Negatív figyelőlistára vette Izrael államadós-kötelezettségeinek osztályzatait kedden a Fitch Ratings, elsősorban azzal indokolva a lépést, hogy a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadása nyomán megnövekedtek a konfliktus kiszélesedésének kockázatai.
Az izraeli hadsereg nem csak szárazföldi hadműveletben gondolkodik, "mindenki szárazföldi offenzíváról beszél, de más is megtörténhet" - közölte kedden újságírókkal Richard Hecht, az izraeli hadsereg szóvivője a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elleni háborúval kapcsolatban.
A török külpolitikai törekvésekkel foglalkozó cikksorozatunk negyedik részében elhagyjuk a „kis” országokat, és belekezdünk a regionális nagyhatalmak bemutatásába. Aktuális az, hogy az egyébként is meglehetősen komplex izraeli-török kapcsolatok kerüljenek terítékre, hiszen a Hamász október eleji támadása ismét előtérbe helyezte a két állam közötti fő konfliktusforrást, a palesztinok kérdését.
Megszólalt Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter a Hamász elleni harcok közben, amelyben két lehetőséget vázolt fel a radikális iszlamista szervezet fegyvereseinek: feladják magukat vagy meghalnak - írja a The Times of Israel.
"Megelőző akcióra" készül az Izraellel szemben "ellenállási front" a "következő órákban" - jelentette ki Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter - írja az MTI.
A Gázai övezet elleni „agresszió” komoly indulatokat vált ki a Közel-Keleten és globálisan – figyelmeztette Joe Biden elnököt telefonhívásban Mohamed Al-Szudáni iraki elnök.
Hosszas elemzésben, csalódott hangnemben értekezik az ukrán nyári offenzíva eredményeiről, pontosabban inkább kudarcairól Julian Röpcke, német OSINT-elemző, a Bild újságírója X-oldalán.
Ma este fél 6-ra rendkívüli online EU-csúcsot hívott össze Charles Michel európai tanácsi elnök az izraeli-palesztin konfliktusról azért, hogy egységes álláspontot tudjon kialakítani a 27 állam- és kormányfő az összetett kérdésben.
Több száz izraeli technológiai szakértő ideiglenesen felfüggesztette a magánszektorban végzett munkáját, hogy segítsen megtalálni a Hamász múlt heti támadása után eltűnt izraelieket - számolt be a Reuters.
Ahhoz képest, hogy Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős magyar biztos először a palesztin civileknek folyósított minden támogatás leállításáról beszélt múlt héten, most az Európai Bizottság a vészhelyzeti humanitárius segélyek megtriplázásáról döntött. A teljes fordulat miatt Brüsszel a kritikák célpontjává vált, hogy nem elég határozott, valamint kiszámíthatatlan döntéseket hoz, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz a gázai konfliktussal kapcsolatban. Várhelyi Olivért EP-képviselők egy csoportja a szőnyeg szélére állítaná, és bár a Bizottságon belülről is sokan bírálták a Portfolio-nak a magyar politikust, de még szerintük is csak egy félreértés áldozata most.
Szolidaritási látogatást akart tenni Izraelben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, de az izraeli kormány arra kérte, hogy egyelőre ne jöjjön – írja több izraeli lap.
Amerikai források szerint a hétvégén indult volna meg a Gázai övezet szárazföldi ostroma, de erre hétfő reggelig még mindig nem került sor. Folyamatosan jönnek a felvételek a térségben történő csapatösszevonásokról, rengeteg harcjárművet csoportosított a régióba Izrael. Gázában komoly humanitárius válság van kialakulóban. Cikkünk folyamatosan frissül az izraeli-palesztin háború aktualitásaival.
Az Egyesült Államok és Egyiptom intenzív erőfeszítései ellenére, bedőlni látszik az amerikai terv, hogy a Gázai övezet és Egyiptom határt megnyissák az evakuálások és a humanitárius segélyszállítás előtt. Egy a rafahi határátkelő közelében történt robbanás miatt egyre veszélyesebbnek tűnik a terv, ráadásul a környéken több épület is súlyos megrongálódott - tudta meg a Wall Street Journal.
Az izraeli parlament téli ülésszakát hétfő este hirtelen biztonsági fenyegetés miatt hirtelen félbeszakították. Jeruzsálemben megszólaltak a rakétatámadásra figyelmeztető szirénák a városhoz veszélyesen közeli támadások miatt, ami arra késztette a törvényhozókat, hogy gyorsan elhagyják az üléstermet és a közeli óvóhelyeken keressenek menedéket.
A nyugati mediációs kísérletektől függetlenül küszöbön áll izrael gázai inváziója. Jeruzsálem a már meglévő 170 ezres aktív állomány mellé 350 ezer tartalékost mozgósított, páncélosok százait küldte a gázai határra, a haditengerészet elvágta a tengeri kijáratokat, a légierő pedig folyamatosan bombázza a kétharmad budapestnyi övezetet. Mindettől függetlenül az IDF-nek egy rendkívül kockázatos, számos áldozattal járó hadműveletre kell felkészülnie. Nézzük, miért.
Nem csak az Izrael melletti kiállásért utazott az Amerikai Egyesült Államok kormányzatának két vezető minisztere az országba: titkos tárgyalásokat folytattak annak érdekében, hogy Izrael ne indítson támadást egy harmadik féllel szemben – állítja a Ynet, a legnagyobb izraeli hírportál.
Izrael ENSZ-nagykövete megszólalt országa gázai övezettel kapcsolatos jövőbeli terveiről, miután Joe Biden figyelmeztette a zsidó államot: nem támogatja a terület újbóli katonai megszállását - számolt be róla a CNN.
Közös közleményt adott ki az izraeli védelmi minisztérium és a haderő, amely értelmében evakuálják a libanoni határtól 2 kilométerre lévő településeket.
Újabb felvételek láttak napvilágot a Gáza körül összevont izraeli csapatok összetételétől. Nagyon úgy fest, hogy az izraeli szárazföldi műveletekben fontos szerepet játszik majd egy olyan művelet, melynek célja Gáza északi részének délkeleti irányból való elvágása.