Kuvait is beszáll a világ legnagyobb IPO-jába
Kuvait 1 milliárd dollár értékben jegyez le Saudi Aramco részvényt - közölte név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Kuvait 1 milliárd dollár értékben jegyez le Saudi Aramco részvényt - közölte név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
A régió meghatározó szereplőjévé válna az öt éve alapított OXO Labs, két év múlva pedig tőzsdére vihetik a céget, monta el a Világgazdaságnak Oszkó Péter, a társaság alapító-ügyvezetője.
Hétvégén friss hírek érkeztek a szaúdi állami olajvállalat tőzsdére viteléről, mellyel kérdésessé vált, hogy sikerül-e megdönteni az Alibaba által tartott rekordot. Végül a magasabb árazás fontosabbnak bizonyult a nemzetközi befektetői réteg választása helyett, főleg miután az Aramco elnöke frusztrálódott az amerikai befektetési bankárok által javasolt 1100 milliárd dolláros értékeltség hallatán. Most összeszedtük a legfrissebb és legérdekesebb tudnivalókat az Aramco tőzsdei bevezetésével kapcsolatban.
A Saudi Aramco szaúdi állami olajcég vasárnap bejelentette, hogy 1,5 százaléknyi tulajdonrészét eladja el rijádi Tadawul tőzsdén.
Kína tárgyal arról, hogy akár 5-10 milliárd dollárt fektessen be a Saudi Aramco gigantikus részvénykibocsátásába – tudta meg a Bloomberg. A hírek szerint a szaúdi kormány más „baráti” országoktól is azt várja, hogy vegyenek részt a jegyzésben.
A korábban megjelent hírekkel összhangban vasárnap bejelentették, hogy a világ legnagyobb olajtársasága, a Saudi Aramco tőzsdére megy. Az IPO-ra, amely könnyen lehet, hogy minden idők legnagyobb értékű részvénykibocsátása lesz, várhatóan már decemberben sor kerülhet - írja a New York Times beszámolójában.
A Pinterest képmegosztó alkalmazás üzemeltetője zuhan a harmadik negyedéves gyorsjelentés publikálása után a tőzsdezárás utáni kereskedésben.
A Reuters úgy tudja, hogy már a héten bejelentheti a Saudi Aramco, hogy mikor viszi tőzsdére részvényeit.
Földöntúli sztoriba vásárolhatnak be a befektetők, az űrutazásokat kínáló Virgin Galactic részvényei hamarosan széles körben elérhetővé válnak, miután a cég egy másik társasággal való egyesülést követően lép tőzsdére. A Virgin Galactic részvényeivel várhatóan hétfőn indul a kereskedés a New York-i tőzsdén, a cég jelentős növekedésre és növekvő űrturista forgalomra számít az elkövetkező évek folyamán.
Az év sztorijának indult, aztán kishíján az év nagy bukása lett a WeWorkból, amely az év egyik legjobban várt tőzsdei kibocsátását hajthatta volna végre, most pedig már arról van szó, hogy a nagytulajdonos, a sztorira eddig már több mint 10 milliárd dollárt költő japán Softbank újjabb milliárdokat kénytelen költeni, hogy mentse a menthetőt. Eközben a WeWork alapítója kifejezetten sok pénzt keres a sztorin, még ha el is kell hagynia a céget.
Azok a cégek lesznek előnyben, amelyek képesek kinevelni és megtartani a jól dolgozni akaró és tudó szakembereket - vallja a 2020 tavaszán tőzsdére lépést tervező Gloster Infokommunikációs Kft. tulajdonosa, Szekeres Viktor. Az október 17-i KKV Tőkefinanszírozás konferencia apropóján az alapítóval beszélgettünk a hazai kkv-k legfontosabb kihívásairól, a kedvező finanszírozási környezet okozta új helyzetről, a hazai informatikai piac sajátosságairól, a szektort érintő generációváltásról és a cég terveiről. A későbbi befektetőknek azt üzeni: a Glosterben van akvizíciós képesség.
Visszalép az elsődleges részvénykibocsátástól a WeWork anyavállalata, a The We Company – jelentette be a vállalat. Mindezt egy héttel azután, hogy a cég egyik nagybefektetője eltávolíttatta a vezérigazgatói székből az alapítót.
Egymás után érkeznek a hírek a Saudi Aramcóról, a világ legnagyobb olajipari vállalata akár a világ legnagyobb piaci értékű vállalata is lehet, és a jövőre tervezett osztalék sem csekély.
Még idén lezárulhat az Est Media feltöltése, a 32 éves múltra visszatekintő Delta Csoport legprosperálóbb leányvállalata költözik bele az egyelőre még üres tőzsdei cégbe. A tőzsdei jelenlét a továbblépés eszköze, a cél a növekedés, a portfolióbővítés, amihez a tőkepiacon találni forrásokat - mondta el a Portfolio-nak adott interjúban a Delta Csoport vezérigazgatója, Bártfai Zsolt és Pércsi Levente igazgatósági tag. Andy Vajna birodalmához nem hasonlítaná magát a cég, de legalább annyira komoly szereplőnek tartják magukat az informatikai piacon, mint az üzletember volt a saját területén.
Lemondatták ügyvezető igazgatói pozíciójáról Adam Neumannt, a WeWork társalapítóját. A hatalmas adósságokat felhalmozó, így a tőzsdére lépés előtt megroggyanni látszó vállalat megosztó vezetőjét a Reuters információi szerint a cég befektetőiből álló héttagú tanács mondatta le, és vezérigazgatói pozíciója is veszélyben van.
Képzeld el, hogy fiatal startupper vagy, van egy jó ötleted és keresel egy irodát, csak egy pár hónapra, hiszen ki tudja, hogy bejön-e az üzlet. Milyen jól jön, ha van egy olyan hely, ahol kibérelhetsz magadnak arra a kis időre egy asztalt, így nem kávézókban kell ügyfelekkel tárgyalnod, és nem mellesleg az új irodádban kénylemes kanapék, dizájnos tárgyalók, babzsákok várnak, mint a legmenőbb szilícium-völgyi cégeknél. A coworking már nem újdonság, most viszont van egy ember, aki milliárdos vállalatbirodalmat épít erre az igényre. Vagy legalább ő maga meggazdagszik belőle. Mert egyelőre úgy tűnik, hogy a befektetők kevésbé vevők a sztorira.
Csütörtökön az Airbnb egy szűkszavú, egymondatos közleményben jelentette be: tőzsdére mennek 2020-ban.
A Saudi Aramco 2000 milliárd dollárra értékeli önmagát, piaci elemzők 1500 milliárd dolláros vállalatértéket tartanak reálisnak. Az első hat hónapban nyereségesebb volt az olajtársaság, mint az Apple, amely jelenleg a legprofitábilisabb tőzsdei cég a világon. Az Aramco 49%-a kerülhet tőzsdére az elkövetkezendő 10 évben.
Az AB InBev bejelentette, hogy a japán Asahi számára értékesíti a társaság ausztrál operációját, a lépésre mindössze néhány nappal azután kerül sor, hogy a cég lefújta az ázsiai leányvállalatának tőzsdére léptetését, ami az idei év legnagyobb IPO-ja lehetett volna. Az AB InBev azonban úgy véli, a megfelelő értékeltség mellett elképzelhető az ázsiai Budweiser részvényeinek tőzsdei bevezetése.
Tőzsdére megy a Home Credit, amelynek cseh tulajdonosa, a PPF a magyarországi Telenornak is tulajdonosa.
Komoly ügyletek zajlanak a háttérben az ukránok döntése után.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.