjedésétől tartanak a helyiek.
A múlt hét második felében olyan előrejelzések jelentek meg, amelyek óriásira felfutó amerikai munkanélküliségről és hatalmas második negyedévi recesszióról szóltak és ezután kezdte el hétfői és keddi megszólalásaiban sürgetni a gazdasági szigorítások, karanténok mielőbbi feloldását Donald Trump amerikai elnök.
Az új típusú koronavírus-járvány terjedése elleni küzdelmet irányító amerikai kormányzati munkacsoport egészségügyi szakemberei döntenek majd a szigorítások enyhítéséről - jelentette ki Donald Trump a Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján, helyi idő szerint kedden délután.
Méretében egyáltalán nem kielégítő, cserébe célzott, emiatt pedig kevés szektort érint - így foglalható össze a Portfolio által megkérdezett elemzők véleménye a kormány eddig bejelentett 5+6 gazdasági intézkedéséről, amely a koronavírus-járvány miatt született. Sokan egyetértettek abban, hogy a deficit idén könnyedén a GDP 3 százalékáig kúszhat, az egyenlegromláshoz ugyanis hozzájárulnak a recessziós kilátások. Villámfelmérésünkben azt is megkérdeztük a közgazdászoktól, hogy milyen intézkedéseket várnak még a kormánytól ezen a területen.
A koronavírus megállíthatatlanul terjed a világban, a fertőzöttek száma már meghaladta a 400 ezer főt kedd este. A legrosszabb helyzetben lévő Olaszországban sem javul a helyzet érdemben, 6820-ra emelkedett a betegség eddigi áldozatainak a száma. Közben a világ országai sorra hozzák szigorú intézkedéseiket a koronavírus megfékezésére, a Föld lakosságának közel harmada már karantéba kéynszerült. Kövesse a koronavírussal kapcsolatos híreinket percről-percre.
Nem sikerült megállapodásra jutni az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítését célzó közösségi intézkedésekről a közös valutát használó európai uniós tagállamok pénzügyminisztereinek kedd esti tanácskozásán.
Franciaországban 24 óra alatt 240-nel 1100-ra emelkedett kedd estére a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, ami az eddigi legjelentősebb napi emelkedést jelenti.
A kedd éjjel hatályba lépő indiai országos karanténnal 2,6 milliárdra emelkedik azoknak a száma, akiket a hatóságok házikaranténba vonulásra szólítottak fel világszerte a koronavírus-járvány elleni harc jegyében az AFP francia hírügynökség adatbázisán alapuló keddi számítás szerint.
Gyorsul az új típusú koronavírusos fertőzések üteme - jelentette be Andrew Cuomo, New York állam kormányzója kedden délelőtt tartott sajtótájékoztatóján.
Negyedmillió önkéntest toboroz a brit kormány az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó munka segítésére, és Londonban új, átmeneti járványkórház nyílik - jelentette be kedden a brit egészségügyi miniszter.
Míg Európában egymás után állítják le termelésüket az autógyártók és beszállítóik a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, addig Kínából végre jó hírek érkeznek. A világ vezetői autóipari vállalati sorra nyitják újra gyáraikat és a beszámolók szerint a kereskedésekbe is egyre nagyobb számban térnek vissza a vásárlók.
A kormány több intézkedést is hozott a koronavírus ellen, sőt, a veszélyhelyzet is életbe lépett. Most a legfontosabb tudnivalókat mutatjuk be, azokat, amiket mindenkinek érdemes tudni Magyarországon a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről, tanácsokról.
Kedden először élesben is használhatják az amerikai védelmi gyártási törvényt azért, hogy 60 ezer koronavírus gyorstesztet állítsanak elő – írja a Wall Street Journal.
Az európai után az amerikai beszerzési menedzserindexet is közzétették ma délután. Akárcsak az eurózónában, az Egyesült Államokban is a szolgáltatószektor érezte meg jobban a koronavírus ellen hozott intézkedések gazdasági hatásait.
Miközben a világ politikusai, mint Donald Trump vagy Boris Johnson már arról beszélnek, hogy 1-2 héten belül visszaállhat minden a régi kerékvágásba, számos egészségügyi szakértő figyelmeztet arra, hogy több hónapig is eltarthat, mire a járványt megfékezik – írja a CNBC.
Jelentősen emelkedett keddre virradóra az új típusú koronavírus fertőzöttjeinek száma Dél-Afrikában, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szűrőteszteket szállít Ugandába, az etiópiai miniszterelnök pedig pénzügyi támogatásért fordult a G20 országcsoport kormányaihoz.
Megoldást kell találnunk a vírus megfékezésére, a válság enyhítésére és elkerülésére, illetve a koronavírus-járvány után a gazdaság mihamarabbi helyreállítására - javasolja szakértői írásában a McKinsey. Az elemzők szerint nem lesz könnyű feladat, hiszen számos kimenetele lehet a világszintű veszélyhelyzetnek. Cikkünk a McKinsey honlapján megjelent, "Safeguarding our lives and our livelihoods: The imperative of our time" című írás átirata.
A 29 legnagyobb amerikai városban átlagosan 70%-kal zuhant tegnapra az autóforgalom a tavalyi egész éves átlaghoz képest, miközben a spanyol, olasz, francia országos adatok ennél is nagyobb, 80%-os zuhanást mutatnak – mindez pedig egyértelműen és elkerülhetetlenül globális recessziót vált ki idén a Nordea mai elemzése szerint. Ők három forgatókönyvet vázolnak fel a koronavírus járvány várható globális lefutása kapcsán, és még a legkedvezőbb is nagy fájdalmakkal fog járni világszerte. Közben a JPMorgan napi kínai elemzésében is látványos ábrákat találtunk arra, hogy mennyire nem állt még helyre az élet közlekedési szempontból (se) a kínai nagyvárosokban. Ez elhúzódó válságra, tartósan nyomottabb gazdasági aktivitásra utal.
Romániában szerdától a nappali órákra is kiterjesztik a koronavírus-járvány miatt korábban csak az éjszaka idejére elrendelt kijárási tilalmat - jelentette be kedden Klaus Iohannis államfő.