Igazi zuhanórepülést láthatunk a Spirit Airlines részvényeinél a keddi kereskedésben, miután egy szövetségi bíró megakadályozta a 3,8 milliárd dolláros ügyletet, ami során a JetBlue felvásárolta volna a céget. Utóbbi légitársaság részvényárfolyama jelentős pluszban van.
Nem igazán találtak magukra a légitársaságok részvényei, annak ellenére, hogy a nemzetközi részvénypiacok ismét egyre erősebbnek tűnnek. A pandémia legrosszabb hullámai utáni kilábalás elhúzódása miatt egyre csökkennek a befektetők reményei és még a legnagyobb intézmények is nyomás alatt tartják ezeknek a papíroknak a piacát. A technikai elemzés által meghatározott utolsó támaszok most olyanok, mint egy túlságosan rövid kifutópálya, aminek a végén egy szakadék várja a repülőgépeket - és az árfolyamokat. Így továbbra is inkább a short oldalnak adnak jó lehetőséget ezek a részvények, főként ha az aktuális támasz szintek elesnek a következő napokban.
Musk kilépéssel fenyegetőzött.
Legfeljebb 26 ezer aláírást adtak le.
A budapesti memorandumnak keserű tapasztalata van a kelet-európai ország számára.
Friss híreink a válságról percről percre.
Leszavazta a parlament a hadiállapot kihirdetését.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.