interjú

Jön a pénzügyi rezsicsökkentés! - Megvan, mire készül az MNB

Az átutalásokat jövőre 20 százalékkal olcsóbban számolják el a bankoknak, ez azonban alig érinti majd az ügyfeleket. Ennél viszont sokkal nagyobb díjcsökkentések jöhetnek, ha az MNB a jelenleg is zajló elemzésekből azt a következtetést vonja le, hogy tisztességtelenül magas díjakat számítanak fel a bankok. Ebben az esetben akár felső korlátot is bevezethetnek az átutalási díjakra. Eközben pedig már zajlik az azonnali átutalás bevezetésének előkészítése, és azt is megtudtuk, hogy a bankok továbbra sem tettek le a régi nevén BAR-listaként ismert rendszert kezelő cég visszavásárlásáról. Bartha Lajossal, az MNB pénzügyi infrastruktúrák igazgatójával beszélgettünk.

Még olcsóbb lehet a távhő

A Főtáv az elmúlt években érezhetően sok erőforrást fordított arra, hogy megpróbáljon változtatni a távfűtés korábban egyre inkább negatívvá váló imázsán. A törekvések beérni látszanak, a lecsatlakozások helyett ma már egyre többen váltanak vissza a távhőre, ami mellett számos nagyobb új építésű kereskedelmi ingatlan is ezt a fűtési módot választotta. A Főtáv elmúlt éves működéséről Toldy Csabát, a szolgáltató üzleti értékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.

"Miért ne lehetne a Corvin Sétányt elvinni a Rákóczi térig?"

Hamarosan negyedik üteméhez érkezik Közép-Európa legnagyobb belváros-megújítási programja, és egyben Budapest legnagyobb ingatlanfejlesztési projektje, a Corvin Negyed. A 2004-ben indult beruházás befejező üteme egy tudáspark felépítését foglalja magában. Erről és az eddigi tapasztalatokról beszélgettünk Berki Jánossal, a Futureal projektigazgatójával, aki reméli, hogy a rendelkezésre álló telkek beépítése utána is folytatódik a Corvin projekt.

Orbán: egy jó hírt kötünk össze a bevételnöveléssel (4.)

Az autópályák kiterjesztett díjfizetése kapcsán a kormány a magyarokat megvédi, de közben a bevételeket növeli az átutazóktól szedett többletbevételek nyomán - ezzel magyarázta a minapi, kormánypárti polgármesterek által is bírált tervet Orbán Viktor a Kossuth Rádió ma reggeli rendkívüli interjújában. A kormányfő szerint nem kell a kormánytagoknak foglalkoznia a párt zuhanó népszerűségével, hiszem most nincs kampány, a népszerűség kérdését pedig különben is bízzák rá. Annak persze nem örül, hogy az emberek a sorozatos tüntetéseken "mindenféle randaságot skandálnak", de közben a demokrácia egyik alapértéke a szabad tüntetés, amiért a rendszerváltás környékén ők maguk is küzdöttek. A drogteszt ötlet kapcsán azt hangsúlyozta, ez egy ingyenes szolgáltatás lenne az állam felől a szülőknek és közben a kormány eldöntötte, hogy akár a legdrákóibb eszközökkel is felveszi a harcot a drogmaffia ellen. A minap aláírt paksi megvalósítási szerződések kapcsán Orbán elismerte, hogy a Déli Áramlathoz hasonlóan ebből is "kifarolhatnak" az oroszok, de ennek az ő részükről lennének következményei is. A NAV-botrány kapcsán most remélhetőleg elindul a jogi eljárás, így a "ravaszkodós, sompolygós időszaknak" vége.

Megtudtuk a dollármilliárdos vállalkozás sikerének titkát

Egy milliárd dolláros árbevétel, 150 millió néző világszerte, ráadásul ez a szám évente további 15 millióval nő - elsőre meglepő lehet, hogy egy cirkusz büszkélkedhet ezekkel a számokkal. A februárban Budapestre érkező Cirque du Soleil kanadai gazdasági igazgatójával, Finn Taylorral beszélgettünk a cég sikerének titkáról, terjeszkedéséről és jövőbeli terveiről.

Devizahiteles sokk után itt a fordulat?

Az MNB január 1-jén életbe lépő új szabályai miatt akár 30 százalékkal is visszaeshet a lízingfinanszírozás jövőre - vélik egyes iparági szereplők. Sokan pedig attól tartanak, a devizahiteles elszámolások csődsorozatot okoznak a lízingcégeknél. Jenei Viktort, a Magyar Lízingszövetség új elnökét kérdeztük, mi az igazság, és milyen közeljövő áll a lízing előtt. Kiderült, hogy a refinanszírozási programok nagyot lendítettek a vállalati szegmensen, és 2015 akár egy pozitív fordulat éve is lehet a lízingszektorban.

Van, ahol tartósan elzárultak az uniós pénzcsapok

Hogyan segítette a magyarországi úthálózat minőségi és mennyiségi fejlődését a 2004-es uniós csatlakozás? Milyen fejlesztések valósulhatnak meg a most kezdődő, 2020-ig tartó finanszírozási ciklusban? Hol tart a magyar útépítési technológia a nyugat-európai országokéhoz képest? Többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ Lehel Zoltántól, a Duna Aszfalt innovációs főmérnökétől.

Mi lesz velünk? - Így látja a helyzetet egy olasz biztosítóvezér

A növekedést elsősorban nem a díjak emelésével próbálják elérni a biztosítók, ezt inkább az ügyféligények változása indukálja - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Luciano Cirinà, a Generali PPF Holding vezérigazgatója a Generali londoni befektetői napján. A régiónkban otthonosan mozgó olasz biztosítóvezér szerint az életbiztosítások sikerét elsősorban az állami ösztönzők, például adókedvezmények határozzák meg. Cirinà az alábbiakban elárulja, miben tudnak igazán növekedni most a biztosítók, lát-e kedvező felvásárlási lehetőségeket a régiós biztosítási piacon, és miként tekint egyik vezető piacukra, Magyarországra.

Harcolnak a bankok a legjobb projektekért

Több ideális projektet is találunk a magyarországi ingatlanpiacon, melyekért nagy verseny folyik a bankok között. Az ingatlanszektorban tapasztalható lassú, de pozitív elmozdulásnak köszönhetően egyre aktívabb néhány bank a projektfinanszírozásban - mondja Kementzey Ferenc, a Raiffeisen Bank a Vállalati és befektetési banki üzletágért felelős vezérigazgató-helyettes.

Ki épít ma hitelből lakást?

Kiket érint a lakossági jelzálog-hitelezés újjáéledése? Hogyan alakíthatja át a piacot a devizahitel-forintosítás? Mi kell az ingatlanpiac további erősödéséhez? Tokodi Gáborral az FHB Bank vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.

Tokodi Gábor előadóként vesz részt a Portfolio idén tizedik alkalommal megrendezett Property Investment Forum 2014 konferenciáján, ahol a III./C. szekcióban a lakáshitelezésről beszél majd.

Mikor épülnek végre új lakások?

Bár látszólag éledezik a lakáspiac, az új építések elindulásáig még sokat kell várni. Mi kell ahhoz, hogy újra működjenek a markológépek? Javul-e a helyzet, ha végre lezárul a devizahiteles-mentés? A kisebb vidéki településeket is elérheti a lakáspiac felfutása? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt jövő heti konferenciánk egyik előadója, Ambrus Tamás, a Duna House országos értékesítési vezetője.

Ambrus Tamás előadóként vesz részt a Portfolio idén tizedik alkalommal megrendezett Property Investment Forum 2014 konferenciáján, ahol a III./C. szekcióban a lakáspiac növekvő tranzakciószámairól beszél majd.

Itt tényleg brutális áfa-csökkentésre van szükség a túléléshez

Komoly problémákat okozhat hosszú távon, hogy az új lakások építésének száma az 1920-as évek szintjén mozog. A rekordalacsony lakáspiaci beruházásai kedv a túl magas áfa-kulccsal magyarázható és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) szerint az új lakások áfáját 5 százalékra kell csökkenteni ahhoz, hogy újra beinduljanak az építkezések. Takács Ernővel, az IFK elnökével beszélgettünk az idén másodjára megrendezésre kerülő Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából.

Gigantikus látványberuházások helyett hosszú távú gondolkodás kell

Szükség van ennyi stadion felhúzására? Csak a foci szerelmeseinek kedveznek az ilyen fejlesztések vagy az ingatlanpiacra gyakorolt hatással mások is jól járnak? Milyen más beruházások véghezvitelére van esély Magyarországon? Sok más mellett ezekről a kérdésekről szól részletesen a Portfolio Property Investment Forum 2014 konferencia, és ezekről beszél az alábbiakban Andrea Sartori, a KPMG Ingatlan-, szabadidő-, turisztikai és sporttanácsadási részlegének kelet-közép-európai vezetője, aki konferenciánk egyik előadója lesz.

Orbán az internetadóról: nem lehet bevezetni

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli közrádiónak adott interjújában beszélt az internetadóról, hivatalos nevén a távközlési adó kiterjesztéséről. Kijelentette: az emberek az ésszerűségét kérdőjelezik meg az adónak, ezért ebben a formában nem lehet bevezetni. Az viszont nem derült ki beszédéből, hogy teljesen lemond-e a kormány erről az új sarcról.

Fontosabb részletek

  • Cél, hogy dollárban és euróban is kifejezve csökkenjen az államadósság
  • Az internetadó csak adótechnikai természetű módosítás lenne, de
  • mivel az emberek megkérdőjelezik az ésszerűségét, nem is lehet egy ilyen adót bevezetni
  • Az adótörvényeket most teljesen vissza kell vonni, majd januárban konzultációt kell lebonyolítani
  • Nichts ugribugri - nem húztunk ki semmilyen gyufát, csak az érdekeinket képviseljük
  • Van elég gázunk

Ki veszi meg a Citibank tálcán kínált ügyfeleit?

Az OTP is érdeklődik a Citi eladó lakossági üzletágáért, de olyan friss az ügy, hogy egyelőre még nincsenek részletes információik arról, mennyire érné meg nekik az üzletág felvásárlása - árulta el Takács András, az OTP Vagyonkezelési és Befektetési Szolgáltatási igazgatóságának vezetője. Lesznek, akik sorba állnak majd a tálcán kínált ügyfélállományért, de például a tőkemegfelelés és a források szűkössége sokaknak jelenthet szűk keresztmetszetet. A szakembert egy privátbanki felvásárlás mozgatórugóiról, az utóbbi hetek nagy részvénypiaci eséséről és az alacsony hozamkörnyezet kihívásairól is megkérdeztük.

Apad a Magyarország iránti bizalom

Fenntartható, szerves növekedést csak olyan gazdaságpolitikával lehet elérni, amely az üzleti világ bővülésére támaszkodik, a magyar növekedés pedig nem ilyen - mondja Chikán Attila, a BCE Versenyképesség Kutató Központ igazgatója. A vállalati szektor tőkevonzó képessége gyenge, egyes területeken a saját tőke rovására fizetnek osztalékot a hazai leányvállalatok. Chikán a cégek fő problémái között említi a bürokrácia magas szintjét, illetve azt is, hogy tragikusan keveset költenek képzésre.

Devizahitelek: olyan ez, mint amikor a medve és a nyuszi dobókockázik

Elsősorban azért nem csökkent az utóbbi időben a frankhitelek kamatszintje, mert korábban több kamatemelés is elmaradt - mondja Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke a devizahitelek elszámolása kapcsán. A szerdán elfogadott devizahiteles törvénybe nem nyugszanak bele a bankok, mint ahogy a kedvezményes árfolyamú forintosítás ötletét sem fogadják el, a jegybank két új eszköze viszont alkalmas lehet a forintgyengülés elkerülésére. Becsei a hitelezés és a bankszektor jövőjéről, valamint a forintosításról is kifejti véleményét interjúnkban.

Itt a mindenki számára elérhető napelem?

Hagyományos energiaszolgáltatóhoz képest szokatlan bejelentést tett nemrég az Elmű-Émász cégcsoport, amikor is nyilvánosságra hozták, hogy enHome név alatt új, a lakosság decentralizált energiaellátásában érdekelt üzletágat hoznak létre. Az enHome elindításáról és céljairól Papp Andrással, az új cég ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Nagy dobásra készül a Mazda! - Exkluzív interjú

A fenntartható növekedésünk egyik titka az, hogy megtaláljuk a sikert ott, ahol más nem is keresi - jelentette ki Barcelonában a Mazda európai vezére. Jeff Guyton ennél találóbban nem is foglalhatta volna össze azokat a folyamatokat, amelyek cégénél az elmúlt időszakban végbementek, és amelyeket vitathatatlan siker koronáz. Az elmúlt évet és a jövőre vonatkozó várakozásokat bemutató eseményre a Portfolio is hivatalos volt. A rendezvény végén a Mazda főnökének négyszemközt feltett kérdéseinkre pedig kendőzetlen válaszokat kaptunk.

Devizahiteles csomag: kedvezményes forintosításról szó sem lehet

Mintha mindenki más bolygón élne: teljesen másképp értelmezik a bankok a magyar jogrendet, mint a Kúria vagy a kormány - olvasható ki az alábbi interjúból, amelyet Kovács Levente a Portfolio-nak adott. Ha viszont már itt tartunk, a devizahiteles probléma gyors rendezésére számít a Magyar Bankszövetség főtitkára, többlépcsős megoldás nélkül. Nem opció a bankok számára a kedvezményes forintosítás - hangsúlyozza a főtitkár, akit a készülő bírósági perekről, az elévülés kérdéséről és a bankszövetség javaslatairól is megkérdeztünk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.