Nagy vitát generált, hogy az ingyenes parkolás bevezetése milyen forgalomnövekedést hozott Budapesten, azért hogy felmérhető legyen az intézkedés hatása, az Index lekérte a forgalmi adatokat utcára lebontva a járvány előtti időszakról, valamint az ingyenes parkolás bevezetése előttről és utána.
Amellett, hogy komoly gazdasági visszaeséssel számol már a kormány is, szeretné, ha a GDP 3 százaléka alatt maradna a költségvetés hiánya – mondta Varga Mihály a Bloombergnek. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy ehhez ugyanakkor nem ragaszkodnak mindenáron, ha a szükség úgy hozza, akkor hajlandók magasabb deficitet is elfogadni.
A múlt heti 655 milliárd forint után ezúttal 750 milliárd forint értékben éltek a jegybank új egyhetes betéti eszközével a kereskedelmi bankok. A kedvező, 0,9%-os kamatozású eszközzel az MNB a rövid likviditást igyekszik kezelni.
Újabb 6,6 millió amerikai kért munkanélküli segélyt a legfrissebb adatok szerint, így zsinórban harmadszor közöltek milliós számot, ami elsőre kirobbanó rekordnak számított.
A világjárvány miatt a globális gazdasági növekedés „durván negatív” irányba fordul 2020-ban, az 1930-as évek óta nem látott összeomlás jöhet – véli az IMF elnöke, aki hozzátette: 2021-ben csak részleges helyreállás következhet.
Spanyolországban átlépte a 150 ezret a kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig meghaladta a 15 ezret - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön.
Második online konferenciáját tartotta meg a Property Forum, a téma ismét a járványhelyzet ingatlanpiacra gyakorolt hatása volt, különös fókusszal a fejlesztések és tranzakciók finanszírozására, valamint arra, hogy az egyes országok mikorra lábalhatnak ki a koronavírus okozta válságból. A szakértők szerint Magyarországon és Lengyelországban várhatóan elhúzódik a helyreállás, míg Csehországban és Szlovákiában hamarabb jöhet a visszapattanás.
A ma délután négy órakor induló megbeszélésen kiderülhet, hogy mekkora vágást fognak összességében végrehajtani a nagy olajhatalmak. További nagy kérdés, hogy mihez képest viszonyítjuk a termelés-visszafogásokat. Amennyiben a jelenlegi szintekhez képest nézzük, akkor matematikailag akár még reális is lehet egy összességében 10 millió hordó/napos csökkentés. A tárolói kapacitások vészesen fogynak, így egyértelműen sürgős beavatkozásra lenne szükség az olaj piacán. Egészen széles a skála, hogy a végső döntés következtében merre tarthat az olaj ára, a legoptimistább esetben 40 dollárig is emelkedhet a jegyzés, a legrosszabb esetben hosszabb távon 10 dollár alá is eshet.
Kéthetes tűzszünetet hirdetett a szaúdiak által vezetett koalíció Jemenben annak érdekében, hogy megállítsák a koronavírus terjedését a 2015 óta tartó polgárháborútól sínylődő országban – jelentette be a Saudi Press Agencyn keresztül a koalíció szóvivője, Turki al-Malki ezredes.
A kormány 3 százalékos gazdasági visszaeséssel számol 2020-ban – árulta el Varga Mihály pénzügyminiszter a Bloombergnek adott interjúban. A miniszter arról is beszélt, hogy szükség esetén készek módosítani a friss 2,7%-os költségvetési hiánycélon is.
A harmadik éjszakát töltötte Boris Johnson, brit miniszterelnök az intenzív osztályon, de már javul az állapota – írja a CNBC a brit kulturális minisztertől származó információkra hivatkozva.
Nagy-Britanniát súlyosabban fogja érinteni a koronavírus-járvány, mint bármely más európai országot, a britek 60 ezer halálesetre készülhetnek – derül ki az Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) legfrissebb kutatásából.
A fegyelmezett védekezésnek köszönhetően sikerült ellaposítani a koronavírus-járvány terjedésének görbéjét Magyarországon - közölte Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Az indiai hatóságok koronavírus-gócpontok tucatjait azonosították és zárták le Újdelhiben és több nagyobb államban a koronavírus-fertőzöttek növekvő számának csökkentésére irányuló erőfeszítéseik részeként.
Ha nem sikerül a kormányzati intézkedésekkel útját állni a fertőzéseknek, akkor akár a populáció 60%-át is elérheti az új típusú koronavírus egyes tudósok szerint. Kína és Dél-Korea példája szerencsére ad némi reményt arra, hogy ez csak a legrosszabb forgatókönyv, és nem fajul majd idáig a helyzet. A kutatások viszont abba az irányba mutatnak, hogy egy elhúzódó járvánnyal állunk szemben, és ha túl hamar visszavennénk a gazdaságot fojtogató intézkedésekből, akkor azzal egy újabb fertőzési hullámot kockáztatnánk ősszel.
Bagdy Emőke pszichológus professzor a Magyar Bankszövetség felkérésére elkészített egy veszélyhelyzetre vonatkozó ajánlást és öt, a hétköznapokra szóló tanácsadó hanganyagot. A bankok a front-office-ban és a home-office-ban dolgozó kollégáiknak, és minden hasonlóan érintett embernek a figyelmébe ajánlják ezt testi-lelki egészségük megőrzésére.
Jelentősen rontotta 2020-as növekedési előrejelzését a Világbank, magyar szempontból a legfontosabb, hogy Közép-Európára és a balti államokra 1 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak alapesetben. Ezt viszont 2021-ben egy komoly felpattanás követheti, ha bejön a szervezet előrejelzése.
A nyugat-balkáni országok főként szigorító intézkedésekkel igyekeznek felvenni a harcot a koronavírus-járvánnyal, Szerbia és Montenegró például a hétvégére kijárási tilalmat rendelt el.
A Papp László Budapest Sportaréna és a Magyar Vöröskereszt együttműködésre lépett a koronavírus járvány elleni védekezés területén. A Sportaréna tulajdonosa, a BMSK Zrt., valamint annak üzemeltetője, a Gránit Pólus Csoport közös felajánlása alapján, a Magyar Vöröskereszt védő és fertőtlenítő eszközök, illetve a beérkező adományok raktározására használja a rendezvényközpont területét.
A kormányok erőteljes fellépésére van szükség a koronavírus gazdasági hatásai ellen, fontos a közös európai fellépés és a nézetkülönbségek félretevése – írta csütörtöki véleménycikkében Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke. A jegybankár kemény üzeneteket fogalmazott meg az európai politikusok felé abban a cikkben, mely több vezető nyugat-európai lapban egyszerre jelent meg szerda este.