Koronavírus: romlik a helyzet a Közel-Keleten
Tovább nőtt az új koronavírus iráni fertőzöttjeinek és halálos áldozatainak száma szombaton, miközben a Közel-Keleten is egyre jobban terjed a járvány miatti félelem.
Tovább nőtt az új koronavírus iráni fertőzöttjeinek és halálos áldozatainak száma szombaton, miközben a Közel-Keleten is egyre jobban terjed a járvány miatti félelem.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján kiderült: van koronavírussal fertőzött egészségügyi dolgozó is Magyarországon.
Csehországban hétfőn elkezdik az úgynevezett intelligens karanténrendszer tesztelését, alkalmazását országos szinten húsvétra tervezik - közölte Roman Prymula egészségügyi miniszterhelyettes, az országos válságstáb elnöke a Lidové Noviny című lap szombati számában megjelent nyilatkozatában.
Vészhelyzet van, nem a személyes adataink védelme a legfontosabb dolgunk – ugyanakkor nemcsak csalók halásznak a zavarosban, a túlterjeszkedésre hajlamos hatóságok is kihasználhatják a helyzetet, a vészhelyzet sok mindenre ürügyül szolgálhat, ami nem is szükséges. A veszély elmúltával meg már meg se lepődünk, hogy maradnak a rendkívüli intézkedések. Valóban át kell azonban hágni az adatvédelmi jogszabályokat a járvány megfékezése érdekében?
A Nyugat-Balkán országaiban szombatra tovább nőtt a fertőzöttek száma, és újabb szigorú intézkedések léptek életbe.
Megint a csőd szélére sodródott Argentína, melynek ráadásul most kellene megállapodnia adósságának átstrukturálásáról, amikor a befektetők a koronavírus miatt aggódnak. Ráadásul a gazdasági hatások miatt éppen élénkíteni kellene a gazdaságot költségvetési lazítással, amit viszont valószínűleg csak államcsőd árán tehet meg a dél-amerikai ország.
Péntek reggelről szombat reggelre 43-mal nőtt a regisztrált koronavírus-járvánnyal fertőzöttek száma Magyarországon, ami új rekordot jelent. Két ábránkon mutatjuk, hogy terjed a ragály Magyarországon.
A koronavírus váratlan megjelenése és gyors terjedése elképesztően nehéz helyzetbe hozta a magyar autópiacot: a kereslet egyik pillanatról a másikra drámain visszaesett, kereskedések kényszerültek bezárására. A problémákat pedig súlyosbítja, hogy a szigorodó EU-szabályok miatt drágulnak az új autók, amelyeket így még nehezebb értékesíteni a piacon – írja a Népszava.
A koronavírus-járvány kezdete óta százszorosára nőtt az érdeklődés egy-egy betöltetlen kereskedelmi, szállítási vagy raktározási pozíció iránt; a jelentkezők többsége csak átmenetileg helyezkedne el ezekben a munkakörökben, például azért, mert eredeti foglalkoztatójuk leállásra kényszerült és nem tud bért fizetni - olvasható a Magyar Nemzet szombati lapszámában. Rövid távon százezer, de akár kétszázezer ember is elveszítheti az állását, ugyanakkor hosszan tartó, éveken át fennmaradó munkanélküliségre nem számítanak.
Világszerte 597 335-en fertőződtek meg az új koronavírussal, a halottak száma 27 365, a gyógyultaké pedig 131 712 - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 343-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb idős - krónikus alapbetegségekkel küzdő – beteg.
Magyarországon ma életbe lépett a tegnap bejelentett kijárási korlátozás. Európa több országában is érvényben voltak már hasonló intézkedések, ezért hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy az intézkedést későn hoztuk meg. Ha viszont megnézzük az esetszámokat, amikor az intézkedést az országok bevezették, akkor kijelenthető, hogy Magyarország a leggyorsabbak között volt - főleg annak fényében igaz ez, hogy sok európai országban még ma sincs érvényben. A nyugati és déli országok viszont hiába léptek időben elsőként, az esetszámokat nézve már elkéstek. Európai körkép a kijárási korlátozásról.
- Csütörtök reggelhez képest mintegy 62 ezerrel ugrott világszerte az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma, ami duplája az egy héttel ezelőtti napi 30 ezer fős növekedésnek és most már globálisan 530 ezer fő feletti esetszámról tudunk.
- Az Egyesült Államokban drámaian gyorsul a betegség terjedése, már több a fertőzött, mint a korábbi „listavezető” Kínában és közben a spanyolok is ma lehagyják a kínaiak esetszámát.
- Sajnos az olasz új fertőzések száma újra gyorsul.
- Ugyanez mondható el a magyarországi helyzetről is.
- Orbán Viktor holnaptól kijárási korlátozást rendelt el.
Hírfolyamunk a koronavírus témájában pénteken percről-percre.
Az Egyesült Államokban a Johns Hopkins egyetem és kórház péntek délutáni adatai szerint már több mint 100 ezer az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak száma, Donald Trump amerikai elnök pénteken 100 ezer lélegeztetőgépet ígért az elkövetkező 100 napra.
Leminősítette az Egyesült Királyságot péntek este a Fitch, ráadásul az „AA mínusz” osztályzat mellé negatív kilátást adtak. Az ok részben a koronavírus, részben pedig a Brexit.
A koronavírus miatt a korábbian tervezett 450 millió forinttal szemben nem javasolja osztalék kifizetését a Duna House igazgatósága – közölte a cég a BÉT honlapján.
Adó- és járulékfizetési kedvezményt kérelmezett a MIOSZ, a BKIK és a legnagyobb hazai Ingatlanhálózatok a közvetítői, értékbecslői és hitelközvetítői szakma számára – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Péntek este a kongresszusi szavazás után pár órával alá is írta az USA gigantikus gazdasági mentőcsomagját Donald Trump, aki a ceremónián elmondta, hogy telefonon egyeztetett a világ más vezető politikusaival.
A jövő héten további 345 milliárd dollárnyi állampapírt és 200 milliárdnyi jelzáloglevelet kész venni a Fed – jelentette be a New York-i jegybank péntek este.
Franciaországban 24 óra alatt 299-cel 1995-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma - közölte péntek este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.
Csökkenteni kellene az árakat.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A háború legnépszerűbb fegyverét tették földdel egyenlővé.
Tavaly óta kétszeresére nőtt a Neuralink.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.